Elfajult érzések (KuroKen)

~13~ (Vége)

A legjobb dolog a világon, amikor egy egész éjszakát azzal a személlyel tölthetsz, akibe őrülten szerelmes vagy. Ahol hozzád ér, ott a bőröd felforrósodik és ez az érzés szinte már éget. Mikor megtalálja a gyengepontod és utána percekig csak kínoz téged. Az én esetemben ez a pont a fülem környéke, kifejezetten a fülem mögötti terület. Kenma természetesen imád engem szívatni, ezért nem kérdés hogy temérdeknyi csókkal lep el az említett helyen. Ma este kifejezetten nem élvhajhász, mint úgy általában szokott lenni. Meglepően gyengéd és ez a hangulat rám is kihat. Mikor végre rátérünk a lényegre, egyáltalán nem mozgok gyorsan és élvezem a pillanatot amíg csak lehet. Nem akarok elélvezni, mert akkor vége lenne az egésznek. Csak szépen lassan akár egy órán keresztül. Sokkal kellemesebb az ilyen, mint a vad változata a szeretkezésnek. Sokkal erotikusabb és ahogy látom Kenmának is jobban tetszik.

-----

Három hónappal azután, hogy összejöttünk kisebb problémákba ütköztünk. A kapcsolatunkkal semmi probléma nem volt, csak már egy kicsit ráuntunk a sok titkolózásra. Eleinte Bokutoékon kívül egyedül Kenma szülei tudtak a dologról, mivel ők alapból tisztában voltak vele, hogy Kenma meleg. Bár sejtettem, hogy anyunak se lenne semmi baja vele, mivel tudom nagyon jól, hogy úgy szeret engem ahogy vagyok, és a kapcsolatunk is igen jó, főleg azóta hogy apám itt hagyott minket és új családot alapított. De mégis féltem elmondani. Inkább olyan ostoba kérdéseket tettem fel neki, hogy például ,,Mi a véleményed a melegekről?" vagy ,,Akkor is szeretnél-e, ha egy fiúval lennék?" és hát nem meglepő, hogy rákérdezett hogy esetleg a fiúkhoz is vonzódok-e. A sokk, amit akkor kaptam eme mondat elhangzása után egyértelművé tette, hogy igen. Teljesen kétségbe estem, de anyu hamar megnyugtatott, hogy ezzel semmi gond nincs. A lényeg az hogy boldog vagyok, egyáltalán nem számít hogy milyen nemű a párom. Borzasztóan nagy kő esett le a szívemről aznap, és ennek az eseménynek a hatására sokkal bátrabb lettem, emiatt több embernek is el mertem mondani.

-----

Először közös megállapodás alapján eldöntöttük, hogy a csapatnak joga van tudni a kapcsolatunkról és ezért fel kéne világosítani őket, hogy mi a szitu. Azért egy dicsőséges győzelem után nagyon szívesen magamhoz ölelném a szerelmemet, anélkül hogy a csapattársaim megkérdőjeleznék hogy mégis mi a franc. Természetesen izgultam azért, de mélyen legbelül tudtam hogy semmi gond nem lesz.

-... szóval én és Kenma együtt vagyunk. – mondom óriási gombóccal a torkomban és meglepetésemre senki nem tartja ezt furcsának. Mindenki fapofával mered rám, mintha csak azt jelentettem volna be hogy tegnap vettem egy kiló kenyeret. – Most mi van, nem mondanátok valamit?

-Már nem azért, de eddig nem voltatok együtt? – szólal meg elsőnek Yaku.

-Mi van? Nem! – értetlenkedek.

-Én pedig tökre azt hittem. – válaszol és ez egész csapat egyetértően bólogat.

-Hát ez kész! Mi jöhet még ez után? Bejelentitek, hogy Yaku meg Lev nincsenek együtt? – kacag jóízűen Yamamoto.

-He? Én nem vagyok együtt ezzel a szerencsétlennel? Honnan vetted ezt? – kiabál kétségbeesetten Yaku. Amúgy jobban belegondolva elég gyanúsak szoktak lenni, de ha nem akarják, akkor ne mondják el. Én nem fogom őket erre kényszeríteni.

-----

Visszatérve értelemszerűen azért nem akartam világgá kürtölni, hogy Kenmával járunk. Persze nem azért, mert szégyelleném vagy valami, csak nem kell tudnia róla mindenkinek. Nem szeretnék homofób emberekkel veszekedni, teljesen fölösleges lenne. Az ilyenek csak egy burokban élnek és a saját keserves életükből adódó gyűlölettől nem látnak semmit.

Azonban volt egy időszak, amikor Kenma igen szomorúnak tűnt. Többször is rákérdeztem, hogy mi a baja, de mindig azt mondta, hogy semmi. Persze nem vagyok hülye, és ez egyértelműen azt jelenti, hogy semmi sincs rendben. Idővel rá tudtam venni, hogy elmesélje hogy mi van. Nem számítottam rá, hogy ilyen ostobaság miatt aggódik. A sztori az, hogy az iskolában az emberek furcsállják, hogy sokat vagyunk együtt, és nem értik hogy miért lógok ennyit Kenmával. Illetve egy-két osztálytársa megkérdezte, hogy van-e barátnőm és ő meg azt válaszolta hogy nincs, mert hát tényleg nincs, de így meg azt hiszik hogy nem vagyok foglalt, szóval nem ezt kellett volna mondania, és áh. Kész káosz az egész. Fogalmam sincs, hogy miért foglalkozik ennyit velük. Jól tudja, hogy számomra senki nem fontosabb, mint ő. A butasága miatt sokszor nem is türtőztettem magam, és kicsit sem lepleztem, hogy együtt vagyunk. Persze ez nem azt jelenti, hogy szünetekben a folyosón eszeveszetten smároltunk, mert azért az egy kicsit durva lenne. Csak például nem féltem megfogni a kezét, vagy megölelni, amikor elbúcsúztunk reggel az udvaron, mielőtt a termünkbe mentünk volna.

-Kuroo, ne fogd már a kezem! Már itt vagyunk a suli előtt, mit fognak rólad gondolni a többiek? – figyelmeztet Kenma egy kellemes közös reggeli séta után, amikor az épület közelébe értünk.

-Egy kicsit sem érdekel. – válaszolok egy halvány mosoly kíséretében és még jobban megszorítom a kezét.

-De nem akarom, hogy az én hibámból-

-Kenma! – szakítom félbe. – Mondtam már, hogy magasról szarom le a többieket. Te vagy az egyetlen ember, aki jelen pillanatban érdekel. Ki akarom használni a veled töltött perceket, mert vészesen fogynak. Pik-pak és már öregek is vagyunk és nem szeretném, hogy azon bánkódjak majd, hogy bárcsak harmadéves koromban nem foglalkoztam volna a sok idiótával és a szerelmemmel töltöttem volna az időmet. Szóval engedd, hogy fogjam a kezed és ne is figyelj arra, hogy mit mondanak mások!

-Tudtad, hogy nagyon szeretlek? – kérdezi meghatott hangnemben.

-Tudom Kenma, tudom. Én is nagyon szeretlek.

Válaszoltam és magabiztosan, Kenma kezét szorongatva léptem be az iskolába anélkül, hogy mások furcsálló tekintetére egy minimális figyelmet is fordítottam volna. Mert ő itt van velem, és csak ez az, ami igazán számít.

Vége