Egyiptom Macskái és az Aranysárkány Rend III. - IV. 🌕🐈 (18+)

A Nap fordulója II.

„Ne szűnjetek meg hinni a Napban, hiszen, ha így teszünk, Néith fénye (...) átvezet minket a legnagyobb sötétség leghidegebb labirintusán is!"

„Talán jó is, hogy kiszálltam ebből az egész hatalomjátékból (...) hogy egy másik hatalomjátékot űzzek tovább..."

Aranyozott tűztartók, fáklyák és értékes állványba helyezett törtfehér gyertyák lángja tette még fényesebbé a Naptemlomban uralkodó világos, tömjénillatú félhomályt. A vaskos oszlopok közötti tágas teret szertartásos zene töltötte be, dobok pergése, szisztrumok csörgése adta a ritmust hárfákon pengetett és furulyákon fújt dallamokhoz. A délben kezdődött istentisztelet végéhez érve Ámon-Ré oltára előtt egy kék-arany, főpapi ruhába és palástba öltözött nő fejezte be az áldozat bemutatását. Az égen már jócskán süllyedő napkorong utolsó, fentről jövő sugarai hatoltak be a mennyezeten lévő sárgára festett üvegablakokon, magasztos aurát vonva a kékszemű, minimális sminket viselő Írisz Szekhemré köré. Kecses mozdulatokkal, hosszú, egyenes fekete haját meglibbentve fordult a hívek felé, akik jelenleg, Hathor napján, jóval kevesebben voltak, mint a dekád ünnepnapját jelentő Ámon-Ré napján.

– Szertartásunk véget ért, Ámon-Ré bárkája már az Alvilág felé süllyed, ám arra kérnélek titeket, maradjatok, s legyetek fül- és szemtanúi egy fontos bejelentésnek – monda a főpapnő, mialatt lopva paptársaira pillantott. A körülötte félkörben álló két-két ámonpap és -papnő komoly arckifejezéssel megrázta fejét, fivére ugyanis láthatóan még nem érkezett meg. Íriszéhez hasonló, arany színben domináló, de kevésbé díszes papi ruhát viseltek, s arcuk is enyhén ki volt festve. – Nemsokára... – tette hozzá a főpapnő, majd a többieket maga után intve szapora léptekkel, suhogó szoknyákkal és palástokkal távoztak a sekrestyébe. A négy tisztviselő, aki követte a nappapság második legmagasabb körébe, a főpapok úgymond aranykörébe tartozott. Persze, idetartozásukról nem a főpapok, hanem az egész ámon-papság szavazata döntött.

– Jellemző, hogy megint késik! – prüszkölte sasorrát gúnyosan ráncolva Adom Ausar Akhenamon. A férfiak közül neki volt legerősebben kifestve barna szeme, mely belülről kifelé fekete színből lilásba ment át és a vastag vonalak Hóruszszem-szerűen oldalra is kinyúltak. Hosszú, fekete haját lila drágakövekkel díszített arany-fekete kendő alá rejtette, ám lila ékköves fülbevalói szándékosan kilógtak alóla.

– Biztos vagyok benne, hogy hamarosan megérkezik – próbálta Írisz csitítani a kedélyét.

– Még az utolsó szertartását is lekési! – Adom vörösre pingált ajkairól megvetően gördültek a szavak. Fekete aláöltözete és lila színnel hímezett, vallási szimbólumokat és igéket felsorakoztató aranyszín palástja tekintélyt parancsolóan csapódott a főpapnőnek, ahogy megunván a bájcsevegést sarkon fordulva a szoba egyik szélén álló pulthoz sétált. – Latif! – szólította fel paptársát, aki hasonló, lenéző pillantásokat küldve Írisz felé csatlakozott az előtte szólóhoz.

Latif Szitré nyúlánk férfi volt, valamivel magasabb a Mahadóval nagyjából egymagas, ám nála kissé vékonyabb Adomhoz képest. Minimális fekete szemfestéket viselt, arcát azonban homloka közepén egy aranyszínű, kékkel árnyékolt, napkorongot ábrázoló tetkó díszítette. Kopasz fejét arany-narancs kendő alá rejtette, füleiben aranykarikák sorozata csillogott. Narancssárga aláöltözetet és hasonló színnel volt hímzett aranyszínű palástot viselt.

Adom két díszes serlegbe töltött mélyvörös bort, melyből, az egyszerűbbet barátjának nyújtotta oda, a lila ékkövekkel kirakottat pedig megtartotta magának.