Elfajult érzések (KuroKen)

~3~

-Bokuto, mindenre emlékszek. – barátom még félálomban terpeszt az ágyon, de miután eljut az agyáig a kijelentésem, egyből felpattan és izgatott arccal rám néz.

-Kuroo, végre sikerült Akaashit elcsábítanom! – he? Hogy mi van? Ez nem bánja az egészet? – Tudod. Mondtam hogy valakit nagyon ki akartam pörgetni. És az Akaashi volt! Hiszen... Akaashi olyan gyönyörű volt tegnap. – pironkodik.

-Hé, ne mondd hogy tetszik Akaashi! Hisz ő a legjobb barátod!

-Igen, de nem érdekel. Kuroo nekem nagyon bejön. Már rég óta meg akartam ezt tenni, csak nem voltam benne biztos hogy belemenne, ezért soha nem volt merszem elmondani neki vagy csak simán flörtölni vele. Túl gyáva vagyok, de az alkohol most kivételesen megsegített. – hát ez kész. Bokuto teljesen bele van esve Akaashiba. Mondjuk nem olyan meglepő... Sokszor gondolkoztam azon, hogy néha úgy viselkednek mint egy házaspár. De vajon Akaashi is így érez? Folyton vigyáz Bokutora, mindenhova elkíséri, minden hétvégén találkoznak sulin kívül... Ha Akaashi nem szerelmes, nem is értem miért lógna egy ilyen ostobával együtt. Hisz Akaashi komolyabb, mint egy tüdőrák. – És mi van veled bro? Kenma tegnap igen nyomult rád, és te nem úgy néztél ki mint aki ezt bánná. – harap bele egy szelet pizzába, ami még megmaradt ebédről.

-É-én nem tudom. Nem hinném, hogy bejönne Kenma. Hiszen ő egy fiú... - pillantok kajával tömött pofájú haveromra.

-És az miért baj? – Bokuto olyan naiv. Azt hiszi, hogy ez teljesen ugyanolyan mint egy lánnyal. Pedig mindenben más. Gondolom... Igazándiból még soha nem próbáltam.. – Tudod, gondolkoztam – ó, az sose jó - és egyik barátnőmet se szerettem igazán. Mármint jó volt velük, de inkább csak barátokként tudtam rájuk tekinteni. Akaashi meg olyan aranyos, és... Hogy is mondjam. Ha vele vagyok csak úgy repülnek el az órák, és minden alkalommal olyan izgatott leszek. Ő pedig nagyon kedves hozzám, és mindig megsimizi a fejem, ha szomorú vagyok. Olyannak látom őt, mint egy angyal. Egy gyönyörű angyal. – ámuldozik.

-Ha akarod én is megsimizhetlek, ha padlón vagy. – ugratom, de belegondolva ez nagyon cuki. Bokuto tényleg nagyon szereti őt. És hát áldásom rájuk, de én nem hinném hogy Kenmával ez nekem menne. Hiszen ő nem egy Akaashi, ő soha nem törődik velem.

-Kösz nem, a te kezed túl durva.

-Hé ez nem volt szép, gyere csak ide! Akkor is megsimogatlak, nem menekülsz! – haverom mint akit puskából lőttek volna ki dobta el a pizzás dobozt és futott el előlem. De nem jutott messzire, mert a kis lakásban nem tudott nagyon felgyorsulni. Elkaptam a csuklóját és jól összeborzoltam selymes haját bosszúként.

-Ez nem ér, én nem vagyok egy kismacska, akit akárki csak úgy megsimogathat. Van neked saját macskád! – álcáz sértődöttséget karbatett kézzel.

-Ó, Kuroo Junior? – pillantok le csupa fekete cicámra, aki épp csak véletlen erre járt, most meg azt próbálja megfejteni hogy ez a két idióta vajon mit csinál.

-Én Kenmára gondoltam, de ja. Ő is.

-Bro, Kenma csak egy barát. Se több, se kevesebb. – válaszolok komolyan.

-De tegnap nem úgy tűnt. – néz rám szomorúan, mint akinek most rontották volna el a kedvenc shippjét.

-Tegnap az tegnap volt, ma meg ma. Csak ittas voltam, ennyi az egész.

-Hát jó, te tudod...

-----

-Kuroo, Kenma még mindig Akaashinál van, nem megyünk át? – hirtelen elöntötte a testemet a félelem. Nem akarok Kenmával találkozni, az olyan kellemetlen lenne. Az igaz hogy egyszer majd úgyis kell vele beszélnem, de egyszerűen nem akarom. Hiszen olyan fura ez.

