Egy hősre várok {FORDÍTÁS} /Befejezett/

12.rész

Harry

Meg szólalt a csengő, az órának vége. Én még mindig itt álltam ahol Louis hagyott.
Nem mozdotam. Kezdtem úgy érezni hogy fuldoklom, egyre kevesebb lett a hely és a levegő.

"Elhoztam a táskádat."— szólalt meg Lindsey.

"Harry jól vagy? Sápadtnak tűnsz. Nagyon rosszul nézel ki, jól vagy?"

Elkezdtem remegni és elsötétült minden.

"Harry, Harry!"— láttam egy erős fényt.

"Mi van?"

"A nővér irodában vagy, Lindsey hozott be, elájultál a folyosó közepén."

"Tényleg elájultam?"

"Igen." – szólalt meg Lindsey. "Furcsa voltál és sápadt, majd remegni kezdtél fogtad a mellkasod és elájultál. Próbáltalak szóra bírni, de nem válaszoltál."

"Te hoztál ide? Te cipeltél?"

"Igen, átöleltem a vállad és nagy nehezen ide rángattalak."

"Köszönöm Lindsey!"

"Ok. A szabályok miatt fel kell tennem pár kérdést, hogy tudjam minden rendben van e!"

"Mi a neved?"

"Harold Edward Styles."

"Most hol vagy?"

"A nővér irodában."

"Ki van itt veled?"

"A nővér és Lindsey!"

"Ok, a fejed rendben, de talán haza kéne menned. Felhívom anyukádat.
"A fia miatt hívom! "— hallom a nővért beszélni anyával. "Harold az iskola folyosóján elájult. Ok akkor hamarosan jön érte rendben. Pár perc múlva érted jön, addig maradj itt. Lindsey te menj órára."

"Harry a táskád még a folyosón van!"

Elmentem érte, majd vártam anyát, mikor beültünk a kocsiba egyből megszólalt:

"Mi a baj?"

"Csak hirtelen klausztrofóbiám lett."

"Milyen okból?"

"Tényleg semmi!"

"Félek, hogy megint rosszra fordulnak a dolgok."

"Anya nem tudom mi fog történni, de nem akarok ezen aggódni, csak hagyj élni!"

"Sajnálom, hogy megkérdeztem!"

"Nézd anya, sajnálom, hogy ki akadtam."

"Semmi baj, ne törődj vele. De ha beszélni akarsz akkor itt vagyok!"

Mikor hazaértünk azt mondta: "Aludj egyet."

"Jól hangzik!"

"Mi a baj?"— kérdezte apa, amikor hazaértünk. Anya elkezdett neki dühösen magyarázni. Felnentem a szobába lefeküdtem az ágyra és a plafont bámultam.

Melegnek lenni szívás.

Elaludtam, majd lementem vacsorázni. Utána megnéztem a Facebookot. Louis írt.

"Sajnálom a mai napot csak rossz passzban vagyok. Hallom elájultál. Sajnálom, ha én voltam az oka."

"Igen miattad történt."

"Tudod mit?"

"Mit?"

"Csessze meg! Próbáljunk meg titokban randizni, ha nem baj."

"Rendben de egész végig így fogunk beszélgetni?"

"Nem dehogy!" — és elküldte facebookon a telefonszámát. Hajnali 1—ig beszélgettünk.

Mikor másnap reggel felébredtem még mindig vonalban voltunk. Hallottam horkolni. Mosolyogtam, mintha együtt aludtunk volna.

"Ébresztő, ébresztő!"– szólongattam.

"Hm? Oh, bébi még mindig itt vagy?" — olyan forró és szexi volt a hangja.

"Elaludtunk, de mostmár ideje iskolába menni és úgy tenni mintha nem lenne köztünk semmi."— mondtam szomorúan."

"Hé, ez csak átmeneti, ígérem év vége előtt színt vallok."— ígérte.

"Ok."