Multifandom Oneshots [Kérések/Nyitva]

Nightwish - Tuomas Holopainen x reader

Üdv mindenkinek! Én ezzel a kéréssel kívánok mindenkinek (de főleg a történet kérőjének) nagyon nagyon boldog karácsonyt. Élvezzétek ezt a kis szösszenetet és vegyétek figyelembe kérlek, hogy nem vagyok a fandom tagja..

Édesanyátok mindenkit puszil! <3

A zene igazán csodálatos. Képes érzéseket kelteni, lelkeket borzolni, vagy éppen lenyugtatni. Azt hiszem, mindenki hallgat valamilyen zenét, akár többet, akár kevesebbet, azonban ezen embereknek csupán kis százaléka rendelkezik egy igényes és élvezhető zene elkészítésének képességével. Mégis annyian megpróbálják. Naponta születnek majd tűnnek el a feltörekedni kívánó zenészek, és csupán kevesek képesek huzamosabb ideig színvonalas fennmaradni.

Te magadat nem sorolnád a különlegesen tehetséges zenészek közzé. Még kisgyermek korodban kezdtél el zongorázni a szüleid és tanító nénid hatására, azonban nem érezted igazán tiednek a hangszert. Nem voltál elfogadhatatlanul rossz, de kiemelkedően jó sem. Valamint nem is igazán érdekelt az egész mindaddig, amíg el nem érkezett az első nyilvános fellépésed. Nem kell semmi nagy dologra gondolni, csupán egy aprócska kis iskolai koncert, mégis szinte hogy megrészegített a taps és ujjongás, ami végigsöpört a termen az előadásod után. Ezek után pedig ahol csak lehetett, játszottál. Imádtad az érzést, hogy az emberek kiabáltak, tapsoltak vagy éppen különféle dicséreteket tettek a játékodra. 

Így történt, hogy jó pár évvel ezelőtt bejelentkeztél egy versenyre, amit különösen feltörekvő zenészeknek hirdettek meg. Remek lehetőségnek érezted, valamint reménykedtél, hogy valaki majd felajánl egy másik lehetőséget a zongora mellé. Ugyanis hiába gyakoroltál éjt nap alá téve, még mindig nem érezted azt a hihetetlen elhivatottságot és szeretet a hangszered iránt. Egyszerűen csak nem te voltál. Azonban az elismerés hajhászása fontosabbnak bizonyult számodra, mint hogy válts valami másra, amit ismét időbe telik majd megtanulni.

A verseny nem volt világszínvonalú, azonban így is sikerült nevesebb zenészeket meghívni rá, valamint csak még izgalmasabbá tette az egészet a plakátok közepére biggyesztett, nagybetűs felirat: "ÉS EGY NEGYEDIK, MEGLEPETÉS ZSŰRITAG!" A sajtót és a magán embereket is hónapokig foglalkoztatta ez az egyetlen mondat, és sokan voltak akik csak és kizárólag emiatt neveztek be. Valójában téged is izgatott, hogy mégis ki lehet a negyedik zsűritag, kár is lenne hazudni. Keményen gyakoroltál, felkészülve a legrosszabbra. Féltél, hogyha esetleg ez a titokzatos valaki egy zongora művész, akkor bizony neked nem sok esélyed marad.

A verseny pontosan úgy kezdődött, ahogyan azt te gondoltad. Becsekkolás, ellenőrzés, hangolás. Éppen elkezdtél volna gyakorolni, amikor hirtelen óriási fényár öntötte el a termet. A hangszórókból egy nő hangja harsant fel, körülötted az emberek nagy része pedig sikítozni kezdett. Erősen füleltél, minden idegszáladdal megpróbáltad megérteni a bemondónő által közvetített információt. Ez pedig nem volt más, mint a meglepetés zsűritag kiléte. A főbejáraton egy hosszú, fekete hajú férfi lépett be, miközben a nagy hangszórók újból harsogni kezdtek. Tuomas Holopainen. Nem fogok hazudni, fogalmad sem volt, hogy ki ő.

Remegő kezekkel közelítetted meg a színpadot, amikor a nevedet szólították. Már maga az sem volt egy jó ómen, hogy elfelejtetted, ki után következel, azonban megpróbáltál minden erőddel a darabra koncentrálni. Amint felléptél a színpadra, érezted ahogyan egy sötét szempár égetően pásztáz, így testedet egyenesen elöntötte a görcsös megfelelni akarás, ami a veszted is lett. A dal közepén elütöttél egy hangot. 

Lehorgasztott fejjel oldalogtál le, majd amilyen gyorsan csak tudtál, eltűntél a kíváncsi szemek elől. Szégyellted magad, amiért a rengeteg gyakorlás ellenére is elrontottad a darabot egy ilyen fontos pillanatban. Pontosan tudtad, hogy semmi értelme maradnod, így össze szedted a cuccaidat, majd éppen indulni készültél, amikor is hirtelen megjelent az öltözőben a hosszú, fekete hajú férfi. Nem is kell mondanom, mennyire meglepődtél, amikor is az általad várt kioktatás helyett, egy kedves dicséretet és bókokat kaptál. Tuomas hamar a bizalmadba férkőzött, és még csak megerőltetnie sem kellett magát ahhoz, hogy elfogadd a meghívást a pihenőjébe, amit később aztán mélyen megbántál. Elkeseredett voltál és naiv, amit pedig a szüzességed és a becsületed bánt. Azt mondta neked, hogy különleges vagy, és csak te kellesz neki, holott nem is ismert. Azt ígérte, keresni fog, amint tud, de ez nem így történt. 

