Soulmate

Ember

Ígéretemet betartva szerdán elmentem a kis tisztásra, hogy Taehyungal legyek. Természetesen észrevette, hogy történt valami amiért csillogó szemekkel, örömtől majd kicsattanva vártam őt a barlangunkban hiába próbáltam visszafogni az érzelmeimet. Tudta, hogy ez nem csak a velünk történtek utáni viszontlátás öröme. Próbáltam terelni a témát, de hajthatatlan volt. Végül sikerült lezárnom annyival, hogy meglepetéssel készülök számára s amiatt vagyok olyan izgatott. Kérdezgette, hogy mikor kapja meg, de erre nem tudtam mással felelni mint, hogy hamarosan hisz még én sem tudtam a pontos idejét.

Ezúttal ő mesélt az elmúlt egy hónapjáról. Elmondása szerint nem történt vele semmi érdekes vagy említésre méltó dolog. Legtöbbször az apja műhelyében ütötte el az idejét, hisz már szinte tökéletesen tud faragni. Ezáltal ő készíti el az apja rendelésének jó pár darabját, amelyeket biztosan szépen el tud készíteni. Mikor nem volt sok munka akkor csak az apja faragta a megrendeléseket kérve Taet arra, hogy abban az időben csináljon azt amit csak szeretne gyakorlásképpen, hisz az sosem árt. Így készültem el én, akit Tae az éjjeliszekrényén helyezett el, hogy reggel mikor felkel engem lássom először és mikor elalszik engem lásson utoljára. Tervezte már egy ideje, hogy csak engem ábrázolva elkészíti a kis énem, de a hiányom késztette arra, hogy véghez is vigye. Ezt hallva újult erővel tört rám a bűntudattal és szomorúsággal kevert mérhetetlen szerelmem felé.

Újra elmondtam, hogy mennyire sajnálom amiért ilyen gyáva voltam ő pedig újra elhallgattatott mondván, ha még egyszer bocsánatot kérek azért, mert nem vagyok képes megérteni, hogy nem haragszik rám, akkor ő fog egy hónapra eltűnni. Ezzel sikeresen belém fojtotta a sajnálkozásom, hisz bár tudtam, hogy nem gondolta komolyan, de ettől függetlenül nem akartam újra ennyi ideig távol lenni tőle így inkább nem kockáztattam.

Ha nem a műhelyben, akkor vagy Hoseokkal és Seokjinnel volt, vagy az anyukájával töltötte az idejét a konyhában. Sokat főztek együtt, ennek hála pedig rengeteg új dolgot tudott ellesni tőle. A szülinapi ételkészítésbe is besegített hiába ellenezte az anyukája. Szeretnék kérdezni pár dolgot a szülőjével kapcsolatban. Ha a feltételezésem igaz, akkor muszáj vagyok találkozni vele, de annak még nincs itt az ideje. A fiúknak igazuk van, nem cselekedhetek elhamarkodottan. Mindent alaposan átkell gondolnom, több megoldást keresve és a legjobbat kiválasztva, hogy minden úgy alakuljon ahogyan szeretném.

Megtudtam, hogy mik azok a kis barna valamik, amik hét ujját ölelték körbe. A neve ragtapasz, és azért volt az ujján mert sebes volt. Fafaragás közben sokszor elkalandozott, elmélyedt a gondolataiban így kisebb-nagyobb baleseteket okozva magának. A ragtapasz miatt, ha újra megcsúszott a keze nem okozott magának nagyobb sebet, és kosz sem ment bele ezzel elkerülve az elfertőződést. Bár már szinte mindegyik teljesen begyógyult, én akkor is adtam az ujjaira egy-egy gyógyító farkas puszit, amiket mosolyogva fogadott.

Vasárnap félrehívtam Seokjint és Hoseokot, hogy beszéljek velük. Megkértem őket, hogy kedden jöjjenek el a tisztásra, mert szükségem van a segítségükre. Kérdezgettek, hogy miért, baj történt-e, miről van szó, de mindenre azt feleltem, hogy a következő találkozásunknál mindent részletesen elmondok. Azt még hozzá tettem, hogy Taenek nem szabad tudni a találkánkról, mire újabb kérdés sorozattal kezdtek bombázni, de figyelmen kívül hagytam őket még egyszer kérve, hogy kedden jöjjenek és visszamentem a többiekhez.

Ma délután fogok találkozni velük. A Kang vénnel való órámon már jó ideje túl vagyok mert sikerült délelőttre áttennünk a tanításom nagy szerencsémre. Ideges vagyok, mert még most sem sikerült teljesen átalakulnom emberré. Majdnem egy hete az összes szabadidőmben a törzshelyünkhöz jöttem, hogy gyakoroljak, de nem megy. Volt mikor eltűnt a farkam vagy a füleim, mellső lábaim kézzé, a fejem pedig emberfejjé alakult, de semmi más, főleg nem mind egyszerre. Nem értem miért nem megy. Így felesleges találkoznom a fiúkkal mert farkas alakomban nem tudom gyakorolni a beszédet sem a két lábon való járást. Ideges és frusztrált vagyok. Nincs senki, akitől megkérdezhetném, hogy miért nem sikerül emberré válnom, hogy mit rontok el, mit kéne másképp csinálnom.