Elfajult érzések (KuroKen)

~11~

Borzasztóan nehéz úgy koncentrálni a suliban, ha a gondolataid teljesen máshol járnak. Túlságosan elvarázsolt a tegnapi napon történtek. Éppen kémia óra van, de én csak az ablakon kifele bámulva Kenmára gondolok. Látni akarom minél hamarabb, és jelen esetben pont szarom le a sav-bázis reakciókat. De sajnos ez a tanárnak nem egyáltalán nem tetszik és azt órát félbeszakítva zavarja meg gondolatmenetemet:

-Kuroo Tetsurou, látom nagyon figyelsz. Nem tudom kit lesel az udvaron, de örülnék ha inkább ide koncentrálnál, és válaszolnál a kérdésemre. Mi az amfotereknek a definíciója? – na már csak ez hiányzott. Azt se tudom hogy eszik vagy isszák, nemhogy még meg is tudnám magyarázni.

-Öhm... Olyan vegyületek.. amelyek... - gondolkozok valami értelmes válaszon, de lövésem sincs hogy mit kéne mondanom, szóval inkább csak benyögök valami hülyeséget ami elsőként az eszembe jut, hátha bejön. - képesek sav-bázis reakcióra.

-Hát nem igazán. Olyan vegyületek amelyek savként és bázisként is reagálhatnak. Kuroo-kun ha nem tanulsz és nem is figyelsz, nagy esélye van annak, hogy félévkor megbuksz. Ami nem lenne jó, mert edzésre se járhatnál, amit meg szerintem nem szeretnél.

-Igen, bocsánat. Ezentúl figyelni fogok. – jah marhára. A köztünk lévő kémia Kenmával sokkal érdekesebb, mint a savak és bázisok közötti. Szóval ugyanúgy a semmibe merengve próbálom végig szenvedni az órát.

Tanítás után reménykedve várok az iskola előtt Kenmára. Nem mondta, hogy találkozni akar-e ma, de mivel nincs edzés ezért gondolom átjön vagy majd én megyek át hozzá. De meglepetésemre a Karasuno kis törpéjét pillantom meg az óráját lesegetve a kerítésnek dőlve. Vajon kire várhat? Csak nem rá? Úgy döntök, hogy odamegyek hozzá, de Kenma mit sem törődve velem suhan el mellettem hirtelen és siet oda Hinatához. Mi a...? Van egy szabad délutánunk és ő inkább ezzel a vakarccsal találkozik? És még el se köszön tőlem? Hah szóval így állunk. Nem, nem vagyok féltékeny, mivel tudom hogy csak barátok, de akkor is. Nem tudhatjuk, hogy Hinata mit érez és lehet, hogy Kenmára pályázik. Mikor észreveszi a törpe egyből szorosan átöleli. Testemet hirtelen elönti a méreg, de nem tehetek semmit. Csak egy ölelés, ez semmit nem jelent... Ugye? Végül is Kenma nem mondta ki, hogy együtt vagyunk, de hát lefeküdtünk és azt hittem, hogy ez neki is sokat jelentett, nem csak nekem. Ugye nem csak dugópajtik vagyunk? Mert ha ez a helyzet, akkor óriási bajban vagyok. Én szerelmes vagyok belé, de úgy tudtam hogy ő is. A francba miért csinálja ezt velem? El is fordulok tőlük és könnyeimet elfojtva sietek haza. Miután hazaérek egyből Bokutot tárcsázom és ekkor már nem bírom sírásomat visszatartani. Teljesen sokkolt az egész, és most újra nagyon bizonytalan vagyok. Lehet, hogy csak naiv voltam és nem tudtam józanul átlátni a helyzetet, ezért Kenma átvert. De miért tenne ilyet ha elméletileg szeret? Vagy csak túlreagálom az egészet?

-Bro, bro! – mint egy elveszett kisfiú úgy sírok, ennek következtében Bokuto aggódó hangja hallatszik a vonal másik végén.

-Kuroo, mi történt? Meghalt valaki? Vagy te haltál meg?

-N-nem. – szipogom. – Kenma...

-MI VAN!? KENMA MEGHALT?? – esik kétségben és könnyen észrevehető, hogy ő is a sírás határán van. Bár valószínűleg Bokuto mindig sír, ha valakit szomorúnak lát.

-Nem... Ne sírj bro..

-Te ne sírj! Ne legyél már szomorú, így én is az leszek. – mondja erősen a könnyeivel küszködve.

-Kenma nem is szeret. – motyogom szipogva az orrom alatt. – Hinatát sokkal jobban kedveli.

-Héé, ez nem igaz. Kuroo, téged nem lehet nem szeretni. – próbál megnyugtatni.