Az eset után pontosan 3 évig vártad elkeseredetten, hogy a férfi felkeressen, vagy legalább életjelet adjon, ám egyik sem történt meg. Így az elkeseredésed hamar erős gyűlöletté alakult a zenész irányába, amivel megpróbáltad elnyomni a szíved mélyén lakozó gyengéd érzelmeket. A történtek után úgy döntöttél, hogy nem pazarolod az életedet olyan dolgokra, amik nem tesznek boldoggá, így pedig feladtad a zongorát, hogy új hangszer után nézz. Bevallom, hogy nem volt könnyű számodra a keresgélés, de végül mégis csak örömre leltél, méghozzá a hegedűvel. Kívülről egy nagyon sznob hangszernek tartottad, azonban amint elkezdtél vele gyakorolni, olyan volt mintha egy álom világba csöppentél volna. Mások pedig nem győztek dicsérni. 

Pontosan 6 évvel az ominózus hangverseny után úgy alakult a sorsod, hogy Finnországban ragadtál egy koncert után. Egy hegedűs duó tagja lettél, és igazán remekül indult az utatok, azonban, te valahogyan lemaradtál a többiektől akik ott hagytak téged. Mire sikerült elérned őket, addigra a stáb és a társad Emy már a repülőn ültek, az első gép amire pedig jegyet találtak neked, az csupán két nap múlva indult. Így nem maradt más választásod, mint valahogyan, bármi féle finn tudás nélkül megpróbálj szállást szerezni. Éppen egy kávézóban ülve iszogattad a forrócsokit amit rendeltél, amikor hirtelen valaki levetette magát a székre veled szemben. Meglepett a nemvárt társaság, így felnézve rá akartad megszólítani, azonban minden szó benned ragadt, amikor szembe találtam magadat azzal a sötét szempárral, amit eddig csak álmaidban láttál viszont.

- Rég találkoztunk Y/N! - az ismerős hang hatására libabőrös lett az egész tested, azonban most elhatároztad: nem hagyod, hogy ismét behálózzon.

- Tuomas. Mit keresel itt? - hörpintetted fel az utolsó kortyokat a kakaós italodból, majd intettél a pincérnek, hogy amilyen gyorsan csak tudod, kifizethesd az italt.

- Elnézést hölgyem, de az italát már kifizették. - mondta a pincér, majd gyorsan tovább is állt, mire te csak meglepetten pislogtál, majd szikrázó szemekkel a veled szemben ülőre pillantottál.

- Mire ez a felhajtás? Azt gondolod, hogy ezzel elérsz bármit is?

- Y/N! Könyörgöm! Hallgass meg!

- Nem érdekel. Nem vagyok kíváncsi egyetlen szavadra sem! - ugrottál fel az asztaltól majd felkapva a kabátodat indultál meg kifelé. Kint az első dolog ami megcsapott, az a hideg volt, ami egyenesen csontjaidig hatolt. A hó kíméletlenül esett, miközben elkezdett sötétedni is. 

- Y/N! Várj meg kérlek! - Tuomas kint ért téged utol, majd a csuklód után kapott, hogy biztosan ne tudj elmenekülni előle. - Csak hallgasd meg amit mondani akarok! 

- És mit érek vele? - a hangod kissé elcsuklott, ahogyan az indulatok gyűltek benned. - Amikor legutóbb beszélni akartál velem, nem éppen az történt, amire számítottam.

- Sajnálom. - az egész lelked beleremegett abba a meghunyászkodó hangsúlyba, miközben még a sírás is kerülgetett. - Akkor, azon a versenyen, túl messzire mentem. Túlságosan elragadtál, túlságosan megfogtál, én pedig nem tudtam uralkodni magamon. Szörnyen szégyelltem magamat ahhoz, hogy eléd álljak. Ezért inkább gyáván elbújtam. Azonban azt tudnod kell, hogy minden szavamat komolyan gondoltam, és a véleményem azóta sem változott. Téged akarlak! Csak téged!

- Nem is ismersz! - könnyeid az arcodra fagytak, ahogyan csak álltatok ott egymással szemben. - Ugyan honnan tudnád, hogy szeretsz?

- Igazad van! - sütötte le a szemeit, majd közelebb lépett hozzád. Az egész tested remegett, az elhatározásod pedig, hogy most nem engeded magadhoz közel, teljesen elszállt. - Így arra kérlek, hagyd hogy megismerjelek, hagyd hogy bizonyítsak neked! - nem jöttek ki hangok a szádon, csupán remélni tudtad, hogy érti, érzi hogy mi is megy keresztül benned. És valóbban, ő sem mondott semmit, csupán szorosan magához ölelt, miközben a hátadat simogatta. Karjaidat körbefontad dereka körül, míg a férfi illata bekúszott az orrodba, ezzel elűzve minden fenntartásodat. Most már bármi történhet, nem érdekel téged. A szíved megtelt szeretettel.