Multifandom Oneshots [Kérések/Nyitva]

Stray Kids - Han X Reader

Üdv mindenkinek. Édesanyátok ismét egy résszel jött ami magamhoz képest csoda. Remélem tetszeni fog nektek. Kicsit rövidebb lett de szerintem az nem akkora baj.

❤️Édesanyátok mindenkit puszil❤️

Hogy milyen érzés is az amikor egy 9 tagú bandában a te barátod a viccmester? Hát én tudom. Nem könnyű! Nagyon nem! Szinte majdnem minden napunk abból áll hogy ő valamivel meg akar szivatni amiknek sokuk tényleg vicces, viszont egy ideje úgy érzem kezd túlmenni egy bizonyos határon. Volt már hogy olyat mondott nekem amit ha tovább mondok akár egy kapcsolatot is tönkre tehettem volna, volt hogy a lábam vagy a kezem majdnem eltört miatta és sok hasonló. Ezek miatt is hívtam ma át hozzám hogy beszéljük meg ezt a dolgot. Lassan három óra tehát nemsokára jönnie kell. Ez így is volt. Három után 2 perccel csöngettek. Az ajtóhoz siettem majd be is engedtem Jisungot akit egy öteléssel és egy rövid csókksl köszöntöttem. Lekapta a cipőjét majd maga után húzott be a kanapéra. Csak meglepetten figyeltem máskor vidám, viszont most teljesen komoly arcvonásait.
- Mondanom kell valamit. - kezdte még mielőtt én bármit is mondhattam volna. - Van egy fontos dolog. Egy idelye én elkezdtem másfogy érezni.
- Tessék?
- Hoznál kérlek egy pohár vizet. - nem tudtam mire vélni a gyors téma váltást de egy aprót bólintva kimentem a konyhába majd töltöttem két pohár vizet. Éppen amikor a nappali ajtajába értem Jisung újra megszólalt.
- Nekem ez így nem megy! - mondta ki azt, amitől a legjobban féltem. Ennyi? Itt a vége? Három évnek itt lenne a vége? - Én..... - ám nem mondta végig a mondatot mert hangos röhögésbe kezdett. Tehát csak egy prank? Ennyit ér neki a kapcsolatunk? Egy viccet? Az egyik pohár nagy csattanással ért földet kicsúszva a kezemből. Millió darabján pedig megcsillant a fény. Szemeimbe könnyek gyültek majd hangos zokogásba kezdve vágtam a vízzel teli poharat a kanapén űlő fiúhoz. Az üveg aprócska darabokra tört a vállán a víz pedig egész testét beterítette.
- Számodra jó móka az érzéseimmel játszani? Dögölj meg Han Jisung! - ordítottam majd semmovel sem foglalkozva, papucsban, rövidujjúban rohantam ki a házból az őszi hűvös időbe ami bevallom utólag egy nagyon rossz döntés volt. A könnyeimtől alig láttam, a hideg szél átfújt a lenge otthoni pólómon, így az egész testem átfagyott. Csak futottam, azt sem tudtam merre. Viszont átfagxott lábaim kezdték megadni magukat így megálltam az utca közepén. Az utca melyen mindíg nyüzsögnek az emberek most kihalt volt. Alig lézengett rajta egy - két járókelő. Éreztem hogy össze fogok esni, hogy a lábaim és a testem most fogja feladni, ám arra nem dzámítottam hogy az erőm is el fog hagyni. Az utolsó emlékem hogy a lábaim felmondják a szolgálatot majd elindulok le a kemény és hideg beton felé......

Meglepően kényelmesen és meleg helyen keltem. Nagyon nehezen tudtam csak kinyitni a szememet. Minden homályos volt, mintha csak színfoltok lettek volna egymás mellett. Aztán elkezdett tisztulni a látásom. Kedves kis bútorok, kellemes félhomyály, kényelmes ágy. Nehezen jöttem rá hogy ez a saját szobám de amikor ez megtörtént teljesen összezavarodtam. Mit keresek itthon? Miért vagyok az ágyamban pizsamában? Lehet hogy ez a dolog meg sem történt? Csak álmodtam? Ezek a kérdések kavarogtak a fejemben. Annyira össze voltam zavarodva. Ám mielőtt bárhová is mehettem volna az ajtó kinyílt és egy kisírt szemű Jisung lépett be rajta. Nagy nehezen ültem fel amit megpillantva újra ömleni kezdtek a könnyei majd az ágyamhoz rohanva ölelt magához olyan szorosan amennyire csak lehetett.
- Istenem jagyia annyira sajnálom! Egy címeres idióta vagyok! Meg tudsz nekem bocsátani? Kérlek had tegyem jóvá! Bármit megteszek csak ne haggy el! Nem bírom ki nélküled! - hadarta mintha rappelne. Emiatt halványan elmosolyodtam majd ugyan olyan szorosan öleltem vissza ahogy ő tette.
- Megbocsátok neked te kis majom. - mondtam mire felemelte fejét majd finoman tapadt ajkaimra. Lehet hogy egy tréfa mester barátnőjének lenni nem a legegyszerűbb dolog a világon de én senkire sem cserélném el.