Egyiptom Macskái és az Aranysárkány Rend III. - IV. 🌕🐈 (18+)

A papnő és az oroszlán

„Bár Egyiptomban a nőket sok jog megillette, vagyont és földet örökölhettek, papnők és harcosok lehettek és még sokféle más foglalkozást űzhettek, a köznép körében mégis volt egyfajta hagyomány, ami a nőket a férfiak alá rendelte. Sokak szerint a család női tagjai, idősebbek és fiatalabbak egyaránt, felnőtt, férfi rokonaiknak tartoztak cselekedeteikért felelősséggel."

Hűsítő nílusi szellő söpört végig a hold-negyed kacskaringós, macskakövekkel kirakott utcáin. A legnagyobb koradélutáni hőség elvonultával Théba lakói befejezték a sziesztát és folytatták eltervezett teendőiket. A levendula és halványkék árnyalataiban játszó házak között húzódó, hasonló színű vásznakkal árnyékolt Holdpiacra lassan visszatért az élet. A vásári forgatagban egy karcsú, női sziluett bolyongott, ha arany ékszerei nem is, hófehér ruhája kitűnt a negyed lakóinak a szivárvány minden színében játszó öltözetei közül, akárcsak egy ragadozók közé tévedt bárány.

Az igazság viszont az, hogy Írisz Szekhemré okkal andalgott át a hold-negyedbe a nap-negyed hosszú sétányainak fél órás végig járását követően. Nem szerette volna, ha lakótársai utána jönnek, nem volt hangulata most az olyan társasághoz, amely komoly beszélgetésekbe torkollhat. Volt elég baja, nem hiányzott, hogy Kamilah és Kesi megtudják, előző este mennyire összeveszett a fivérével. Elég bosszantó már az is, hogy a korábbi szertartáson való viselkedésük félreértelmezhetetlenül sejtette paptársaikkal, nem éppen szent a béke közöttük.

Közömbösen nézelődve a piac változatos portékái között az is eszébe jutott, hogy a királyi családdal sem éppen legjobb a helyzet, Bászthotep több, mint kiakadt rá, amikor fivére lemondásának hírét közölte az udvarral. Ha pedig már a vallásnál tart, hamarosan a negyed főterére ért, s kilátása nyílt a tér túloldalán álló, sarkában lerombolt Holdtemplomra – újabb dolog, ami a lelkét nyomta. Környékén építészek tevékenykedtek, a sérült részeket körbe állványozták.

Lábai ösztönösen vezették át a téren, el a központi obeliszk mellett, s fel a szintén megrongálódott márványlépcsőkön, egészen a templom belső terében uralkodó hűvös, hideg árnyalatú félhomályba. Kimért léptekkel szelte a festett ablakokon átszűrődő lilás, kékes és ezüstös árnyalatú napsugarakkal tűzdelt távolságot, útját nyúlánk oszlopok és macskaistenségek szobrai szegélyezték, végül a központi Básztet szobor előtt összegyűlt holdpapsághoz érkezett.

– Írisz főpapnő! – lepődött meg Zuna jelenlétén. Szokásos, jelképekkel telehímzett lila-ezüst főpapnői öltözékét viselte, a szemhéján csillogó ezüstszínű festék remekül illett barna árnyalatú bőréhez és szürke szemeihez. – Valami gond van? Újra támadnak az idegenek?

A mágusnő némán megrázta a fejét. – A fivérem szerint egy időre nem kell tartanunk tőlük... és áruló rendtagoktól sem.

– Jó tudni – lépett elő dölyfösen Bászthotep néhány alacsonyabb rangú pap gyűrőjéből, Zunáénál is díszesebb főpapi palástja baljósan suhogott mozdulataira. – Minek köszönhetjük látogatásod? – kérdezte tipikus „nem látunk szívesen" hangján.

– Egyrészt híreket hoztam. Fivérem lemondása megtörtént és utódja kiválasztásra került.

– Ki lett az? – kérdezte az öreg unottan. – Az a bakfis Latif vagy a nagyképű Adom? – A holdpapok összesúgtak becsmérlő kijelentésére, ám látszólag egyetértettek a főpap előítéletességével.

– Utóbbi, Adom Ausar Akhenamon.

– Remek – morgolódott az agg főpap. – Bár, ő legalább elhivatott, nem úgy, mint az az eretnek fivéred!