Rövid néhány vagy csak egyrészes kis történetek.
Párosítás: - Harry x Draco - Lucius x Harry -Harry x Piton -Lucius x Perselus
Magyarán itt mindenki kavar mindenkivel...
Az első dolog, ami Lucius eszébe ötlött, hogy soha többet nem gondol ilyen badarságokra, mert a végén még olyat kíván amit nem kellene.
A második pedig az, hogy ez most komolyan bejött? Csak neki lehet ekkora szerencséje, lebuktatja saját magát, hogy itt rejtőzködik holott már rég el kellet volna hagynia az iskolát.
A kandalló tűz fényében gyéren lehetett csal látni de a korom fekete hajkora élesebben látszott mint bármi más és Lucius meg ijesztette ugyan is csak egy emberről tudott akinek ilyen sötét a hajszíne és ez megrémítette, hogy rögtön ő jutott eszébe.
Miután erőt vett magán lassan a földön fekvőhöz lépett, és óvatosan elsöprőt egy kosza tincset váratlan látogatója arcából.
Az első bizonyíték az az korom fekete hajkorona de ott volt az a bizonyos sebhely is igy már csak a vak nem látta, hogy a váratlan látogatója nem más mint maga Harry Potter.
A szíve keserűen össze facsarodott mert azt hitte az éjszaka csöndje tényleg rátalál és nem csak egy kóborló Griffendéles esik be a rejtek ajtaján.
Majd képzeletben fel is pofozta magát hisz már a pergamen elolvasása után gyermeki államokba ringatta magát, hogy újra lehet szerelmes... ami jelenleg egy nevetséges dolognak tűnt csupán.
A világ szemében ő csak egy megtűrt ember volt ,a feleségét csak elviselte hisz az évezredek alatt bebizonyosodott, hogy az erőszak és a kényszer nem szül jót csupán megszokást és ridegséget.
És ez Dracon is meglátszott, hiába volt gazadag és jóképű, ha nem szerette az édesanyja ami örök sebet ejtett a lelkén illetve, hogy csak ő egy kényszer házasság gyermeke volt és nem a szerelem gyümölcse.
Harry a földön mocorogni kezdett és kissé értetlen arccal nézett az előtte állóra aki mintha egy álom világba csöppent volna mikor a tekintetük találkozott. Luciuson egyfajta furcsa bizsergés futott végig, ahogyan felsegítette a földről kései látogatóját.
Harry a másik érintésére megremegett és egy furcsa érzés fogta el aminek a nevét nem tudta megfogalmazni.
Lucius leültette a fiút a kanapéra és az arcát nézte sérülések után kutatva de azt nem sejthette, hogy a sérülés nem a felszínen van hanem a fiú lellke legmélyén ott ahol senki sem veheti észre.
- Minek köszönhetem a jelenléted?- kérdezte normál hangnembe Lucius kissé megemelve a fiú fejét annak reményében, hogy látja mi zajlik a fiú lelkében.
- Hát ezt én is kérdezhetném... hisz tudtommal már a látogatási idő lejárt!- mondta Harry és egyszerűen kifordította a fejét a másik kezéből.
A némaság csak egy percig állt be közéjük míg Harry levetkőzte ezt a gyermeteg viselkedését és hajlandó volt belátni az élete nem csupán véletlenek sorozata hanem egy könyv amit még nem olvasott senki de ott van benne minden szóról szóra...
- Hidd el Harry a baj néha csőstül zúdul az ember nyakába, én annak idején e falak között nyugodt és békés voltam egészen 17 éves koromig. Pusztán a nosztalgia és az itt eltöltött évek nyugalma bátorított fel ennek a helynek a megkeresésére!- mondta Lucius nosztalgikusan miközben a fel-fel csapó lángokban keresett megnyugvást.
Harry a hallottak után kissé átlátta már a másik helyzetét hiszen ő is sokszor menekült a hírneve elől. Tudta, hogy a lelki terheit nem viheti sokáig hisz a másik is megkönnyebbültnek látszott a monológja után.
És az a bizonyos gát átszakadt és tudta most minden ki fog jönni.
- A prefektusi fürdőbe indultam, hogy találkozzak Kevinnel(nem jutott eszembe más név)és végre töltsük együtt egy kis időt ha érted... na mindegy bementem és az a majom egy másik férfit csókolt és ölelt úgy ahogyan nemrégiben engem. Az bántotta, hogy nem adtam neki magam oda 3 hónap után semmi más...- mondta Harry egyenesen a másik szemeibe.
Lucius szemében fény csillant, majd ismét beállt közéjük a csönd amit ezúttal ö tört meg.
Annak idején mikor itt tanultam, egy öreg boszorkány ezt jósolta nekem :
„ A szíved az óceán két part közt vihar a te lelked s a nap első sugarai sem űzik el a gonosz vihar felhőket, de az éjszaka csöndje megnyugtatja háborgó lelkedet, míg egy élet le nem pereg, addig egy másik elkezdődik és a nap újra fel nem kel."
- Soha nem értettem az ilyen megfogalmazásokat... -mondta Lucius de Harry csendre intette őt.
- Ez csupán egy burkolt üzenet ami ennyit tesz: A feleségednek meg kellet halnia ahhoz, hogy te ismét szabad légy és élhesd az életed mert már igy nem köt semmi téged ahhoz az élethez az éjszaka csendje meg egy új szerelem vagy lelki társ eljövetelét jelenti! – magyarázta Harry kissé meglepődve hisz nemrégiben neki is hasonló jövendölés jött ki jóslástanon.
- És ki nekem az éjszaka csendeje akitől megnyugszom?- űlt egy kissé közelebb Lucius Harry valójához aki szinte érezte,hogy vibrál körülöttük a levegő.
Be kellet balja tetszett neki a férfi de ...
- Te lennél az ?- kérdezte Lucius mire Harry csak nézet ki a fejéből mint egy piaci hal a jégpulton.
- Ezt egyetlen módon lehet csak kideríteni meg kell, hogy csókolj nekem már nincs veszteni valóm...
És akkor ott elcsattant Harry élete első igaz csókja és Lucius megtalálta az éjszaka csendjét egy 17 éves fiú karjaiban... a fekete hattyú akit láncok bilincseltek és egy nőtlen férfi aki készen állt egy új szerelemre...
Vajon mit tartogat a jövő számukra?
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
