Elfajult érzések (KuroKen)

~2~

Bokutoval úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk hozzánk. Játszunk majd valamit, meg rendelünk pizzát, és csak pihenünk egész nap. Illetve azért kíváncsi vagyok, hogy Bokuto emlékszik-e valamire. Nekem már kezd rémleni egy-két dolog, de semmi extrák. De milyen buli is volt ez? Egyik osztálytársam tartott házibulit, de én úgy voltam vele hogy inkább kihagyom, mivel nem vagyok annyira jóban azzal a gyerekkel. De valamiért nagyon akaratoskodott, meg olyanokat mondott, hogy rohadt nagy partiarc vagyok, úgyhogy mindenképp jönnöm kell. Aztán beadtam a derekamat, amikor engedélyezte hogy hozhatom egy-két haveromat. Csak Bokutoval akartam menni, de ő pedig úgy gondolta hogy sokkal jobb lenne a hangulat Akaashival meg Kenmával. Igen, nehéz volt őket rávenni. Főleg Kenmát, de mivel Akaashi is jött, ezért annyira nem irtózott az ötlettől.

-Kuroo, szerinted smároltam ma valakivel? – kérdezi Bokuto tágra nyílt szemekkel miután legyőztem valami ócska játékban, amit természetesen ő ajánlott hogy játszunk.

-Figyelj haver, nem tudom. De szerintem igen. Emlékszem hogy üvegeztünk, szóval véleményem szerint nem is egy emberrel. – ha valaki nem tudná mi az az üvegezés (bár gondolom mindenki tudja, de mindegy..) annak elmondanám hogy az egyik legjobb partijáték létezéséről nem tud. A szabály nagyon egyszerű. Valaki pörget és akinél megáll azt meg kell csókolnia (lehet úgy is játszani természetesen, hogy csak kérdezel valamit, de az unalmas). Ha nem szeretné ezt az illető, mert például azonos nemű embert pörget ki, akkor le kell venni egy ruhadarabot.

-Hm.. Igazad lehet. Annyi meg van egy valakit nagyon ki akartam pörgetni és sikerült is a végén. És több is lett mint egy szájrapuszi.

-Óó. És nem emlékszel a nevére? – villantom rá perverz mosolyomat.

-Nem, de gyönyörű volt. – nézi a plafont ámuldozva, miközben én egy újabb csapást mérek rá a játékban.

Elgondolkozom én is. Tudom hogy sok szép lány volt, de egyikük se maradt meg annyira. Pedig jó lett volna, ha összeszedek valakit. Vagy legalább egy egyéjszakást.

-Kuroo, asszem egyszer téged is kipörgettelek.

-Ja, lehet. Egy gyors csók sose volt probléma nekünk. – no homo, de Bokutot nem olyan izé megcsókolni. Inkább minthogy meztelenre kelljen vetkőznöm. Mindig mikor kipörgetjük egymást, mindenki elkezd örülni, hogy most bizony látni fognak egy kidolgozott felsőtestet. De hát az élet nem mindig igazságos. Bokuto a haverom, ha nem lenne más a Földön még le is feküdnék vele.

De valamiért ez nem hagy nyugodni. Mintha valami még történt volna akkor, és Bokuto arcáról is ezt tudom leolvasni. Ha majd semmi nem jut eszedbe, kérdezd csak Kenmát. Nincs az az isten, hogy megkérdezzem. Úgyse mondaná el, meg amúgy nagyon kellemetlen lenne.

-Kuroo, asszem Akaashit is kipörgettem.

-Igen? – ez új, ezt eddig még nem tudtam felidézni.

-I-igen. – mi a szar? Hirtelen olyan vörös lett az arca, mintha most pofozták volna fel.

-Mi van bro? Lekaptad Akaashit is?

-L-le... Te semmire nem emlékszel Kuroo? – néz rám ijedt fejjel.

-Hé, most mi van? – zavarodok össze. – Nincs abban semmi, ha nyomtál egy kis puszit Akaashi szájára, nem?

-Ne-nem érted. Én ezt biztos, hogy nem fogom elmondani. Emlékezz vissza magad! – nyomja be a durcát. Hát rendben. Ha nem akarja, akkor ne. De Bokuto mindenre emlékszik, mi történhetett hogy ennyire nem szeretne róla beszélni? Én ezt egyszerűen nem bírom felfogni.

-Kuroo Tetsurou, hát eljöttél. És itt vannak a barátaid is. Bemutatnád őket? – mi ez? Egy álom? Ez tegnap történt, de miért kell újra átélnem az egészet?