Elfajult érzések (KuroKen)

~7~

Igen, igen. El kellene mondanom neki az érzéseimet, de mégis hogyan? Egyszerűen annyit gondolkoztam ezen, hogy még az internetet is segítségül hívtam. Komolyan mondom, percekig tudnék magamon röhögni, mikor visszagondolok arra, hogy wikiHow-n nézegettem hogy hogyan kell elmondani a crushodnak hogy szereted. Egyáltalán mit jelent az hogy szeretsz valakit? Mert nem hinném, hogy ez az egyetlen szó teljes mértékben fedi azt az érzést, ami kavarog bennem. Sokkal komplikáltabb az egész. Ez a rövid kis kifejezés túl kevés ahhoz, hogy azt a sok mindent, amit érzek nyolc betűbe sűrítve át lehessen adni valakinek. Csak egy buta szó, óriási jelentéssel, de ettől függetlenül mégsem elég. Sok mindent jelent, de ugyanakkor semmit. Szerelem. Mindenki máshogy vélekedik erről. Aki még nem tapasztalta, az általában úgy gondolja hogy csodálatos dolog ez. Aki már átélt egy vagy több kapcsolatot is, az tudja hogy az érzés folyamatosan belülről emészt, megőrülsz a párodért, benne akarsz élni, úgy gondolod hogy bármit megtennél érte, öngyilkos akarsz lenni hogy örökre vele lehess és ne érezd többé ezt a keserű kínt. Rájössz, hogy az összes opció, ami közül választhatsz fájdalmas. Szakítasz vele? Magányos leszel és hiányozni fog. Vele maradsz? Többet és többet akarsz, de ez egy egyszerű halandóként kivitelezhetetlen, és ebbe teljesen beleőrülsz.

De most ezt hagyjuk is. Ódákat tudnék zengeni a szerelem hátulütőiről, de most mégis úgy gondolom hogy kár lenne futni hagyni a lehetőséget. Hosszas agytorna után ki is találtam egy pofonegyszerű tervet. Nem kell túlkomplikálni, csak elhívom valahova és elmondom neki. Menni fog, mivel nem vagyok egy kis szaros. Rengetegszer vallottam már színt különböző embereknek, jó de az is igaz hogy eddig még csak lányoknak... Az egyik legjobb fiúbarátomnak még nem. De minden rendben lesz főleg, ha optimista vagyok. Remélem be tudom vonzani a pozitív energiákat és valami istenszerű vagy miattam akár a sátán is megsegít. Csak minden menjen jól, addig semmi se érdekel.

Kenmának megírtam, hogy szeretnék vele beszélgetni és jó lenne találkozni valahol. Természetesen azt válaszolta, hogy ő nem szívesen jön ki a házból, de sikeresen rávettem hogy most az egyszer kifáradjon a kedvemért a barlangjából. Miután felvettem valami laza, de mégis azért egy kicsit elegánsabb ruhát (sima farmer, piros favágó ing, tornacipő), el is indultam egy Kenmáékhoz közel eső parkba és most jelenleg itt ücsörgök. Szokásához híven késik, ami alapvetően nem zavarna, de jelen pillanatban szétbasz az ideg, hogy szépen fogalmazzak... Körülbelül egy tíz perc várakozás után, ami tűnt vagy tíz órának, végre megjelent alakja a távolban. Miközben közeledett sikeresen fel tudtam mérni öltözékét: szürke melegítő, bő fekete csuklyás pulcsi, valami kopott cipő... Mint aki csak tejért ugrott le volna a sarki abc-be.

-Szia! Nem tudnánk hazamenni? Túl sok az ember és már fáj a lábam a sok sétálástól. – köszönt „vidáman''.

-Én is örülök neked Kenma! Nem hinném, hogy sok ember lenne itt, mivel vagyunk vagy öten ebben az óriási parkban – nézek körbe. – És maximum 300 métert kellett idáig sétálnod, szóval nem.

-Ahj, miért kell itt kint találkoznunk? – vágja le magát mellém a padra mérgelődve.

-Talán így egy kicsit jobban össze tudom szedni a gondolataimat. – nézek fel az égre egy sóhaj kíséretével.

-Mit akarsz? – mondja egyáltalán nem kedves hangnemben, és elő is veszi a nintendoját a zsebéből.

-Kenma nem tudnál figyelni rám? Ez most nagyon fontos lenne. – böködöm meg a vállát – Kenmaa, légyszíves!

-Fontos? Mit szeretnél elmondani? Hm? Hogy nem akarsz többé látni, vagy hogy undorító vagyok? – kel ki magából. – Miattad teljesen hülyét csináltam magamból! Légyszíves ne játszadozz az érzéseimmel, mert ez kurvára nem vicces! – szinte már kiabál velem, és bevallom őszintén ilyennek látni őt félelmetes. Mert általában ő nem ilyen nagyhangú. De miről beszél? Teljesen félreért engem, én nem ezt szeretném közölni vele!

