Soulmate

Nem kell félni

Idegesen járkálok fel-alá a tó mellett. Sokszor megállok és az ide vezető utat figyelem miközben hallgatózom, de van, hogy csak a tó felett repkedő szitakötők játékát figyelem. Bármelyik pillanatban megérkezhet Tae és a barátai, ha nem döntöttek úgy, hogy inkább még várnak a találkozással.

Teljes mértékben megérteném őket. Tae mesélte, hogy sok ember tart a házánál hozzánk hasonló állatokat, de ők sokkal kisebbek mint mi az állítása szerint. Emiatt ijesztőbbek vagyunk náluk. Megértem, hogyha tartanak tőlem. Azt hiszem én is rettegnék. Bár félek attól, hogy mit fognak gondolni rólam biztos vagyok benne, hogy az én idegességem semmi lehet az övéjükhöz képest. Tudom, hogy Tae mesélt nekik rólam. Nem vagyok akkorák mint ők, de ha akarnám erőfeszítés nélkül tudnám bántani őket. Ezzel ők is tisztában vannak, de azt is tudniuk kell, hogy eszemben sincs bántani az embereket. Főleg nem őket, akik boldoggá teszik Tae összetört szívét.

Görcsbe ugrik a gyomrom mikor a lágy szellő miatt megérzem Tae és még két másik illatot. Még sosem éreztem ilyet. Az egyiknek kellemes édes illata van, de a másik szúrja az orrom. Nem tudom miknek lehet ilyen illata. Majd megkérdezem tőlük. Valószínűleg valamilyen emberi dolog.

Eljöttek. Már tényleg csak pillanatok kérdése. Toporogni kezdek szétnézve azon gondolkodva, hogy hol lenne a legideálisabb ha először meglátnának. A barlang elé szaladok, de hamar rájövök, hogy mégsem ez a megfelelő hely hisz a lassan eltűnő nap így pont engem árnyékol be. Azt hiszem ijesztő lenne ha innen lépnék ki, hogy lássanak ezért gyorsan vissza sietek a tó mellé. Egyre erőteljesebben érzem az illatukat. Már a lépteiket és a halk beszélgetésüket is hallom. Ha jól értem Tae nyugtatni próbálja őket, de ezt hallva még rosszabbul érzem magam mint eddig. Elsietek a hozzám legközelebb álló fához, hogy nehogy azt hidjék vízbe akarom folytani őket. Pont az utolsó pillanatban, mert ahogy leülök és felemelem a fejem a tekintetem rögtön találkozik Taeével, de szinte azonnal a mellette állókra nézek.

A szemeik hatalmasra vannak tágulva és az egyikőjük még az ajkait is eltátotta egymástól. Nem merek megmozdulni nehogy megijedjenek és vissza se fordulva hazáig rohanjanak. Várok míg ők nem lépnek. Hirtelen Tae elindul felém, mire barátai felkiáltva elugranak tőle és egymásba karolva kezdik kapkodni a levegőt. A fiúból azonnal kiszakad a nevetés, mire az idősebbek csak haragos pillantásokat küldenek felé, de ahogy Tae folytatja az útját felém újra ijedté válik a tekintetük.

-Taehyung - szólal meg a barna hajú halkan mintha ellenezné, hogy hozzám jöjjön, de ekkorra Tae már a nyakamba bújva ölel megához. Nem mond semmit csak szorosan ölel és mélyeket lélegzik. Lassan a fejemet a vállára hajtom az egyik mancsomat pedig a hátára fektetem, de közben a két fiút nézem akik árgús szemekkel figyelik minden mozdulatom.

-Kookie ő itt Seokjin - távolodik el tőlem és mutat a világosbarna hajú fiúra - Ő pedig Hoseok - vezetem tekintetem vörösre - Fiúk ő pedig itt Jeongguk a farkas barátom - néz rám egy pillanatra. Hosszú ideig nem csinálnak mást csak ijedt szemekkel fürkésznek. Egyre kínosabban érzem magam és valószínűleg ezt Tae észrevehette mert már nyitja a száját, hogy mondjon valamit, de mielőtt ezt megtehetné elindulok a két fiú felé ezzel belé folytva a mondanivalóját. A barátai újra egymásba karolnak és ahogy én közelítek feléjük ők úgy hátrálnak. Ezt látva sóhajtok egyet és megállva hátat fordítok nekik.

-Sziasztok, Jeon Jeongguk vagyok tizenkettő éves alfa farkas. Hívhattok Jungkooknak is, ahogy nektek jó.  Szeretném ha nem félnétek tőlem. Tae mondta, hogy szerinte ijesztően nézhetek ki számotokra, de a viselkedésetek alapján ez tényleg így van. Megpróbálok nem félelmetesen kinézni, de kérlek titeket ne távolodjatok el tőlem. Ha készen álltok rá gyertek közelebb hozzám, hogy könnyebben beszélgethessünk, de addig is ide jövök majd írni nektek. Nem foglak bántani sem titeket sem Taet. Emiatt kérlek ne aggódjatok.