Új élet

1.7K 43 3
                                    



Huhh... két napja jöttünk haza az osztály találkozóról. Akkor most nagyjából elmondom hogy mi volt a következő napokban. 14-én ugye ahogy meg volt beszélve jöttek a tanárok Máday igazgató helyettes, Gondos mindenki itt volt. Zsolti megismételte azt a jelenete hogy hastáncolt Kardosnak, aztán Ricsi és Gondos kémiáztak egy kicsit, nem sok sikerrel, Vladár ahogy szokta porig alázott azzal hogy elhozta a régi rajzaimat és megint elmondta róluk a véleményét, meg azt is hozzátette hogy most már alsóban is tanít egy másik iskolában és az elsősök is jobban rajzolnak nálam hozott példát is... na mindegy, ez volt 14-e. Aztán a hét többi részében anya TÉNYLEG napi háromszor hívott és nem hagyta abba addig amíg haza nem értünk. Hogy jó hét volt-e ez? Igen teljes mértékben, a fiúk jókat szórakoztak rajtunk és azon hogy madarat lehetett fogatni velünk.

Cortez az utolsó napon már nem lehetett ott mert vissza kellett mennie Párizsba hogy még néhány papírját elintézzenek, ezért Kingáék hoztak haza. Cortez holnap érkezik, így ma nem tud ott lenni az ultrahangon ahol lehet megmondják a baba nemét. Legalább egy órát kellett várnom mikor végre behívtak. Az orvosom lefektetett az ágyra és rákente a hasamra a hideg gélt, majd a szerkezetet mozgatni kezdte rajta. A monitoron láttam a kicsikémet, olyan szép volt, és pici, ici-pici szépség, aki félig én vagyok félig pedig Cortez, mi csináltuk ezt a szépséget. Miközben csodáltam a képernyőn megjelenő képet, az orvosom kérdése szakított ki a gondolataimból hogy tudni akarjuk-e a nemét. A válaszom igen volt, és pár perc múlva pedig az orvos kijelentette hogy... fiú. Kisfiam lesz. A mi kisfiunk.

Cortez és Reni közös élete Donde viven las historias. Descúbrelo ahora