𝐬𝐡𝐨𝐫𝐭 𝐬𝐭𝐨𝐫𝐢𝐞𝐬 - ᶠᵒʳᵐᵘˡᵃ ˢᵉʳⁱᵉˢ

( 𝒂. 𝒂. - 𝒉𝒂𝒓𝒎𝒂𝒅𝒊𝒌 )

" melyben Suzukának és Chiarának köszönhetően Alex és Ludovica kapcsolata körvonalazódni kezd "

2019. október

Alex a Japán Nagydíj hétvégéjének szombatján adatokat böngészve ült a pihenőszobájában. A helyzet elég bizonytalannak látszott: a tájfun miatti riasztások rendesen megkavarták a paddock életét, péntek reggel óta mindenki tudta, hogy nem tarthatják meg a harmadik szabadedzést, és az időmérőt is következő nap reggelre tolták — már ha egyáltalán a futam elindul. A nap mindkét eseménye fontos lett volna a brit-thainak, aki bár kiemelkedően teljesített az új Red Bull-ülésében, a gyakorlás nem árthatott, főleg, hogy életében először járt Suzukában. Persze, a csapat a track activity-mentes napot is a pályán töltötte, csak éppen az aszfalt helyett a szerelők és mérnökök a garázsban tevékenykedtek, a pilóták pedig kihasználták, hogy van idejük újra és újra elemezni mindent a tegnapi edzésekről és átnézni a lehetséges versenyszituációkat, taktikákat, ami nem kis koncentrációt igénylő feladat.

Ludovicának azonban erről nem volt tudomása, ha lett is volna, nem akadályozta volna meg abban, hogy a délelőtti órában nagy elánnal berontson a fiú nevével ellátott kis helyiségbe. (Természetesen, előtte a formalitás kedvéért kopogott, de a mozdulat után már azonnal nyomta is le a kilincset, meg sem várva, hogy bentről bármiféle válasz érkezzen.)
- Szevasz - vetette oda Alexnek, aki a lány érkezésére felkapta a fejét, és megpróbálva elnyomni egy félmosolyt, ezerszer barátságosabb tónussal köszönt vissza:
- Szia!
Mire ez a lelkesedés? gondolta magában az olasz, majd elfordult a pilótától, és a kezében cipelt dolgokat (két energiaszeletet, valami kétes színű pürészerűt átlátszó dobozban és a jól megszokott, félig vízzel teli kulacsot egy kis tasaknyi fehérjeporral) az aprócska szoba polcrendszerének középső szintjére. Szépen elrendezte az Alex által napközben elfogyasztandó dolgokat, majd amikor ezzel elkészült, félig a fiú felé fordulva magyarázta, hogy melyik mi, miért jó (erre a — legnagyobb sajnálatára — kötelezték, megfosztva őt az egyetlen szórakozásától) és mikor egye meg. Ki is jelentette, hogy azt a nem túl bizalomgerjesztő pépet a versenyzőnek egészen pontosan most kell eltüntetnie, aztán felpattant a fiú mellé a masszázságyra, felényújtva egy szalvétába csomagolt fémkanalat. A brit-thai meglepetten vette el tőle az evőeszközt, majd kételkedő arccal vette a le a műanyag fedőt az edényről. Kicsit fintorogva kezdte falatozni a pürét, rágás közben a szemöldökét összeráncolva meredt Ludovicára, így most a lányon volt a sor, hogy megpróbálja megállni a mosolygást a másik arckifejezése láttán. Alex persze észrevette az olasz sötét szemöldökei mellett megbúvó nevetőráncokat.

Aztán a versenyző legnagyobb meglepetésére a lány — továbbra is mellette ülve — előhalászta a mobilját a zsebéből, és kifejezéstelen arccal kezdett pötyögni a képernyőn. Nem tűnt nomofób típusnak.
A fiú továbbra is a pürén nyammogott (aminek csodák csodájára az íze korántsem volt olyan rettenetes, mint a kinézete), és kezdte kicsit kellemetlenül érezni magát, így ő is előhalászta saját készülékét, hogy a nap folyamán hatvanadjára is végigpörgesse az Instafeedjét. Azonban a kijelzőn látottakról minduntalan is elkalandozott a figyelme a neki oldalasan ücsörgő gyakornok irányába, és — remélve, hogy feltűnésmentesen — többször is végigvezette az olasz vonásain a tekintetét.
Ludovica természetesen a szeme sarkából észrevette, hogy Alex egy ideje le sem veszi róla a sajátjait. Ezt megelégelve pedig egy szemforgatás kíséretében hirtelen maga mellé ejtette a telefonját, és nemes egyszerűséggel kivette a fiú kezéből a legújabb iPhone modellt, és anélkül, hogy fel kellett volna oldania az addigra elsötétült képernyőt, egy mozdulattal a fényképező alkalmazásba kalauzolta magát. Egyetlen érintéssel megfordította a kamerát, hogy saját magát lássa, majd egy — a brit-thai áltál addig sosem látott — hatalmas, angyali mosolyt varázsolt az arcára, és a nagy fehér kört megnyomva elkészítette az önarcképet; a következő pillanatban pedig a — pilóta számára is jól ismert — flegma arckifejezéssel nyújtotta vissza Alexnak a mobilt.
- Tessék, így tovább tart - közölte unottan, de a hangjában egy cseppnyi szórakozottság is megbújt, aztán újra saját telefonja világába mélyedt.
A fiú szemöldökeit a meghökkenés szinte a hajvonaláig tolta fel, barna íriszei pedig tányérméretűre nőtten csodálkoztak az egyetemistára. Elképedve lépett be a fotói közé, és alig fogta fel, hogy tényleg egy szélesen vigyorgó, sugárzó tekintetű Ludovica néz vissza rá a képernyőről.