-Biztos vagy benne? – kérdezem rémült hangon, de Bokuto nem vette a lapot, hogy legszívesebben inkább élve eltemetném magam, minthogy átmennyek.

-Igen. Légyszi, légyszi, látni akarom Akaashit! – kölyök kiskutyákat megszégyenítve néz rám, és egyszerűen nem tudok ellenállni neki. Nem akarok közéjük állni, egyedül meg nem mehet át, mert amilyen szerencsétlen biztos elcsapná valami autó.

-Jó, oké. Menjünk... - dünnyögöm nem valami lelkesen.

Miután megérkeztünk felkészülni se volt időm lelkileg, hogy mit és hogyan fogok mondani, mert Bokutonak természetesen egyből a csengőre kellett feküdnie. Gyorsan ki is jött Akaashi, mielőtt mind a ketten Kenmával fülkárosodást szenvednének Bokuto folyamatos csengetésétől.

-Aghashiiiiiii! – a két bagoly egyből egymás karjában esik, én meg inkább kikerülve őket beléptem a házba. A nappaliban Kenma üldögélt. Nem is ő lenne ha nem játszana most is.

-Szia Kenma! – köszöntöm félénken és kíváncsian várom, hogy ezután mi fog történni.

-Ó, szia Kuroo. Hát te is itt vagy. – nem úgy néz ki, mint aki repesne volna az örömtől, hogy lát engem. Csak a szokásos nem érdekelsz fejjel végig mér, majd visszatér a játékhoz. Odaülök mellé és elkezdem nézni hogy mit csinál. Közben a másik kettő is beljebb jött, de a konyha felé vették az irányt. Bokutonak be nem áll a szája, még a másik szobából is tisztán hallani, hogy mit mond. De ez nem is fontos, mivel eközben Kenma a vállamra hajtja a fejét, ami nem tudom miért de nagyon zavarba hoz. Testem olyan merev, hogyha most meg kéne mozdulnom még a végén összekevernének egy robottal. Ő pedig csak lazán közelebb bújik hozzám. Hirtelen végtagjaim akaratom nélkül cselekszenek, és kezeimmel piros arcomat kezdem el takargatni. Kenma ezt észre is veszi, de szerencsére semmi nem kérdezi meg, hogy most mégis mit csinálok.

-Mókás volt a mai nap, nem? – fogalmam sincs mi van velem, de közelsége az őrületbe kerget. Valamiért furcsa késztetést értek arra, hogy átöleljem, hogy megsimogassam hosszú selymes haját vagy hogy nyomjak egy cuppanóst az arcára. Én képtelen vagyok ilyen állapotban válaszolni a kérdésére.

-M-mi? Ja hogy ma.. Öhm...I-igen. mókás. Az..az volt. – Kuroo Tetsuro legalább egy kicsit leplezd a zavarod, ez tök gáz. Mint valami kiscsaj, aki most találkozott volna Justin Bieberrel.

-Mi van veled Kuroo? Beteg vagy? Olyan vörös az fejed. – néz rám az imádnivalóan nagy szemeivel.

-Én? J-ja, persze. Makk egészséges vagyok.

-De nagyon forró az arcod. – megérintett. Ezt nem hiszem el! Nem látja hogy alig bírom visszafogni magam, hogy ne essek neki és tegyem magamévá itt és most?

-Hey hey hey! – Bokuto, megmentőm! Most az egyszer valami olyat csináltál, amivel megsegítettél! Legyen áldott a neved Bokuto Koutarou! – Nem nézünk valami filmet? – kérdezi egy óriási vigyorral az arcán, miközben Kenma leengedi a kezét, visszatér a játékhoz, és még el is húzódik tőlem. Hirtelen akkora hiányérzetem lett, mintha fájna hogy nincs velem. Hiányzik finom illata, teste melege, törékeny alkata... A francba, ilyen nincs! Kenma elátkozott, határozottan elátkozott! Miért csinálja ezt velem? Miért érzem egyik napról a másikra Kenmát vonzónak? Nem tudom mi ütött belém, de tagadni is kár lenne. Tisztán látszik rajtam, hogy megbolondulok érte. De ez csakis testi vonzalom! Biztos akkora perverz vagyok, hogy még azt se bánnám ha egy fiúval csinálnám. De Kenma nem ilyen. Soha nem menne bele egy egyéjszakásba, meg nem is szeretném. Utána olyan kínos lenne az egész. Meg hát, gondolom Kenma hetero... Jó mondjuk én is, de nem magamból kéne mindig kiindulni. Ki van zárva, hogy az egyik legjobb barátommal lefeküdjek! Majd egy idő után elfelejtem ezt az érzést és minden olyan lesz, mint régen. Legalább is remélem.