Lost in Leipzig | Szoboszlai Dominik

1. One-night-stand. Dominik

Minden fejezet címéből fogjátok látni a nevet, akinek szemszögéből az aktuális rész íródott. ;)

- Na milyen volt Kim Kardashian anyukájával? - Willi vigyorogva veregetett vállon, ahogy elértem hozzá a parkolóban.

Elmosolyodtam a kérdésén. A másodedzőnkkel, Nora Tarnaival volt előtte meetingem, ami meglepően jól sikerült. Önmagában már az is furcsa volt, hogy egy ilyen fontos szerepet egy nő töltött be az RB Leipzig csapatánál. Nora valahol 40 és 50 között volt, és néha igazán emlékeztetett egy gondoskodó anyukára vagy tanítónénire. Ami eredetileg volt is. Eleinte csak gyerekeknek tartott foci edzéseket, aztán persze felfigyeltek a sikereire és tehetségére és végül az egyik Bundesliga topcsapatnál kötött ki. A többiek szerették, jó dolgokat meséltek róla. A háta mögött Kim Kardashian anyukájának hívták, mert rövid fekete haja és frizurájának stílusa, illetve arckifejezései ténylegesen Kris Jenner-re emlékeztettek engem is. Oh, és magyar volt, szóval Peti mellett már egy másik emberrel is kötetlenül beszélhettem az anyanyelvemen, ami néha igazán jól esett. Arról egyelőre nem volt infóm, hogy lánya volt-e és tényleg olyan fenék méretekkel rendelkezett-e mint Kim Kardashian.

- Fasza. - bólintottam. - Meghívott magukhoz ebédelni vasárnapra. - ráncoltam a homlokom.

- Oh, igen, ezt elfelejtettem mondani. Néha meghív engem meg Petit és a családját, és kurva jó cuccokat főz.

- De hát te nem is beszélsz magyarul. - néztem rá egy gonosz mosollyal.

- Fogd be. - ütött vállon, majd mindketten a saját autónk felé indultunk.

Szokatlanul napos februári nap volt Lipcsében, ez pedig egy kissé jobb kedvre derített. Na meg persze a Norás meeting is, de attól még az idő nagy részében kissé elveszettnek éreztem magam, annyira új volt minden.

- Jó pihenést neked, tesó. - búcsúzott Willi. - Este pedig találkozunk a Darkflowerben, ezúttal nincs kifogás. Azt csiripelték a madarak, hogy szingli lettél. - kacsintott, én pedig csak megforgattam a szemem.

Még ez is. Hirtelen minden felgyorsult.

- Ott leszek. - mondtam neki végül, és nagy lendülettel ültem be az autómba.

Pár perccel később óvatosan fékeztem le egy piros lámpa előtt és hanyagul feltoltam az irányjelző karját, jelezve, hogy jobbra szeretnék menni, amilyen hamar csak lehet. Pillantásom ismét a lámpára tévedt, s csak ekkor vettem észre, hogy a magányosan, jobb oldalon lévő lámpára egy nagy zöld nyíl van ragasztva. Szemöldököm a homlokom közepéig szaladt. Mi a fenét jelent ez? Tekintetem hirtelen a visszapillantó tükörre kaptam, mert valaki hangos fékcsikorgással állt meg mögöttem, és emellett még a dudára is ráfeküdt. Valami sportkocsi volt, egy Lexus, sosem láttam még hasonlót. Ő is ugyanúgy jobbra indexelt, s amikor még mindig nem értettem mit akart, kétszer rám villantotta a fényszóróit. Tanácstalanul megráztam a fejem és elindultam, bekanyarodtam jobbra, remélve, hogy az a fura ragasztott zöld nyíl erre hatalmazott fel, a mögöttem lévő seggfej pedig erre akart figyelmeztetni felettébb kedvesen. Amint ismét mögém ért nagy robajjal előzött meg a belső sávban. A sofőrt nem láthattam a sötétített ablakok miatt, de voltak elképzeléseim hogyan nézhetett ki, és miket mutogathatott. Végül elhúzott mellettem. Hülye németek.

Willi egyetlen szerencséje az volt, hogy a Darkflower sétatávolságra volt az újdonsült lakásomtól, ezért rávettem magam, hogy elmenjek. Az előző incidens óta semmi kedvem nem volt megint autóba ülni. Kora este mindenesetre megbizonyosodtam róla, hogy a fura zöld nyíl ténylegesen megengedi a jobbra kanyarodást, ha szabad az út; vagyis a lexusos seggfejnek igaza volt.