Elfajult érzések (KuroKen)

~4~

A buli utáni héten próbáltam Kenma társaságát kerülni, ami bevallom őszintén nem olyan nehéz, mivel az esetek többségében nem nagyon érdeklem. De az egyik pénteki napon váratlan üzenetet kaptam tőle: ,,Kuroo, nincs kedved ma átjönni? Tegnap vettem egy jó játékot, de egyedül unalmas lenni kipróbálni". Természetesen nem utasíthattam vissza, mivel olyan izgatott lettem hogy az életben egyszer nem én hívom el Kenmát, hanem ő engem. Általában mindig megírom neki hogy van-e kedve találkozni, ő pedig csak annyit válaszol, hogy csinálj amit akarsz. Gyorsan össze is szedem a cuccaimat, ami kb. csak a telefonom meg a kulcsom, és felveszek magamra valami olyan ruhát, amiben azért nézek ki valahogy, de mégis kényelmes viselet: egy fekete melegítőnadrág és egy sima piros póló.

Az bejárat előtt még egy másodperce megtorpanok. Mégis mitől félek? Hisz már barátok vagyunk gyerekkorunk óta! Most meg úgy viselkedek mintha a kiszemeltemhez jöttem volna. Be is csöngetek, Kenma meg viszonylag hamar ajtót is nyit.

-Szia, gyere beljebb. –köszönt szokásosan.

-Szia Kenma, remélem jól vagy. – villantom rá ezerwattos mosolyomat. – Furcsálltam hogy áthívtál, csak nem történt valami rossz?

-Leírtam, hogy mi célból szerettem volna hogy átgyere. Nincs semmi baj. – pillant rám mint egy idiótára, aki most kivételesen a szokásosnál is nagyon hülyeséget mondott. Hát jó, akkor kutya baja. Ennek csak örülni tudok.

Miután betessékelt a szobájába egyből egy kontrollert nyom a kezembe, és izzítani kezdi az Xboxát. Kényelembe is helyezem magam, amit annyit tesz hogy a hátamat a falnak döntve törökülésben ülök. Kenma egy kicsit mérgelődik, mert állítása szerint túl lassú az eszköz, ami valljuk be elég aranyos. Mérgesnek látni őt olyan vicces, mert olyankor annyira imádnivaló.

-Te meg mit mosolyogsz? – förmed rám. – Ez a szar nem indul el, ezt nem hiszem el.

-Csak várj egy kicsit, biztos hamarosan el tudjuk kezdeni a játékot. – csitítom le.

-Ah persze. Mindjárt itt öregszem meg. – morcosan az ágyra veti magát, majd elterül rajta fejét az ölembe hajtva. Oké, eddig bírtam. Miért kell ilyeneket csinálnia? Be akar indítani, vagy mi? Mert ha ez a célja akkor igen jó úton jár.

-K-Kenma, ez olyan zavarbaejtő. – makogok. – N-nem tudnál normálisan leülni mellém?

-Most meg mi bajod? – néz rám kíváncsi szemekkel. – Bokutoval bezzeg még simán smárolsz is, de én nem feküdhetek rajtad. Pedig mi már régebb óta ismerjük egymást.

-Jó, de Bokuto más.

-Miben más? – felül, majd az ölembe mászik és az arcomhoz közel beszél tovább. Meleg leheletét érzem az ajkaimon, ha nem távolodik el, én nem leszek képes visszafogni magam! – Nem értem, pedig a bulin olyan jól éreztük magunkat. – átkarolja a vállamat, és mintha csípőjét felém nyomta volna egy kicsit. Szavaira nem tudok figyelni, folyamatosan csak a száját bámulom. Meg akarom ízlelni újra. Csak az enyémnek akarom őt. Nem szeretném hogy elengedjen. Olyan kellemes érzés az érintése. Szemeimet lehunyom, és csak reménykedek abban hogy megcsókoljon. – Kuroo miért nem teszed meg te? – kuncog. – Hiszen te vagy itt a dominánsabb fél.

