Párizs

3.2K 74 4
                                    

Az elmúlt két nap úgy telt, hogy: pakoltunk, repültünk, repültünk, utaztunk, utaztunk, utaztunk, megérkeztünk, pakolunk, vásárolunk, főzök, eszünk, fürdünk, filmezünk és az éjjeli programunk ránk tartozik. 😄

Ma utazunk Párizsba, hogy megnézzük a házat és összepakoljunk hogy Magyarországra tudjunk költözni. De a reptéren kellett várnunk vagy három órát az átszálásig. Vettem magamnak 3 új könyvet és vettem lottót is a számaim: 5, 10, 87, 11, 55. Aztán belekezdtem a könyvbe. Másfél órán át olvastam de éhes lettem. Mellettem Cortez csukott szemmel zenét halgatott. Eltettem a könyvet majd felemelték Cortez kezét és az oldalához bújtam, amikor puszit nyomtam a szájára halványan elmosolyodott, és szorosabban magához vont.
-Had találjam ki..-motyogta meg mindig csukott szemmel, rám nézett komolyan de a szeme sarkában megjelentek a nevetőráncok.-... Éhes vagy.
-Honnan tudtad?- néztem rá "meglepetten„.- Ismersz mint a rossz pénzt.- Jelentettem ki mire bólintott.
-Na gyere menjünk keressünk neked valami kaját.
Elindultunk és végül a KFC-nél döntöttünk . Miközben ettünk egy lányt láttam meg. A lány sírva keresett valamit a földön. Vajon mit kereshet? Talán a karkötőjét vagy láncot amit a párjától kapott? Amikor ezen gondoltam azt vettem észre, hogy egy megkönnyebbülve huppan le a sarkára. Ekkor odalépett hozza agy fiú akinek egy kisgyerek volt a kezében megrémült amikor hogy néz ki a lány arca. Le hajolt hozza és megpuszilta a homlokát. Úgy ahogy Cortez nekem is szokta. A fiú valamit mondott a lánynak ekkor a lány felmutatta amit talált...... egy gyűrű volt a kezében. Valószínű eljegyzés gyűrű. Ekkor óriási vitába kezdtek. Azt nem hallottam hogy mit mondtak, csak azt hogy nagyon ideges a fiú a lány pedig szomorú. A kisbaba elkezdett sírni. A fiú a lány kezébe nyomta a gyereket és elment. A lány ott ült a földön egy eljegyzés gyűrűvel és egy ordító gyerekkel a kezében. Nem gondolkodtam csak felpattantam a székről és elindultam a lány fele.
-Reni?! Hova mész?-hallatszott Cortez hangja mögülem.
Ekkor odaültem a földön ülő lány mellé. Megsimogatta a hátat mire ijedten kapta felém a fejet könnyek áztattak az arcát és a gyermekének az arcát is.
-Szia. Nem akarok semmi rosszat Segíteni szeretnék - mondtam ki mire bólintott.- Rendben elveszem tőled a picit te pedig ülj le az egyik asztalhoz. Kávézol?-bólintott.- Akkor amíg ezt a csöppséget megnyugtatom addig menj el mosdóba. Veszek neked egy kávét az majd kicsit megnyugtatom ezt a tündért jó?
-Köszönöm.- mondta sírva. Felállt és elment mosdóba.
Ekkor pillantottam oldalra és a kisbaba meg mindig keservesen sírt.
-Édesem.-Simogattam meg a fejet.- Éhes vagy?- odamentem az asztalhoz ahol Cortez úgy nézett rám, ahogy meg soha. Megdöbbenés, büszkeség, értetlenség is volt a tekintetében. Ekkor az oldalakra pillantott és ellágyult a tekintete. Felvettem a penztarcamat, és puszit nyomtam Cortez homlokara.- Mindjárt jövök.
Odamentem egy üzlethez, vettem cumisüveget
meg ami hasznomra jött bár meglepődtem, darabokban árulják a pelenkát. Vettem egyet eltettem a táskámba és odamentem a legközelebbi kávézóhoz. Kertem meleg tejet meg egy nagy lattét. Beletöltöttem a tejet a cumisüvegbe odaadtam a picinek aki az oldalamhoz tapadt és a pólóm vallana kapaszkodott. Egyből abbahagyta a sírást. Visszamentem az asztalhoz és letettem a kávét.
- Kicsim vigyáznál erre a tündérre egy picit?- kérdeztem tőle kiskutya tekintettel. Odanyújtottam neki és megfogta a csöppséget megigazotottam a kezébe.- köszönöm. Mindjárt jövök.- Egy rövid de szenvedélyes csókot adtam neki.
Bementem a mosdóba és egy fokkal jobban nézett ki.
-Hogy vagy?-kérdeztem és hátulról átöleltem a vállat. Vállat vont.- gyere meséld el mi történt azzal is jobb lesz egy fokkal.
Vissza mentünk az asztalhoz és amit ott láttam........ Corteznek az oldalán a pici békésen aludt. Azt hittem elolvadok. Leültünk és elmesélte a történetet a lány: Amikor át jöttek a fém kapun besípolt neki a gyűrű ami miatt levette és amikor tovabb mentek nem tudta vissza venni mert a kisbabája a kezében volt ezért zsebre tette. Amikor elment sétálni a párja, fel akarta enni de egy mamlasz férfi kilökte a kezéből és végigsétált rajta. Amikor a párja vissza jött akkor azt mondta neki, hogy azért nem vette fel a gyűrűt mert nem tartja elég jónak hozzá a párját. Ekkor már majdnem felrobbantam a dühtől, hogy gondolhat valaki ilyet amikor az az ártatlan nő gyereket szült neki. Miután elmesélte én elkértem a telefonját hogy beírhassam a számom, de nem igazán ez volt a célom. Mielőtt beírtam volna a számom azelőtt átküldtem a párja számát a telefonomra majd kitöröltem nála hogy ne látsszon. Beírtam a számomat és utána beírtam a nevemet, elmentettem a számát a lánynak, akit nem mellesleg Győrei Pannának hívtak. Visszaadtuk neki a gyermekét, és hálásan megköszönte nekünk hogy segítettünk. Amikor hallótávolságon kívül került Cortez átölelte a vállam.