-Mi annyira jobb benne, mint bennem? – teszem fel a kérdést, de inkább magamnak, mint Bokutonak.

-Bro, Kenma és Hinata csak barátok, ezt te is jól tudod. És igazad van, Kenma nem szeret téged. Egyenesen imád. Úgy, mint én Akaashit, és ez nagy szó.

-B-biztos? – törlöm le arcomról a nedves cseppeket. Kicsit túlreagáltam, de akkor is ezt meg kéne beszélnem vele. Eléggé zavart, amikor mással láttam és lehet még egy icipicit féltékeny is voltam. Szóval meg kéne kérdeznem, hogy szeretne-e velem... járni. És akkor már nem lesznek kétségeim. Ha meg nemet mondd, akkor összedőlik a világ számomra, de ebbe inkább bele se akarok gondolni.

-Biztos. Szeretnéd, hogy átmenjek és megöleljelek bro? Ha akarod meg is puszillak.

-Kösz, nem kell megcsókolnod. A végén még Akaashi kibelezne. – válaszolok egy féloldalas mosoly kíséretében. – De átjöhetnél. Most szívesen megölelnék valakit... - mondom egy kicsit félénken.

-Sietek, ma egész nap a párnádként használhatsz! – hirtelen Bokuto nagyon vidám lett, és hallani a hangján hogy vigyorog. – Mindent az én csodálatos haveromért!

-Köszönöm Bokuto. Már várlak. – teszem le a telefont és gyorsan a konyha ablakához sietek, hogy amint meglátom egyből ajtót tudjak nyitni neki. Azonban egy váratlan személy jelent meg mögöttem. Azt hittem hogy anya csak este jön haza, mit csinál itt?

-Szia Tetsu, mi járatban itt, éhes vagy? – kisírt fejemet látva arcát elöntötte az aggodalom és hozzám lépve a hajamat kezdi el cirógatni. – Mi a baj kincsem?

-Semmi. – hajtom le a fejemet, majd meg is fordulok hogy ne kelljen a szemeibe néznem.

-Tetsu, mi történt? Miért sírtál? – kérdezi a hátamat simogatva.

-Nem sírtam. – hazudok, de anyám nem ostoba.

-Tiszta vörösek a szemeid, ne is tagadd.

-Minden rendben van, csak Bokutot várom. - próbálom lekoptatni, mivel az igazi problémáról nem beszélhetek.

-Ha már hétköznap is átjön Bokuto-kun, akkor biztos nagy a baj. Miért nem akarod elmondani nekem? – tudom jól hogy nagyon aggódik értem, de nem tehetem. Nem mondhatom el neki, hogy Kenmát láttam valaki mással, aki nem én vagyok, és ez olyannyira zavart hogy szinte zokogva jöttem haza. – Csak nem megint valami szerelmi csalódás? Megint összetörte a szívedet egy lány? Megértem, hogy erről egy baráttal szívesebben beszélsz, de legalább annyit mondj el, hogy mennyire vészes a helyzet.

-Anya, ne aggódj. Semmiség az egész. – próbálom megnyugtatni.

-Szóval tényleg egy lány van a dolgok mögött. – áucs. Egy lány. Hát nem egészen, de majdnem. – Nem értem, hogy miért nem becsülnek meg téged, hiszen olyan fantasztikus egy fiú vagy Tetsu. Ne csüggedj, majd egyszer biztos megtalálod az igazit. Mint én apádat.

-Tudom, tudom. Nem akarom meghallgatni huszadjára is a nagy sikersztoritokat. – valamiért a szülőknek a mániájuk, hogy a múltról órákon át beszéljenek, és dicsekedjenek milyen jó életük volt. Csak engem pont nem érdekel.

-Jól van, akkor hagylak is. Ha valami van akkor hozzám mindig fordulhatsz. – megy ki végre a konyhából és a szobája felé veszi az irányt.

-Kösz anya.

Bokuto körülbelül egy tíz perc múlva már meg is érkezett. Olyan aranyos volt, ahogy próbált felvidítani, még csokit is hozott! És tényleg elég megnyugtató érzés volt hozzábújva pihenni egész délután. Bokuto pozitív energiája csak úgy fertőzi az embereket, és amerre jár ott boldogság van. Tényleg szerencsés vagyok, hogy a barátomnak tudhatom. Sokat beszéltünk Kenmáról és úgy döntöttünk, hogy ma este kihívom az utcára egy kicsit dumálgatni és megkérdezem tőle hogy akkor most együtt vagyunk-e. Határozottnak kell lennem, és ha igent mondd akkor az enyém lesz örökre. Soha nem fogom engedni hogy itt hagyjon egyedül, mert szükségem van rá.