𝐬𝐡𝐨𝐫𝐭 𝐬𝐭𝐨𝐫𝐢𝐞𝐬 - ᶠᵒʳᵐᵘˡᵃ ˢᵉʳⁱᵉˢ

( 𝒈. 𝒓. - 𝒏𝒆𝒈𝒚𝒆𝒅𝒊𝒌 )

" melyben bepillantást nyerhetünk Stefi és George egy átlagos reggelébe "

2019. október

- 𝓙ó, Stefi, de most már tényleg ideje felkelni - bontakozott ki barátnője öleléséből George óvatosan, ugyanakkor határozottan. A magyar lány csalódottan konstatálta, hogy a kiskutyaszemek ezúttal nem hatják meg a fiút, ennek ellenére nem szomorodott el annyira, hogy a következő másodpercben ne tűnjön el újra a takarók alatt.

- Stefi! Tudom, hogy megígértem, hogy elviszlek, de az út így is lesz egy óra - szólt újra George, miközben egy fehér, Hilfiger-lógós pólót ráncigált magára. A brit pilóta végtelenül imádta magyar egyetemistáját, azonban a lány egyetlen dologgal rendkívül gyorsan el tudta fogyasztani George — amúgy a végtelenhez közelítő mennyiségű — türelmét: ha egyszerűen nem volt hajlandó kimászni a párnák közül.

Na nem mintha a fiatal pilótának azzal lett volna gondja, hogy a barátnője — erősen hiányos öltözetben — az ágyában fetreng; csak a tevékenység időpontját érezte problémásnak. Ugyanis Stefi egészen konkrétan vezeti a "Reggelente legnehezebben elviselhető emberek"-listát, amit George még több hónapos együttlét után is nehezen tűrt.
A magyar lányt egyszerűen lehetetlen volt felimádkozni a matracról vagy elindítani fogat mosni, az pedig külön ünnepnek számított a Russell-lakásban, ha Stefi az autóversenyző harmadik könyörgésére már hajlandó volt felöltözni.

A fent leírtak alapján úgy tűnhet, hogy az egyetemista a 19 éves kora ellenére sajnos nem nagyon haladja meg egy ötéves szintjét a korai órákban. Ez pedig egyáltalán nem áll messze a valóságtól.

Ezért is húzta Stefi anno a lehető legtovább az első "George-nál alszom"-ot, hiszen tudta, hogy kapcsolatuk azon áll vagy bukik, hogy a fiú hogyan birkózik meg a reggeli énjével.

-——————-

A lány álmos ábrázattal dugta ki pisze orrát a sötétkék paplan alól, és jónéhány másodpercbe tartott, amíg egyáltalán felfogta, hol is van. Csak ezután a megvilágosodás után nyitotta ki a szemét, persze csak szépen fokozatosan: először éppenhogy kisandított a takaró mögül, majd az anyagot kicsit lejjebb húzva már hunyorgott, aztán az egyik szemét már teljesen kinyitotta, pár pillanattal később pedig összezavarodott tekintettel pislogott a mellette ülő George-ra.

A fiú ekkor már pár perce fennvolt, és hátát az ágytámlának támasztva nézte végig Stefi ébredési folyamatát, ezért természetesen nem tudta megállni, hogy ne nevessen fel, amikor a lány igencsak zilált ábrázattal egyenesen rá nézett. Az egyetemista persze erre azonnal megrémült, és visszabújt a dunyha alá, mintha így el tudna rejtőzni George elől. A brit pilótát erre nyilván csak még jobban rázta a nevetés, ahogy megpróbálta előszedni barátnőjét a takaró alól.

- Jól aludtál, Stefi? - kérdezte a fiú a gyönyörű barna hajzuhatagon újra és újra végigsimítva, miután meglelte a lányt, aki azonnal George ölébe kucorodott, szemeit csukva tartva. Válasz helyett csak egy mormogás érkezett, valamint Stefi kisgyerek módjára morzsolgatni kezdte a pilóta bő, pamut rövidnadrágjának szélét.

