𝐬𝐡𝐨𝐫𝐭 𝐬𝐭𝐨𝐫𝐢𝐞𝐬 - ᶠᵒʳᵐᵘˡᵃ ˢᵉʳⁱᵉˢ

( 𝒍. 𝒏. - 𝒏𝒆𝒈𝒚𝒆𝒅𝒊𝒌 )

" melyben Daira Lando házában ébred "

2019. december

𝓓aira másnap reggel szokatlan módon nem az ébresztője idegtépő kakkukolására kelt, mitöbb, ébredése után pár másodpercig nemcsak, hogy a telefonját nem látta/hallotta, de azt sem tudta, mégis hol van.
Persze ekkor azért rendesen megijedt, és hihetetlen sebességgel ült fel az alvóhelyeként szolgáló kanapén, erre szemben találta magát a falról bekeretezett kép formájában vigyorgó kábé tizenkét éves Landóval. A látvány miatt nyilván azonnal beugrott neki a tegnap este — bár az, hogy mikor dőlt ki, homályos folt maradt.

A másik felismerés pedig viccen kívül fájt is a spanyolnak, hiszen előző éjjeli váratlan elalvása miatt a kontaktlencséit sem vette ki, így a fürdőszobába rohanva a tükörből egy piros szemű hasonmás grimaszolt vissza.
- Hát ez valami cseszett jó - dünnyögte, mikor realizálta, hogy mégcsak nem is a kedvenc szemüvege van a magával hozott táskában, hanem egy kereklencsés Tom Ford, amit még két éve hordott. Durcásan az orrára nyomta a keretet, majd következő expedíciójára indult a lakásban, aminek célja a mobilja helyének felfedezése volt.

A készülék kezdőképernyője tudatta vele, hogy még csak fél nyolc múlt, és a lány is meglepődött: nem volt rá jellemző a korán kelés, főleg nem magától. Mondjuk, ha tegnap jó óvodáshoz méltóan sikerült 9 előtt bealudnom, akkor hatszorosan túlléptem az átlag alvási időmet.

Azonban a Daira kalandjai Lando lakásában szombat reggel című dokumentumsorozat itt még nem ért véget, ugyanis a lány rájött, hogy nem is tudja, a fiú még alszik-e vagy esetleg már valami korai edzésen van. Természetesen elég időt töltött már itt ahhoz, hogy tudja melyik a pilóta hálója (na nem azért), így a telefonjával a kezében, halkan lopakodott végig a szobaajtóhoz vezető útvonalon.
Nagyon remélte, hogy a zsanérok nem nyikorognak, abban az esetben, ha a brit még szunyókál, ő pedig csak így benyit; és a rapidfohászai meghallgatásra találtak: Lando ugyan ki sem látszott az ágynemű alól, de az ajtó egy hang nélkül tárult ki. A spanyol még a küszöbön állva elindította a felvételt a mobilján, majd három néma lépéssel az ágy mellé ért, amire aztán óvatosan felmászott, és törökülésbe helyezte magát.

Nos, a fiúnak nem kellett sok idő, hogy a hirtelen jött látogatója elkezdje zavarni a pihenését. Körülbelül két perccel később mozgolódni kezdett álmában, majd pár másodperccel később kinyitotta a szemeit, és azokkal egyetemben a száját is, mert olyat üvöltött, amilyet még a fiútestvérekkel trenírozódott Daira sem hallott ezelőtt.
- Normális vagy? A jó élet áldjon meg, hát szívinfarktust kapok! - zihált Lando, előrehajolva a tenyerébe temetve arcát.
- Ne haragudj - préselte ki magából a lány, aki természetesen fulladásközeli helyzetben állt a rátörő nevetéstől, de a fiú mérgesen nézett rá.
- Mégis mennyire kell pszichónak kell lenni ehhez? Jézus, szerintem leállt a vérkeringésem! - a pilóta egyszerűen képtelen volt magához térni az őt ért traumából, sokkosan húzta a fejére újra a borzasztó vastag takaróját.

A spanyol leállította a videót, majd ülőhelyzetéből oldalfekvésbe csúszott a matracon, próbálva lerángatni Landóról az anyagot a szeme alatti részig, hogy legalább kommunikálni tudjanak, még akkor is, ha az angol iszonyatosan megsértődött.
- Na - húzta lejjebb végül Daira egy hirtelen mozdulattal a fehér huzatot a fiú orráig. - Tényleg sajnálom, ha - nem bírta ki kuncogás nélkül - megijesztettelek, de szerintem nem kell most defibrillátor. Inkább meséld el, hogy miért aludtam a kanapén!