Egyszer csak érzem magam. Éreztem a testem, és minden egyes porcikámat. Mikor kinyitottam a szemem, egy arccal találtam szembe magam. Szerencsémre nem Victor, habár ha jobban belegondolok jobb lenne ha Victorral néznék most szembe, mivel ez az arc teljesen ismeretlen. Bár nem tűnik veszélyesnek... de azért mégis idegen.
- Örülök, hogy felébredtél, már aggódni kezdtem, hogy nagyobb bajod van, mint egy szimpla esés. Sam Trobador vagyok, és te? - nézett rám kérdően.
- Clary Saltsman.
- Had találjam ki. Újszülött vagy ugye? Mármint új vámpír. - talán láthatta arcomon a bizonytalanságot felé, ezért ki villantotta szemfogait, ami arra késztetett, hogy úgy érezzem bízhatok benne. De a józan ész még mindig azt súgja, hogy ő egy idegen. Úgyhogy csak bólinottam.
- Sejtem a választ, de meg kell kérdezzem, mennyit tudsz a vámpír létről?
- Igazából nem tudom, nem hiszem, hogy sokat, csak amennyit Victor elmondott.
- Úgy érted Victor Castro? - elkerekedtek a szemei, mintha szellemet látott volna. Bár a vámpírok után már azon sem lepődnék meg, ha idelibegne egy szellem. - Téged választott? Mármint, úgy értem partnernek? - megint csak bólintottam.
- És ez kölcsönös? Jaj miket kérdezek persze, hogy az, hát vámpír vagy...
- Nem. - szakítottam félbe. - Amikor még ember voltam akkor szerettem őt... de már nem. Miután felébredtem a halálból - jézusom mennyire morbid ezt hangosan kimondani - és elmondta mi történt... nem is tudom. Már nem. - furcsa egy idegen előtt beszélni a lelki dolgaimról akit tíz perce ismerek. Igen megmentett, igen kedves, de akkor is, számomra idegen.
- Figyelj Clary, én szívesen segítek neked mindenben. Kérlek ne vedd tolakodásnak, csak szerintem jobban jársz ha kapsz egy jó nagy adag segítséget. - valami belső hang megint azt súgja, hogy bízhatok benne. A komoly döntéseket általában végig szoktam gondolni, de most...
- Megköszönném ha segítenél nekem. - majd egymásra mosolyogtunk.
Sam megmutatta a házat, ami egy nagy palotának tűnik; rengeteg hely van, sok szoba, nagy konyha. Bár az utóbbit nem értem, hisz a vámpírok csak vért isznak.
Ha már vér, Sam adott, hogy igyak, vagy egyek (?), és azt mondta, ha készenállok elvisz vadászni. Először majdnem szívrohamot kaptam, amikor azt hittem, hogy emberre fogunk vadászni, de kiderült, hogy Sam az erdei állatokra gondolt. Miközben beszélgettünk pár új információt is megtudtam, többek között, hogy a fajunk első generációját ősi vámpíroknak hívjuk, de senki sem tudja, hogy lettek.- Kérdezhetek valamit? - kérdezte Sam. Bólintottam. - Ez az egész Victor Castros ügy, hogy van? Nem teljesen értem mi folyik kettőtök között. - nagy levegőt vettem és belekezdtem.
- Halandóként ismertem meg nem sokkal azután, hogy a nővérem meghalt. Segített túl lenni a gyászon, és a fájdalmakon. Ő tudta milyen nehéz, mivel neki a szülei haltak meg. Tegnap volt a születésnapom ezért elvitt az erdőbe vacsorázni. - kicsit elérzékenyültem. Elvégre olyan szép gesztus volt maga a gondolat, hogy elvisz enni. - Bort ittam amiben benne volt a vére, de én ezt nem tudtam, és rá fél órára belefullasztott egy tóba.
- Nagyon sajnálom. - legyintettem, ezzel jelezve, hogy én is, de nincs mit tenni. - És hogy hogy elengedett téged magától? Nem félsz, hogy ha megtalál bántani fog téged?
- Nem igazán engedett el, inkább elszöktem tőle. De azok alapján amit a párválasztásról mondott, nem félek attól, hogy bántana. Ha meghalok lehet, hogy ő is.
- Jogos. - az este maradék részét beszélgetéssel töltöttük. Sok témát érintettünk; a családot, barátokat, szerelmi történeteket. Ezek mellett Sam megerősített pár tényt a vámpírokról, például ha a szívünkbe beledöfnek egy karót, akkor mindennek vége. Nem éledhetsz újra.
A kanapén aludtunk el. Másnap reggel mozgolódásra keltem, ugyanis a lábam Sam lábán volt, ő pedig megkísérelte kihúzni alóla. Amikor észrevette, hogy felkeltett bocsánatot kért, majd eltűnt a folyósó végén. Két perc múlva, mintha kicserélték volna. Frissen és üdén mosolygott rám.
YOU ARE READING
Ha megölöd én öllek meg |Befejezett|
VampireClary Saltsman a családjával él egy nyugodt, csendes városban, ahol minden teljesen normális. Legalábbis mindenki ezt hiszi. Clary is ebben a tévhitben él, de amint elrabolja szívét egy nem mindennapi vámpír, már nincs visszaút. Sanyarú lelki állap...