Mindenki legnagyobb meglepetésére a fiút igazából egyáltalán nem zavarta a magyar lány reggeli attitűdje, sokkal inkább találta aranyosnak a reggeli „mormota-Stefit". Az sem izgatta, hogy barátnőjének a nap rettentő lassan indul, így ezután még csak egy szűk óra múlva reggeliztek. Sőt, egy-egy versenyhétvégén komoly összegeket fizetett volna, csak, hogy a félálomban lévő Stefivel és édes semmittevéssel tölthesse a reggelt.

-——————-

Azonban ezen a reggelen George-nak komoly erőfeszítésekbe került megőrizni a nyugalmát, hiszen Stefi még a tervezett indulási időpontjuk előtt fél órával sem hagyta el az ágyat. Habár a magyar lány a viszonylag gyorsan elkészülők kislétszámú csoportjába tartozik, 25-30 perc reggelizéssel együtt még neki is csak alig lehetett elegendő, pláne a közvetlen felkelés utáni tempójában. Így pedig George-nak szép számú sebességhatárt kell majd megszegnie, ha időben akarja kitenni Stefi az egyetemnél, illetve maga sem kíván sokat késni a londoni találkozójáról a menedzsmenttel.

- Stefi, légyszi! - kérlelte a brit pilóta a barátnőjét, miután teljesen felöltözött, de a lány a füle botját sem mozdította George egyre idegesedő hangjára. A fiú egy bosszús fújtatást hallatva vonult be a fürdőbe, erősen remélve, hogy Stefi feltápászkodik, mire visszaér.

Szokásosan, ez nem így történt, és a lány percek múltán sem volt az ágyon kívül látható.
- Jó, nem érdekel! Hatodjára szólok, hogy könyörgöm, kelj fel! Három másodperced van, különben nagyon sajnálom, de itt foglak hagyni! - George hangja dühösen és hangosan csengett, majd kitrappolt a hálóból. Utált ilyen hanglejtéssel beszélni bárkivel, különösképp a saját barátnőjével, de az utolsó cseppnyi türelmének elvesztése rendszerint ezt hozta ki belőle.

Ezt Stefi is nagyon jól tudta, és azonnal érezte a fiú szavaiból, hogy a legkevésbé sem viccel. Egy másodperc töredéke alatt pattant ki a takarók és párnák sokaságából, fél perc kellett, hogy kiválassza aznapi ruháit, majd villámgyorsan kapkodta magára őket. A fürdőszobai teendőit is irigylésre méltó sebességgel végezte, majd a hátizsákját a vállára kapva, nagy lendülettel robogott le a lépcsőn a konyhába. George fel sem nézett a reggelije utolsó falatjáról barátnője hirtelen érkezésére, az evés végeztével a mosogatógépbe helyezte a tányért és villát, aztán a konyhapultnak támaszkodva várta meg, hogy Stefi megigya a reggeli macha lattéját. Stefi a kávé rekordérvényű lehajtása után bedobott egy joghurtot és két csokis zabszeletet az egyetemi cuccai mellé, ezután indult meg a mosogató felé koszos poharával.

A pár lépés megtételének féltávjánál azonban George tartotta fel, mégpedig azzal, hogy egy néma, de elképesztően szoros ölelésbe vonta Stefit. A magyar megkönnyebülten sóhajtott; barátja így adta tudtára, hogy sajnálja az előbbi durva hangnemet és egy pillanatig sem haragszik. Majdnem egy teljes percig maradtak így, aztán a fiú óvatosan elengedte barátnőjét, aki kislányos félmosollyal nézett fel rá.

Az előszobába már együtt vonultak ki, és a brit pilóta úriember módjára segített Stefinek magára kanyarítani a vékony dzsekijét, majd, ahogy mindig, előre engedte a lányt, amikor egy-egy hátizsákkal kiegészítve kiléptek a lakásból.

Persze a magyar a következő pillanatban már loholt is vissza az emeletre egy elfelejtett objektívért, aztán már az eszközzel a kezében gondosan bezárta a bejárati ajtót. George mindezek alatt bepakolta a táskákat az autója csomagtartójába, és a kocsiban ülve várta meg, hogy az egyetemista is behuppanjon. (A huppanást, azt úgy kell értelmezni, hogy a Mercedes szabályosan hintázott egyet, amikor a lány beszállt, ami minden alkalommal fájdalmas arckifejezést eredményezett George arcán.)