Lost in Leipzig | Szoboszlai Dominik

16. Vigyázok rád. Emilia

Dominik kétségtelenül meglepődött, amint bevallottam neki, hogy mihez lenne most kedvem igazából. Tényleg szerettem volna ismét úgy igazán érezni őt, de tisztában voltam azzal is, hogy fájdalmai voltak és talán nem lett volna a legjobb ötlet megerőltetnie magát.

- De tudom, hogy ez most nem a legalkalmasabb. - mondtam, mikor hosszú másodpercekig nem szólt semmit.

Azzal tisztában voltam, hogy a hormonjaim szintje hirtelen és váratlanul változott, ezért voltam sokszor olyan, mint egy bipoláris ribi. Az viszont teljesen új felismerés volt, hogy ilyen mértékben és ugyancsak váratlanul öntsön el a testi vágy valaki iránt. Persze nem pusztán fizikai dologról volt szó. Ugyan éreztem, hogy a keringésem odalent nagyon is életre kelt az elmúlt percekben amikor csókolóztunk, ezek mellett a gyomrom folyamatosan bukfencezett és remegett, és a szívem mindennél jobban vágyott arra, hogy valami kedveset és talán romantikusat halljak Dominiktól. Tényleg nem vágytam cukormázas kapcsolatra, de szükségem volt egy kis szenvedélyre. Nem mellesleg annyira sokat agyaltam az elmúlt napokban azokon, ami köztünk történt, hogy tényleg szerettem volna továbblépni. Úgy éreztem, hogy készen állok rá és csak reménykedtem, hogy ő sem fogja úgy gondolni, hogy túl korai lenne.

- Lia. - mondta ki a nevem lassan. - Én csak... ne érts félre, el sem hiszed mennyire örülök, hogy ezt mondod, de biztos, hogy átgondoltad ezt? - kérdezte óvatosan.

Határozottan bólogattam.

- Olyan sokat gondoltam rá. - mondtam halkan. - És rád is... veled szeretném ezt megtapasztalni. De tudok várni. - tettem hozzá, és hirtelen olyan idiótának hangzott a kijelentésem.

Dominik végre elmosolyodott és óvatosan megcsókolt.

- Utálnám, ha én váratnálak meg. - mondta, miközben végigsimított a nyakamon és kulcscsontomon. - Miattam pedig ne aggódj, mondtam, hogy jól vagyok. Ezenkívül pedig... - csókolt bele a nyakamba. - ... nem fogunk ma semmi durvát művelni. - kacsintott rám cinkosan.

Hirtelen nevetnem kellett azon, amit mondott. Ő egy álompasi volt, nagyon nehezen emésztettem volna meg, ha kiderülne, hogy valami fura szexuális preferenciája van.

- Ugye nincs semmilyen beteg szexuális fantáziád, Szoboszlai? - kérdeztem tőle; a kérdés tartalmának ellenére orromat az övéhez érintettem egy pillanatra.

- Te annak számítasz? - kérdezte suttogva.

Elnevettem magam a hülye poénján, végül megcsókoltam, mielőtt még valami túlságosan fura dolog elhagyta volna bármelyikünk száját is.

Sokáig, és lassan csókolózott velem, óvatosan simogatott a ruhámon keresztül; kissé esetlennek éreztem magam, ahogyan ezt próbáltam viszonozni. Ahogyan Dominik keze a felsőm alá csúszva közvetlenül érintette a derekam bőrét, eddig teljesen ismeretlen módon azt kezdtem el érezni, hogy a térdeimben lévő ízületek és izmok hirtelen sebességgel remegnek meg. Szemeim kipattantak az érzéstől, csókunkat kicsit megszakítottam, és szaporán vettem pár mély levegőt.

- Baj van? - kérdezte csendesen.

- Nincs, én csak... nagyon jó érzés, amit csinálsz. - suttogtam, s végül a saját kezeim segítségével kezdtem el megszabadulni a fekete felsőrészemtől.

Dominik végül segített. A hajam lazán hullott vissza a vállaimra, a félig rám nehezedő fiú tekintetét pedig rögtön éreztem a mellkasomra vándorolni. Csak félig szándékosan vettem fel ma reggel egy fekete csipkés, egymáshoz passzoló fehérnemű szettet. Nem láttam rá sok esélyt, hogy idáig jutunk. Most mégis hihetetlenül izgatott voltam. Tényleg nem nekem voltak a legnagyobb és legszebb melleim a világon, most mégsem zavart, ahogy végignézett rajtam. Szemei sötétnek tűntek a félhomályban, hirtelen annyi komolyságot és elszántságot fedeztem fel bennük; ez pedig picit megnyugtatott.