-K-Kenma. – kinyitom a pislákolóimat és az elégedett vigyorával találom szembe magam. Jót szórakozik rajtam, de ezt még biztos megkeserüli. Nem vagyok én gyáva! Igen, képes vagyok rá! Mert akarom! Akarom azt a kibaszott csókot! Hé hé.. Tetsurou, csináld már! Miért nem mozdul a testem? Csak görcsösen markolászom a derekát, de képtelen vagyok közelebb hajolni hozzá. Ha olyan magabiztos, akkor csinálja ő! El is kezd közelíteni felém, de mindössze csak egy gyors puszit nyom a jobb orcámra. Annyira gyengéden csinálta hogy menten kiráz a hideg. Olyan puhák az ajkai, többet és többet szeretnék belőlük. De ha nem teszem meg csak tovább fog szivatni. Legyél tökös Tetsuro, szerezd meg azt ami a tiéd!

Egy hirtelen mozdulattal végre párnácskái az enyémeket kóstolgatták. Az őrületbe kerget forró csókjával, olyan édes íze van mint a méznek. Nem is tudom visszafogni magam és csak fokozom a tempót, Kenma pedig ezt készségesen viszonozza. Ő is élvezi és ez valamiért nagyon fura nekem. Olyan mintha szerelmes lennék, mivel testemet átjárja a meleg, a pillangók csak úgy csapkodnak a gyomromban és csakis az jár a fejemben hogy ,,még többet, ennyi nem elég". Meg is kapom amire vágyok, Kenma zöldutat ad nyelvemnek szája tágra nyitásával. Csak úgy folyik a nyálunk, Kenma még nyög is egyet amikor nyelvét ajkaimmal kényeztetem. Hangja valamit megmozdított bennem, ezért hamarosan mindketten megérezzük boxerem szűkösségét. Kicsit kellemetlen, de hát ő ült ide, nyilvánvaló volt hogy ez fog történne ha nem megy el azonnal.

-K-Kuroo. M-megfulladok. – kicsit lassítok amikor szinte már a torkáig lenyúltam, de nem tehetek róla. Ő provokált, most viselje a következményeit.

-Csak még egy kicsit, légy szíves Kenma! – nézek rá kiéhezett szemekkel.

-Hihetetlen, hogy téged ilyen könnyen fel lehet izgatni. – törli meg aranyosan pirosas arcát. Egyem meg, most meg ő jött zavarba, nem is mer a szemeimbe nézni. Hát akkor kölcsön kenyér visszajár. Amíg a falat bámulja, elkezdem nyakát kisebb puszikkal ellepni. Váratlanul éri a dolog, ezért olyan kéjesen nyögött egyet, hogy szerintem annyira megbánta az egészet, hogy soha többé nem áll szóba velem... Várjunk! Csak most realizálom. Én mégis mi a szart csinálok? Nekem ezt nem szabadna élveznem! De az a bizonyos szervem mégsem erről árulkodik. Kicsit észhez térek és azon nyomban el is lököm magamtól a fiút. Szó nélkül ott hagyom és egészen hazáig futok. Lehet ez nem a legilledelmesebb dolog, de olyat tettem amit nem szabadott volna. És már nem tudom visszacsinálni. Kenma most minden bizonnyal utál engem. És meg is értem. Mint valami perverz kisfiú, úgy viselkedtem. Most mit gondolhat rólam? Én ezek után nem is merek majd tükörbe nézni, egyszerűen hányni tudnék magamtól. A francba mindent elcsesztem. Én nem akartam Kenmát bántani, én csak nem birok ellenállni neki ha ilyeneket csinál. De valószínűleg ezután szóba se akar majd állni velem, amit maximálisan megértek. A helyében én sem tenném, hiszen undorító vagyok. Könnyeim hamar el is kezdenek záporozni és jelen helyzetben eszméletlenül gyűlölöm magamat. Ritkán sírok csak, de Kenma nekem nagyon fontos. Nem akarom elveszíteni.