Egyiptom Macskái és az Aranysárkány Rend III. - IV. 🌕🐈 (18+)

A macskakultusz árnyoldala

„Természetesen egy emberéletet mindig fontosabbnak fogok tartani egy állaténál, és úgy vélem, az istenek is így vannak ezzel. Azonban, a gyilkosság bűn, akár állatokat, akár embereket ölnek kegyetlenül."

„Mindig van más választás, több választás, te és a családtagjaid pedig többször is rosszul választottatok."

A harcoslány térdeit átkarolva kuporgott a minden berendezési tárgyat nélkülöző cella ablak melletti sarkában. Hideg volt a pincében, amin még a kékek szövetéből készült, mostanra itt-ott megkopott fekete öltözéke sem segített. Ágy, sőt fekhely sem járt általában a raboknak, de neki még egy takaró, annyi sem. Egyedül egy lefedett vödör állt a másik sarokban, s mellette egy félig kiürült vizescsupor. Fáradt, karikás tekintettel nézett fel a fémpántokkal megerősített vastag faajtó nyikordulására, s még jobban meglepődött, amikor a vödröt időnként kiürítő őrök helyett a tábornok lépett be rajta.

Mahado intett a kint várakozó őröknek, akik bezárták mögötte az ajtót. Szigorúan mérte végig a szintén őt fürkésző, meggyötört tekintetű lányt. Bár azokból a szürkéskék szemekből ezúttal is dac és ellenszenv sugárzott, a mágusnak végül mégis megesett rajta a szíve, s levetve sárkányos köpenyét odadobta neki. Hatti meghökkenve rándult meg, de ösztönösen kanyarintotta maga köré, majd húzta össze térdei előtt a langyos szövetet. A tábornok beljebb sétált és pár lépéssel a harcoslány előtt állapodott meg.

- Miért jött ide? - kérdezte végül Hatti gyanakodva. Mahado ellenben ahelyett, hogy azonnal válaszolt volna, némi hatásszünetet tartott, majd egy történettel folytatta.

- Emlékszem, húsz éve a nyugati-negyedben sétálgattam, magam is fiú voltam még. Útközben néhány gyereket láttam az egyik utcában kardokkal játszani. Közöttük ott volt egy egészen apró kislányt, aki babák és virágok helyett fakardokkal játszott! Nem, nem is játék volt, inkább játékos küzdelem, s az a pöttöm lány jobban bánt a karddal, mint bármelyik suhanc fiú. Egyikük irigységből elszedte tőle a kardot, akkor életemben először ütöttem meg valakit úgy igazán. Akkor találkoztunk először.

- Mégis mit akar most ezzel? - kérdezte a harcoslány kicsit sem meghatódva, s a tábornok nosztalgiázását sem tudta egyelőre hova tenni.

- Amikor, hosszú évekkel később felvételiztél a Rendhez, még nem én voltam a tábornok, de felismertelek téged. Te voltál az a kislány, aki minduntalan a fakarddal edzett az utcán. A gyakorlást élvezted, a mozdulatokat, azt, hogy időről időre túlléphetted saját határaidat, s bizonyíthattál önmagadnak. Mikor csúszott mindez félre? Mégis mikor kezdted az ölést jobban élvezni, mint a harcot magát? Miért lett abból a bátor kislányból egy ilyen alattomos gyilkos?

- Úgysem értené meg!

- Ha esélyt sem adsz rá, bizonyára.

- Hm - fonta össze maga előtt karjait Hatti ellenségesen.

- Tamir említette, hogy okkal utálod a macskákat s ítéled el a macskarisztokráciát. Ezt kifejtenéd bővebben?

- Nem.

- Ha nem hát nem - sóhajtott a mágus, és az ajtóhoz indult.

- A macskák tönkretették a családomat - mondta végül Hatti.

Mahado felvolt szemöldökkel fordult vissza.
- Pontosan hogyan?

A harcoslány elhallgatott egy időre, majd belefogott.

- A városi macskák minden szart megzabálnak, közöttük a számos kórt terjesztő rágcsálókat, büdös patkányokat is, ezért a harapásuk maga szintén fertőzést terjeszt - magyarázta.