( 𝒄. 𝒍. - 𝒏𝒆𝒈𝒚𝒆𝒅𝒊𝒌 )

664 45 0
                                    

" melyben megtudhatjuk, milyen kimenetelei vannak Charles részeg ötleteinek "





















2019. szeptember

























𝓐 monacói bánatos képpel forgatta ujjai között a telefont, aminek hátlapja igencsak felforrósodott az elmúlt két órában való hosszas telefonálástól a barátnőjével. Elnézést, a volt barátnőjével.
Ezt fontos hozzátenni, ugyanis a hosszúra nyúlt hívás tárgya nem volt más, mint annak a kényes témának a megvitatása, hogy Charlotte mikor jön a lakásban hagyott dolgaiért.
Természetesen, nem telefonon szakítottak, azért egy Leclerc-től nyilvánvalóan nem ilyesmire kell számítani. Tulajdonképpen a Ferrari-versenyző teljesen nyugodt körülmények között, az — egészen addig közös — otthonukban törte össze az egyetemista szívét, azután pedig még jónéhány órán keresztül vigasztalta az igazán nekikeseredett lányt.
A fiú körülbelül három hétig érlelte magában a gondolatot, mielőtt megosztotta volna a franciával, aki elég nehezen dolgozta fel az eseményeket, valljuk be, teljesen jogosan: számára úgy tűnt, Charles egyik pillanatról a másikra hozta meg a döntést, pedig minden rendben volt közöttük.

Az egy hónappal ezelőtti szétválás óta viszont rengetegszer hívták egymást. Kezdetben a beszélgetések nem álltak másból, minthogy a monacói próbálta jobb kedvre deríteni a vonal másik végén pityergő lányt, de mostanra esetleg lehetett szó másról is, nemcsak azt kellett hajtogatnia órákon át, hogy "nem, tényleg nem a te hibád"/"én sem tudom, mi van velem, de őszinte akartam lenni hozzád"/"nagyon sajnálom". Ellenben ezek a mondatok teljesen igazak voltak, és Charles boldogan ismételgette volna őket az idők végezetéig, ha ez azt jelenti, hogy enyhíthet Charlotte szomorúságán és saját bűntudatán. De így, négy héttel később már majdnem baráti csevegésnek lehetett volna nevezni a dolgot, a francia lány csak kétszer sírta el magát.

Charles legszívesebben pofán vágta volna magát, de úgy igazán. De az embernek saját arcára ütést mérni azért elég nehezére esik, szóval azon kezdett filozofálni, hogy hányadik körben karambolozzon Max Verstappennel a következő versenyen úgy, hogy a holland fiú biztosan beverjen neki egyet.
Ő ezt nem akarta, ezt az egészet utálta, és nem tudta megmagyarázni.
Ez van, baszki, én soha nem fogok megállapodni. Mindig jönni fog valaki új, akit hirtelen életem szerelmévé nyilvánítok, és elhagyom érte az addig atomtámadás-biztosnak tartott pontot.

Ugyanis, Charles szerelmeinek históriájában valahogy két epizódot forgattak le ugyanazzal a cselekményszállal: az elsőben a fiú az olasz Giadát hagyta ott egyik pillanatról a másikra, a másikban pedig Charlotte-tól vett szívfájdalmas búcsút egy újonnan megismert lány miatt.

Ennek az "újonnan megismert lánynak" a kiléte pedig biztosan nem titok már senki előtt: Eloise volt, aki körül a monacói pilóta gondolatai a nap nagy részében forogtak.
Mint már említettem, ez eléggé váratlan és betervezetlen jelenségként érte a Ferrari ifjoncát; de ha valamiben ő rossz volt, akkor az az érzelmei kontrollálása. Magával a ténnyel, hogy Charlotte-ot szinte elfelejtve belehabarodott a kanadai modellbe egészen gyorsan megbirkózott, azonban ez az esemény számos nemkívánatos másikat is eredményezett.

Ráadásul, Charles hiába szakított több, mint egy hónappal ezelőtt a barátnőjével, ettől még Eloise nem hullott egyik napról a másikra a fiú ölébe. Mitöbb, a májusi közös vacsorájuk óta alig látta a lányt: csak futólag beszéltek pár szót a lépcsőházban vagy integetéssel/biccentéssel köszöntek egymásnak a parkolóban.

𝐬𝐡𝐨𝐫𝐭 𝐬𝐭𝐨𝐫𝐢𝐞𝐬 - ᶠᵒʳᵐᵘˡᵃ ˢᵉʳⁱᵉˢDove le storie prendono vita. Scoprilo ora