-Kenma, hallgass meg kérlek! Én semmi ilyesmit nem gondolok rólad! – hangom könyörgő, de mint aki itt se lenne teljes mértékben ignorál.

-Jaj persze, legyünk csak barátok, mint eddig! Képzeld el nekem nem menne, mert már nem tudok nem arra gondolni amiket csináltunk! Nem vagyok a ribancod, ezt jól jegyezd meg! Mondhattad volna előbb is hogy csak a sok nő után akit szétkeféltél, egy sráccal is csak úgy kipróbálnád!

-Te mégis miről beszélsz? – emelem fel a hangom én is, mert ez nevetséges. Én csak bizonytalan voltan, nem tudtam hogy ezzel ennyire megbántom őt.

-Miért nem ez az igazság?

-Nem, nem! Egyáltalán nem! – nem gondoltam volna hogy ekkora veszekedés lesz majd... Ha ezt előre tudom nem jöttem volna ide, mert most fogadni merek hogy mindenki minket bámul.

-És még a szemembe is hazudsz! Rohadj meg! – vág le egy akkora pofont, hogy hirtelen azt hittem hogy leszédülök a padról, ő meg csak eltakarja arcát és enged utat törni könnyeinek. Ezt most nagyon megérdemeltem... Való igaz hogy bántottam és kegyetlen voltam vele, de én nem tudtam hogy kedvel. Most meg itt sír mellettem az az ember, aki számomra a legfontosabb. Hogy tehettem ezt?

-K-Kenma én sajnálom. – kezdek el én is könnyezni, és kicsit közelebb is csúszok hozzá. –Sajnálom, hogy egy hülye vagyok. De félreértesz...

-Ne érj hozzám. – vág a szavamba szipogva, miközben lassan átkarolom a vállát.

-Kenma, én szeretlek. – suttogom a fülébe halkan, hogy csak ő hallja, senki más. – Imádlak, megőrülök érted, veled akarok lenni örökre. – szorítom magamhoz olyan erősen ahogy csak tudom. - Sajnálom, hogy gyáva voltam, és nem mondtam el előbb, de nem voltam biztos benne hogy te is ezt szeretnéd. Túlságosan aggódtam, amiatt hogy bántanálak, de ez mégis megtörtént.

-Micsoda? Sz-szeretsz? – néz rám könnyes szemekkel.

-Igen szeretlek. Mond Kenma, te is így érzel? – fogom arcát kezeim közé, és letörölgetem a nedves könnycseppeket onnan.

-I-igen... Azt hiszem. – nem mondta ki rendesen, de ettől függetlenül mégis összeszorul a mellkasom, és érzem ahogy testem melegsége tükröződik az arcomon.

-Ennek örülök. – nyomok egy puszit a homlokára és a haját kezdem el simogatni.

-De ne csinálj ilyet többé. Teljesen összezavartál.

-Nem fogok, ígérem. – vigyorgok rá, ő pedig csak halványan rám mosolyog. Minden jó, ha a vége jó?

-Nem akarsz átjönni hozzánk? Kicsit kellemetlen itt a nyilvánosság előtt beszélgetni, meg hát... Szívesen csinálnék más dolgokat is. – nézi szégyenlősen a járdát, és haját a füle mögé tűri zavarában. – Tudod, a szüleim sincsenek most otthon. – wait wait wait. Ugye nem arra gondol amire én? De én még nem vagyok benne biztos, hogy készen vagyok rá. Kenma Kozume esküszöm megőrjítesz! – Na mi van beijedtél? – kuncog. – Nem kell aggódnod majd gyengéd leszek. – pöcköli meg az orromat, ami azért egy kicsit fájt, de nem annyira mint az amit mondott. Mi az hogy gyengéd lesz? Én leszek felül ez egyértelmű, nem is kérdés! És mikor lett ilyen magabiztos? Az előbb még azt se merte rendesen kimondani, hogy szeret!

-Hé. Ugye csak viccelsz? – nevetek kínosan, de ő továbbra is elégedetten vigyorog.

-Ki tudja? Ha nem vagy elég határozott könnyen magam alá tudlak teperni. – asszem megismertem Kenma egy új oldalát. Bár ez nem annyira imponál, mint a többi. Nem tetszik ez a „tartsuk Kuroot terrorban, mert tök vicces ahogy zavarban van'' személyisége.

-Ezt még meg fogod bánni, ugye azt tudod? – kezdek visszavágni azért.

-Alig várom már. – na jó, én nem tudtam hogy Kenma ilyen perverz! Jut eszembe mivel játszik egyáltalán egész nap? Biztos valami hentai játékokat nyomat egész nap, vagy én nem tudom, de ezt nem gondoltam volna... - Akkor, mehetünk?

-Hogyne. – állok fel a padról, majd Kenmáék háza felé veszem az irányt. Valószínűleg csak viccelt. Meg ha nem is, nem lenne képes dominálni. Nem is engedném meg neki, ki van zárva. Teljesen porba döngölné a férfiasságomat.