Sziasztok!
Tudom már megint iszonyatosan későn hoztam a részt... De inkább másról beszélek ebben a pár sorban. Köszönöm szépen a szavazatokat és a kommenteket! Most se hagyjátok ki! :D
Remélem tetszeni fog! :D
Pusziii xoxo :)
Apa és egy nő nagy borozgatásban volt. Szóval ezért látom ilyen gyakran itthon. Ezért van ennyi dolga folyamatosan, vagyis amióta itt vagyok nem is ér rá velem foglalkozni csak ezzel a szőke tyúkkal.
Elment mindentől a kedvem, így inkább vissza mentem az emeletre. Félhomály volt a folyosón, így láttam, hogy Cal fent van még. Rásimítottam kezem az ajtókilincsre majd lassan lenyomtam és benyitottam az ajtón. Szegény ijedtében eldobta a távirányítót, majd döbbenten rám nézett, mint aki szellemet lát, csak álltam a tekintetét.
- Miért hozod rám a szívbajt?
- Ne haragudj. Én csak nem is tudom mit gondoltam, hogy így kopogás nélkül benyitok, csak láttam valamit..ami nem tudom hogy mi vagyis nem tudom hova tenni, mármint nem bútor vagy valami ilyesmi csak úgy magamban nem tudom helyre rakni – Daisy Hood gratulálok az idegességeddel megint, sikerült valami oltári nagy hülyeséget alkotnod. Nem hiszem el, hogy nem tudom normálisan elmondani neki, hogy mi van.. Szörnyű vagyok.. – Azt hiszem az lesz a legjobb ha megyek.
Vissza kullogtam a szobámba, majd becsuktam az ajtót. Bezárni nem szeretem, így azt kihagytam. Behasaltam a meleg ágyamba, átöleltem a kedvenc párnámat, amit még anya készített nekem, majd halkan elkezdtem zokogni. Millió emlék eszembe jutott, ami Londonhoz kötött, most meg az ország másik végén vagyok. Imádtam azt a helyet ahol anyával laktunk. Most meg itt vagyok egy „villában” és nem érzem itthon magam olyan, mintha egy szállodában lennék elszállásolva, bár a pincérek hiányoznak. Itt van Calum is, de ő olyan más, mint a többi srác és hogy mit érzek vele kapcsolatban? Fogalmam sincs. Egyszer aranyos és a szívem a torkomban dobog máskor pedig olyan bunkó. Nem tudom, hogy miért csinálja ezt, de érdekelne, hogy ki is ő valójában.
Olyan melegem van, hogy már muszáj kitakaróznom. Félálomban arrébb lököm a takarót, de az nem mozdul. Erősebben tolom, de még erősebben kapaszkodik belém, várjunk csak..a takaró nem kapaszkodhat belém. Kinyitom a szemeimet és Calumot pillantom meg magam mellett. Hogyan került ide? Miért alszik mellettem amikor van saját szobája, ágya meg minden ami kell neki.
- Daisy, én sajnálom.
- Van is mit – vágom rá csípősen. Még mindig mérges vagyok, olyan bunkó volt. Nem tudtam kinek elpanaszolni magam és helyette a saját bugyuta gondolataimmal kellett elaludnom.
- Nagyon haragszol?
- Eléggé.
- Fogsz ma velem normálisan beszélni?
- Kitudja.
- Jó. Akkor menjünk el vásárolni!
- Nincs kedvem – utálok vásárolni, na meg azt is, hogy folyamatosan leszólja a cuccaimat.
- Akkor úgy jössz, hogy nincs kedved – kezd el nevetni.
Egy órát kaptam arra, hogy elkészüljek, nem igazán vettem sietősre a formát. Bevonultam a fürdőbe tele engedtem a kádat majd a forró vízbe belefeküdtem, olyan jó érzés elmerülni a meleg vízben. Fél órán át áztattam magam, majd lassan kikászálódtam a kádból. Bementem a szobámba kinyitottam a szekrényem ajtaját és végig néztem a ruháimon. Az egyik rosszabb a másiknál, talán néha igaza van amikor cikizi a ruháimat.
Elővettem egy egyszerű fehér pólót hozzá egy fekete ülepes gatyát, cipőnek meg már a megszokott agyon használt sportcipőm vettem fel. Szeretem ezt a szettet, mert ez tükrözi a személyiségemet.
Vissza mentem a fürdőbe kifésültem a hajamat, majd összefogtam egy copfba, hiszen olyan meleg van kint.
