Ha megölöd én öllek meg |Befejezett|

17. Fejezet

Annyi mindent elkell mondanom neked.

- Annyira boldog vagyok, hogy láthatlak! De mégis hogy lehetséges ez? - hatalmas és meleg ölelésben részesítettem a nővéremet közben pedig sírtam a boldogságtól és a megkönnyebbüléstől.

- Én is az vagyok! Victor már biztosan elmondott pár dolgot. Jaj, Istenem Clary, annyira hiányoztál. - mondta Edina miközben még mindig szorosan öleltük egymást. 

Sokáig beszélgettünk Edinával az életünkről. Én elmeséltem a kapcsolatomat Vicotorral, a parabatai eskümet Sammel és a köteléket Rafaellel. Ő pedig beszámolt a gyermekének születéséről, de sajnos nem sok minden mást tudtam meg, mert Edina nem akart másról beszélni. Én meg nem akartam erőltetni.

- Elnézést, hogy közbevágok, de Clary, kijönnél velem a konyhába kérlek? - én csak bólintottam, és bocsánatkérő tekintet küldtem a nővérem felé. Amikor kiértem a konyhába Victor az egyik bárszéken ült, és biccentett a fejével a vele szemben lévő szék felé. Leültem, és vártam, hogy Victor mondjon valamit. De nem tette, így én kérdeztem valamit.

- Tényleg engem felém húz a szíved Victor? Úgy értem Edinát is biztosan szeretted, ráadásul még gyereked is lett tőle. Te mondtad, hogy ez lenne minden vágyad, ezért...

- Pontosan tudod, hogy szerelmes vagyok beléd. Igen, szerettem Edinát, de nem úgy, ahogy téged. A kötelék két irányú tudod? Olyan, mint amikor összekeversz két színt, például a kéket és a sárgát. Egy új, mégsem idegen, sőt egy ismerős szín lesz belőle. Én kinyomtam a festékes tubusból a kéket, és készen álltam, hogy zöldet keverjek belőle, de te nem adtad hozzá a sárgát. - a szavai megdöbbentenek. Nem vagyok felháborodva, inkább meglep, hogy mennyire szép hasonlatot használt. Technikailag igaza van, de még mindig nem leszek én a rossz fiú a történetben, ha úgy döntök, hogy nem adom meg neki amit akar. - Csak azt nem értem, hogy miért voltál velem az átváltozásod után is ha tényleg annyira gyűlölsz, ahogy azt többször is állítottad.

- Tudod én tényleg szerettelek. A mai napig fáj az amit tettél velem, de azt hiszem egy ponton tovább tudtam lendülni pár dolgon veled kapcsolatban, és akartam adni neked még egy esélyt, hogy megváltozhass. Vagy tegyél valamit amitől elhiszem, hogy változni akarsz. És a jelek szerint csak nem te voltál az igazi számomra. Talán ha máshogyan alakultak volna a dolgok az átváltozásommal kapcsolatban akkor más lenne a helyzet. De nem így van.

- Értem. Tudod elszomorít a tudtat, hogy sosem lehetek azzal, akit a legjobban szeretek... Nekem már esélyem sincsen az őszinte szerelemre, érted?

- Igen, és sajnálom. De megpróbálhatsz élni egy viszonylag normális életet Edinával és a...

- Selest. Selestnek neveztük el. - aranyos név, ha jól tudom Edina egyik kedvence. Nem is csoda, hogy így hívják a kicsit.

- Edinával és Selesttel. Mint egy vámpírcsalád. Biztos nem lesz mindig könnyű, de ha meg sem próbálod...

- Bárcsak ilyen egyszerű lett volna. - mondta Victor letörten. Elgondolkodtam vajon, hogy értheti ezt, aztán levillant egy gondolat.

- Edinának van kiválasztottja? - gyönyörű szemeit rám vezette, majd szomorúan hozzátette:

- Igen, és nem én vagyok az.

- Sajnálom.

- Semmi baj, elvégre nem a te hibád. Valami Daniel vagy mi, és szinte az világ másik felén él. Edina oda fog menni hozzá, csak kellett neki egy hely ahova lecuccolhat egy kis időre, majd utána megy is hozzá.

- És Selest?

- Gondolom megy vele. Neki több joga van hozzá mint nekem. különben sem akarnám elszakítani az anyjától.