-Nagyon kedves voltál hozzá, és nem mellesleg anyukának is kitűnő lennél.-suttogta a fülembe.-Mit gondolsz az ügyről?- amit ez megkérdezte tőlem ismét felment a pumpa benne.

-Ha egyszer ilyen leszel amilyen a Pannának a párja egymás után 10 pofont fogsz kapni, ebben biztos lehetsz. Hogy gondolhat valaki ilyet amikor ott van a felesége aki gyereket szült neki, a földön ül vér vörös szemmel és az eljegyzési gyűrűjét nézegeti, ami darabokban van.- a végén már majdnem üvöltöttem. Cortez csodálkozva nézett rám majd reagált.

-Ha egyszer ilyen leszek többször is megüthetsz mint 10, és azt én sem értem hogy tehetett ilyen, de Reni ez nem a mi dolgunk, érted?

Mintha meg se hallottam volna. Felhívtam a pasit.

-Jónapot Pálési Péter, kivel beszélek?-vette fel a telefont.

-Rentai Renáta vagyok és egy tesztet kéne kitölteni. Van rá ideje most? - na ez nem tudom honnan jutott eszembe de jó ötlet volt. Így kelthetek benne lelkiismeretet de nem bántom meg és nem érzi majd úgy hogy beleavatkozok az életükbe.

- Igen.

-Az első kérdésem van párja?

-Igen

-Ha a párját a sírástól vörös arca találja a földön mit csinál?- amikor ezt kimondta, Cortez megértette mit csinálok, és úgy bámult rám mintha szellemet látna.

-Megnyugtatom, és felállítom a földről.- amikor ezt kimondta talán hallottam a hangját hogy rájött valamiről.

-Értem. Ha egy férfinek egy nő gyereket szül akkor a férfit méltónak tartja hozzá?- na ha valami olyat mond felrobbanok neki a telefonon keresztül.

-Ó baszki, valamit nagyon elrontottam.- motyogta de nem hiszem hogy azt akarta hogy én halljam.- Elnézést de mennem kell. Viszont látásra.- csapta rám a telefont. Ekkor egy nagyon nagy önelégült mosoly terjedt szét az arcomon, hogy én milyen géniusz vagyok!
-Na ezt nem gondoltam volna....
-De sikerült látod valahol Pannát?-néztem körül.
-Igen. KFC melletti padon ül és a picivel játszik.
10 perc múlva sprintelve jött meg a párja. És kibékültek. A Párizsi járatra való beszállás megkezdődött. Ezt hallottam meg következőre. Nem figyeltünk végig rohantunk a Reptéren majd az első osztályra felszállva és a helyünkre leülve Én egyből elaludtam.

Cortez és Reni közös élete Où les histoires vivent. Découvrez maintenant