Multifandom Oneshots [Kérések/Nyitva]

Gyűrűk ura - Boromir x reader

Újra egy kis Gyûrûk ura, mert miért ne? :)

Ha valakinek azt mondják hogy démon, biztosak lehetünk benne, hogy nem fogunk semmi jót hallani a szájából. A köznyelv szerint a démonok ravaszok, megbabonáznak, rosz tettekre kényszerítenek és érzelmek nélkül gyilkolnak.

Hogy te is így vélekedsz-e magadról? Egyáltalán nem. Bár démon vagy, még senkit sem öltél meg, senkit sem kényszerítettél gonoszságokra de még te magad sem tettél égbe kiáltó szörnyűséget.

Éled az életedet a családoddal ami még a démonok közt is különleges, elvégre az apád egy lidérc, az anyád pedig egy démon. Ám ők mindíg is tisztelettudónak, rendesnek és becsületesnek neveltek téged amit te igyekeztél legjobb tudásod szerint követni. Persze volt hogy használtad néha az erődet, hogy elérd a célodat, de tudtad hol a határ.

Ám az élet nem díjaz mindíg mindenkit úgy ahogy megérdemli. Hiába éltél a családoddal évek óta Minas Tirithben, valaki most hatalmas késztetést érzett hogy elmondja a helytartónak, démon vagy. Amint megtudtad, hogy keresett bűnöző lettél, elküldted a családodat nem csak hogy a városból de Gondorból is, nehogy ő nekik is bajuk essen. Ezek után pedig önként feladtad magadat.

Semmi értelme nem lett volna menekülni, elvégre te tudtad, ártatlan vagy. Ám ezt a helytartónak nem sikerült olyan könnyen megérteni. Hirtelen a te hibád lett a Minas Tirithben elkövetett összes bűn és szabályszegés.

Szörnyen érezted magadat, elvégre olyan dolgokat is rád kentek, amikről azt sem tudtad, megtörténtek. És mind ezt csak azért, mert annak születtél aminek.

Végűl ítélet ugyan nem született, mégis leráncigáltak és bezártak téged a börtönbe. Szörnyen érezted magadat. Régóta úgy neveltek téged, hogy élj becsületes élete és ne ítélkezz mások felett. De ugyan hogyan élhetnél így, ha feletted is alaptalanúl ítélkeznek.

A cella sarkában ültél, a térdeidet felhúztad amiket átkaroltál s a lehető legcsendesebben próbáltál sírni. Ez volt a zsenialitásod. Elrejtetted az érzéseidet mindenki elől, mert nem akartad, hogy mások gyengének lássanak.

Léptek zajától kezdett viszhangozni a börtön, mire kissé jobban össze húztad magadat. Már elõre tartottál attól, hogy mi van ha hozzád jön valaki, ám akkor kezdtél el igazán rettegni, amikor a helytartó idõsebb fia, Boromir állt meg a rács elõtt. Ötleted sem volt, hogy mit akarhat tõled a férfi, de egyáltalán nem vágytál több megalázásra, mocskolódásra vagy hamis vádaskodásra.

- Hogy hívnak? - kérdezte teljesen normális hangnemben ami egy szikrányi megnyugvással simogatta a lelkedet.

- Y/N - mondtad félénken, majd a lehetõ leggyorsabban törölted meg a szemedet és az orrodat. Nem akartad hogy kinevessen amiért itt bõgsz a celládban. Ám sem gúnyos nevetés, sem szitkozódás nem érkezett a férfitõl aki még mindig ott szobrozott a cella elõtt.

- Szép név. - mondta elgondolkodva. - Régóta élsz Minas Tirithben? - nem volt a hangjában se undor, se ellenszenv. Egyszerû kérdéseket tett fel mintha csak ismerkedne. Furcsáltad is, ám mivel démonnak születtél, megérzed az ellenséges szándékot. Ám se Boromir szavaiban, se tetteiben nem volt ellenségeskedés. Sõt, inkább kíváncsiság és egy csöppnyi szánalom.

- Itt születtem. - mondtad remegõ hangon. Hiába tudtad, Boromir nem akar bántani, így is volt benned egy félelem.

- És még nem találkoztunk? Ez fura. Pedig rengeteget jártam és járok ki a városba.

- Kiskoromban vagy olvastam, vagy tanultam, vagy kilovagoltam apámmal, vagy kardforgatást tanultam. - mondtad kissé elmosolyodva amikor eszedbe jutottak a régi emlékek.