A nap hátralévő részét Edinával Victornál töltöttük. Rafael és Sam eközben hazamentek, mivel nem akartak az ajtóban álldogálni és Victor nem engedte be őket. Azt kell, hogy mondjam egyrészt megértem miért nem.
Már hajnalodott amikor elköszöntem a nővéremtől és elindultam megkeresni Victort, hogy tőle is búcsút vehessek.

- Lassan megyek... Figyelj, tudom, hogy én taszítottalak el, mert rettentően dühös voltam rád de nem akarok már haragudni rád és szeretném ha jóban lehetnénk. Persze csak ha neked is megfelel. 

- Annak nagyon is örülnék. - elmosolyodott, mire én is elmosolyodtam. Megöleltem és már indultam is haza.
De amikor ágyba kerültem, nem tudtam aludni. Most realizálódott bennem, hogy visszakaptam a nővéremet. De vajon igaz amit Victor mondott? Edina tényleg elfog menni?  Vagy Victor csak képzelődik? Ezeket a gondolatokat elnyomva addig figyeltem a mellettem alvó tökéletes férfit, ameddig engem is elnyomott az álom.

Másnap reggel amikor felébredtem a tökéletes felsőtest a fejem alatt volt.

- Jó reggelt drágám. - hallottam Rafael mély hangját. Ránéztem, és kicsit kómás volt még a feje, de mindent egybevéve aranyos volt így is. - Mikor jöttél haza?

- Nem tudom, valamikor hajnalban. Edinával beszélgettünk. - lágy jó reggelt puszit nyomtam az arcára. - Nem reggelizünk?

- De, persze. Csak adj egy kis időt, hogy magamhoz térhessek. - felöltöztünk, majd amikor indultunk volna valaki vadul kopogtatott az ajtón. Értetlenül néztem Rafaelre, de ő is ugyanolyan képet vágott mint én. Kinyitottam, és legnagyobb meglepetésemre az ajtóban Victor állt.

- Victor. - valószínűleg olyannyira meglepett arcot vágtam, hogy csak na, mert Victor elég furcsán nézett rám. - Mi csinálsz te itt? - kérdezte Rafael. Végig néztem a férfin aki előttem állt; rettentően szomorúnak, és felzaklatottnak tűnt.

- Edina elment. - nyelt egy nagyot. - De Selestet nem vitte magával. - gondolkodás nélkül neki iramodtam volna az útnak Victor háza felé, de amikor elindultam, Rafael elkapta a csuklómat.

- Várj Clary, most hová mész?

- Edina elment, és az unokahúgom nélkül. Muszáj ott lennem neki. Engedj! - mikor még másodpercek után sem engedett, kitéptem a kezéből a csuklómat, és elmentem.
Kérdés nélkül berontottam a házba, ahol Selest a bölcsőjében feküdt. Victor közben utolért és egy levelet szorongatott.

- Ez várt reggel. - odanyújtotta a papírt, hogy eltudjam olvasni.

Kedves Clary, Victor!
Amikor ezt olvassátok én már messze járok. Valaki olyanhoz tartok akit még csak Victornak említettem. Megismertem egy Daniel nevű végtelenül kedves és odaadó vámpírt, akibe visszavonhatatlanul beleszerettem. Selestet nem viszem magammal, mivel tudom, hogy nálatok jobb helyen lesz. Victor, te jobban fogod védeni, mint a saját életedet, ezt biztosan tudom, hisz a te gyermeked is.
És Clary, remélem te majd betöltöd azt a szerepet, amit én nem tudtam.
Egy utolsó kérésem van még felétek, mégpedig, hogy kérlek titeket senki se jöjjön utánam. Illetve majd mondjátok meg Selestnek, hogy szeretem és nem miatta hagytam el őt.
Az ég áldjon mindannyiótokat!
Edina

- Ez nem lehet igaz. Victor mond, hogy nem ment el! Mond, hogy nem veszítettem el megint! Nem lehet, egyszerűen... csak tegnap kaptam vissza! - Victor nyugtatólag ölelésbe vont. Bár a könnyeimtől semmit sem láttam, én is átöleltem. Jelenleg nem volt más támaszom. Rafael lett volna, de ő nincs itt. De amint ezt gondoltam, az ajtóban valaki körvonala rajzolódott ki.

- Ez meg mi? - kérdezte Rafael. Féltékeny volt, holott semmi oka nem lett volna rá. Hiszen nekem Rafael az igazi. Amióta ismerem tudom.
Victor odanyújtotta neki a levelet, amit gyorsan el is olvasott és csak ennyit mondott:

- Sajnálom.