Már egy órája rójuk a köröket ebben az óriási plázában, először be sem akartam jönni, mert ez nem az én világom, de nem volt más választásom, mert kirángattak az autóból. Igen, mint a 4 fiú jött.
Az első bolt ahova berángattak az a kedvenc boltjuk, én meg mint valami ártatlan lány mentem velük. Ahogy a női részlegre értünk mindenki eltűnt a szemem elől, úgy gondoltam, nem zavarok sok vizet így leültem és elkezdtem a telefonomon játszani.
Pár perc sem telt el, de Calum ott állt előttem vagy 15 ruhával a kezében.
- Ezeket fel kell próbálnod!
- De minek?! Nekem a saját ruháim is tökéletesek!
- Daisy menj már!
Még sétáltam a próbafülkéhez kiderült, hogy versenyeznek. Ki talál több ruhát nekem. Szörnyen utálok vásárolni, de most mit érzek? Gyűlölöm ezeket a fiúkat. Tudom sok lány odáig lenne attól, hogy srácok elviszik vásárolni, de én ezt utálom. Minden ruhát egytől egyik fel kellett próbálnom, és be is kellett mutatnom nekik. Bevallom már a végére én is élveztem. Iszonyatosan jókat nevetettem.
Már végeztem a próbálással, mikor megláttam, hogy a jómadarak – mármint a fiúk – a fehér neműket nézegetik. Inkább nem mentem oda hozzájuk, mert nem akartam beégetni magam, hogy velük vagyok így távolról figyeltem az eseményeket. Cal az összes fekete tangát végig nézte, Luke a melltartók között válogatott, Michael fején egy boxerrel nézegeti a szetteket, Ash pedig próbálgatja a női ruhákat. Nem gondoltam volna, hogy ennyire elfajulnak a dolgok.
- Fiúk én kész vagyok – jelentettem be.
- Segíts! – Nyögte ki Michael.
- Miben?
- Olyan kicsi ez a cucc és nem tudom leszedni Ashtonról! – valahol sejtettem, hogy ez lesz a vége, ha fiúk próbálnak melltartókat.
Remélem egy évig nem akarnak engem elrángatni ruhát venni, mert amennyi ruhát ma kaptam 10 évig is elég. Hulla fáradtan dőlök be az ágyba, a fejem még hozzá sem ér a párnámhoz máris kopognak az ajtómon.
- Gyere!
- Elfáradtál? – vigyorog rám. Akár milyen fáradt vagyok ez a mosoly nekem is mosolyt csal az arcomra.
- Igen. Tudod utálok vásárolni.
- Valahogy sejtettem, de én arra gondoltam, hogy elmehetnénk sétálni.
- Muszáj?
- Ja, szeretnék veled beszélni.
Ne már, folyamatosan azt mondogatja nekem, hogy szeretne velem beszélni, mindig másról, de most mi olyan fontos? Miért nem lehet elmondani itt a szobában esetleg a lakásban négy fal között. Néha talán sokkal jobb, ha senki nem hallja amit a másiknak mondani akarunk.
Miközben veszem a cipőmet őt nézem, annyira frusztráltnak tűnik. Talán fáradt, de így is folyamatosan mosolyog.
- Baj van?
- Nincs – kapom a választ elég gyorsan. Szóval akkor valami van.
Kilépünk az utcára és a meleg nyár végi szél megcsapja az arcomat, olyan jó érzés. Londonban soha nem volt ilyen, ott mindig esett az eső. Ahogy a betonon lépkedek érzem ahogy abból árad a hő, égeti a cipőm talpát.
Elindulok Calum mellett csendben nézelődöm. Szép ez a hely, csak kár, hogy a külváros. Szeretem a nyüzsgést, de nem magam körül.
- Föld hívja Daisyt!
- Hmm? – fordulok felé, talán túl nagy lendülettel így egyenesen a mellkasához vágódom. – Uhm..nem gondoltam hogy ilyen közel vagy – nyekegem kínosan.
Lehet, hogy a lehetőséget használta ki, vagy direkt így tervezte, de ott az utca közepén, miközben mélyen egymás szemébe néztük rákulcsolt a kezemre majd egyre közelebb jött és gyengéden megcsókolt. Drága jó barátaim a lepkék, megint felébredtek a gyomromban, elkezdtem szédülni, de nem foglalkoztam vele. Kezemmel elengedtem kezét, és felvezettem a tarkójára, majd annál fogva közelebb húztam magamhoz. Ő pedig bele mosolygott csókunkba s derekamnál fogva magához ölelt.
