Utóhatás

1.4K 40 1
                                    

Két hét telt el azóta hogy kiderült hogy elvesztettem a kisbabánkat, de még mindíg nem tudtam elfogadni ezt a tényt. Mindenki támogat és segít túllépni ki-ki a maga módján. Ricsi és Virág moziba és különböző művészeti kiállításokra hívtak el, Dave és Kinga színházba, Kinga pedig edzeni, mikor tudja hogy úgysem megyek el, és persze rendszeresen kapok fejmosást is, de semmi sem segít. Csak az jár a fejembe hogy mit is csináltam rosszul és az hogy az én hibám.

Ebben a két hétben találtam magamnak munkát egy kiadóban és a feladatom az hogy heti hét-tíz olyan könyvet kell elolvasnom és kifejtett véleményt írnom róla amik még nem jelentek meg. Dolgozhatok otthonról vagy a kiadóba is bemehetek vagy amit szeretnék, de heti egy megbeszélésen ott kell lennem. Ha erre nincs lehetőség akkor online tartjuk meg. Egyeztetünk a heti munkámról és megkapom a jövőheti könyveket.

Én a munkámba temetkezem, és van amikor extra könyveket is olvasok csak azért hogy eltereljem a gondolataimat, de így sem megy teljesen. Nappal csinálom a dolgaimat de éjszaka amikor Cortez nincs itthon ( három négy éjszaka, mivel pilótaként távolabbi utakat is el kell vállalnia.) olyankor rám tör a szomorúság és képes vagyok egy egész estét ébren maradni úgy hogy csak nézem a falat, vagy ki az ablakon, ami miatt ráfüggtem a kávéra. Aminek meg is lett a hatása. Néhány napja koffein túladaglásom lett, vagyis ezt mondta az orvos. Nem volt valami jó. Szédültem, hányingerem volt és ugye ezek miatt felhívtam az orvost aki azt mondta hogy nincs több kávé. Ennek is meg lett a hatása mert mondhatni hogy elvonási tüneteim lettek. Úgy sóvárgok utána mint hogyha nem is tudnék nélküle élni. Ezért megpróbálom valamivel helyettesíteni amiben nincs koffein. Szóval a fekete és a zöld tea kilőve. A gyümölcsös finom de nem segít a helyzeten. Úgyhogy a legújabb probalkozasom az hogy reggelire olyan ételt eszek amiben van cukor ezáltal felpörget mégha minimálisan is, ez nagyjából bevált úgyhogy az idő előre haladtával egyre jobban lettem. Ezalatt azt értem hogy kicsivel több egy hónap alatt.

Cortez és Reni közös élete Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon