𝐬𝐡𝐨𝐫𝐭 𝐬𝐭𝐨𝐫𝐢𝐞𝐬 - ᶠᵒʳᵐᵘˡᵃ ˢᵉʳⁱᵉˢ

( 𝒄. 𝒍. - 𝒆𝒍𝒔𝒐̋ )

" melyben Charles szokatlan körülmények közt ismerkedik meg új szomszédjával "

2019. május
FOREWARNING!
- úgy teszünk, mintha Charles és Charlotte ekkor már hivatalosan is együtt lettek volna

𝓔loise Bergeron egyszerűen imádta a munkáját.

Mindig is arról álmodott, hogy egyszer édesanyja nyomdokaiba lép, és ő is a világot körbeutazó szupermodellek táborát fogja erősíteni, ám sosem hitte volna, hogy ábrándjai egyszer valóságba csapnak át. Nem tartotta magát kirívóan szépnek, sem megfelelő testalkatúnak, különlegesnek meg pláne, így sokáig csak kedves hobbijaként tartotta számon a castingokra járkálást és a fotózásokat, de amikor 14 éves korában kapott egy emailt a legelső modellügynökségétől, a szabadidős tevékenység hivatássá változott. Azonban nem írt egyből alá teljeskörű szerződést: amíg be nem fejezte gimnáziumi tanulmányait, édesapjának eszében sem volt lányát kitenni többnek, mint a részmunkaidős modellkedés. De az utolsó iskolaéve végeztével Eloise első dolga volt összecsomagolni egy hatalmas bőröndöt, és felszállni a már hónapokkal azelőtt kinézett Los Angelesbe tartó járatra, ahol a karrierje megállíthatatlanul ívelt egyre magasabbra.

Ezért állhatott most egy lélegzetelállító Monte Carlo-i apartmankomplexum egyik lakásának bejárata előtt, amit a várossal együtt otthonának fog hívni az elkövetkezendő fél évben. A kanadai lány izgatottan fordította el zörgő kulcscsomóját a fehérre lakozott ajtó (amin már arany névtáblán ott díszelgett az új tulajdonos neve) zárjában, majd nagy mosollyal az arcán nyomta le a kilincset.

Az új rezidenciáját előre berendezetten kapta, az ügynökség mindenről gondoskodott, így az összkép többé-kevésbé megfelelt Eloise ízlésének. Csomagjaival - amikből már bőven elege volt, hiszen előzetesen fel kellett cipelnie mindet az emeletre - egyelőre nem törődve lépett beljebb a lakásba, aminek kis előtere után az amerikai konyhás, világos és tágas nappali fogadta. Az egész szobában, illetve a konyhabútorzatára nézve is uralkodó szerepet kapott a világos szürke és a fehér, sötét fadíszítéssel, valamint itt-ott megjelent a púderrózsaszín is, de éppcsak annyira, hogy a lakás ne hasonlítson Barbie Álomházára. A nappali hatalmas franciaajtaját elhúzva az erkélyre érkezhetett a lány, ahonnan tökéletes kilátás nyílt a kikötőre. A balkonon is helyett kapott egy, a bentihez hasonlító étkezőasztal székekkel, csak kisebb kiadásban. A fürdőszoba és az amellett lévő mosdó tanulmányozása után Eloise utolsóként a hálószobákat fedezte fel: magának természetesen azt választotta, aminek ablakai a tengerre néztek, a másikat, ami a lakás túlsó végében volt, pedig vendégszobának tette meg.

Az új lakóhely megcsodálása utáni kipakolás egész sokáig tartott, ugyanis a lány nem kevesebb, mint 3 bőrönddel, 2 nagy sporttáskával, néhány kartondobozzal és egy hátizsákkal érkezett. (A holmik nagy részét természetesen nem a repülőn hozta magával, hanem már hetekkel ezelőtt feladta postán.) Eloise igyekezett mindent úgy berendezni, mint ahogy szülőházában voltak a dolgok, hiszen még sosem lakott egyedül, valamilyen rendszerrel pedig mégiscsak el kell indulni. Kezdeti lelkesedése olyannyira messzemenő volt, hogy még a ruháit is gondosan hajtogatva vagy felakasztva, színek szerint rendezte, pedig tökéletesen tudta, hogy 2 hét múltán az egész szekrénye az őskáosz modernkori mása lesz.

Az épület, amiben lakott négy lakásból állt: Eloise-é az emeleten a jobb oldali volt. Szemben vele egy idős angol házaspár élt, akik még beköltözése napján átcsöngettek a lányhoz, és áthívták magukhoz egy bemutatkozós teára, a kanadai lány pedig azonnal a szívébe zárta Geraldot és Darlene-t. Átellenben az ő otthona alatt egy 30 körüli, üzletembernek kinéző pasas volt, akit eddig csak telefonálás közben látott, ennek ellenére mindig kedvesen köszönt neki a lépcsőházban, egy pillanatra elemelve a fülétől a készüléket. A negyedik lakás lakóiról azonban Eloise-nak csak halovány sejtelme volt: brit szomszédai annyit elárultak, hogy egy fiatal szerelmespár lakik ott, de nagyrészt csak a fiút látni, habár őt is viszonylag ritkán, a lány szinte alig van itt.

-——————-

- Új lakó költözött be múlt héten - újságolta Charlotte Sine a barátjának félig teli szájjal, miközben a fiatal páros vacsoráját fogyasztotta a fiú lakásához tartozó teraszon. - A fölöttünk lévőbe.
- Hm - lapátolt magába még egy villányi zöldséget Charles Leclerc - akkor Duboisék jó gyorsan találtak nagyobb lakást - utalt az előző lakók hirtelen kiköltözésére a pilóta.
- De nem úgy volt, hogy házat építtettek? Most, hogy nemsokára megszületik a harmadik gyerek, azért kell a hely, és egy háromszobás lakás hosszútávon biztos többe kerül, mint egy kisebb családi ház - morfondírozott a francia lány is.
- Valószínű - értett egyet a barátja. - És milyen az új szomszéd? - érdeklődött, miközben nagyot kortyolt a kezében tartott vizespohárból.
- Eddig csak egyszer láttam, amikor épp ment el otthonról, én meg jöttem ide, és elhaladtunk egymás mellett a lépcsőházban. Nem köszönt vissza, mert telefonált, amúgy angolul, de aranyosan rám mosolygott - mesélte Charlotte. - Igazán kedves lánynak tűnt.

A beszélgetés másnapját követő éjjel a fiatal sportoló egyedül tartózkodott otthon, mert a barátnőjének a héten végig az egyetemen kellett lennie valami projekt miatt, ám zavartalan pihenését az éjszaka közepén közvetlenül felülről jövő, kellemetlen zajok szakították meg.

- Mon Dieu - motyogta Charles álmosan, mikor realizálta, hogy az efféle iszonyatos hangok nehéz bútorok tologatásával hozhatók szoros összefüggésbe. A monacói először jóhiszeműen csak annyira gondolt, hogy a felső szomszédja csak egy komódját húzta arrébb, mondjuk, mert beesett a telefonja, de amikor a csúszkálást már a plafon különböző pontjairól észlelte, egy nem túl szép, "mi a..." kezdetű mondatot követően úgy, ahogy volt, egy szál pizsamanadrágban, kipattant az ágyból. Hatalmas léptekkel, némileg feldúltan sietett kifelé saját lakásából, majd kettesével szedve a lépcsőfokokat haladt felfelé, egészen az új lakó bejárati ajtajáig. Itt azért személyes alapattitűdje megkövetelte, hogy kicsit visszavegyen az indulatosságából, és jól nevelten, kicsi kopácsolásokkal hívja fel az ajtó előtt ácsorgó mivoltára az új szomszéd figyelmét, hogy illedelmesen megkérdezhesse tőle, mégis mi a jó bánatos eget művel éjnek idején.

- Hello - bukkant ki egy középbarna, hullámos hajú lány a résnyire nyitott ajtó mögül, a világ leginternacionálisabb köszönésével. Charles hármat vakart a homlokán, majd angolul fogott bele a mondandójába.

- Neked is szép estét. Charles vagyok, a tiéd alatt lévő lakásból, és jelenleg eléggé megnehezíted számomra az alvást. Megtennéd esetleg, hogy holnap reggel folytatod, akármi is az, amit csinálsz? - próbált udvarias maradni, de a fáradtság amúgy is a "bunkó" énjét hozta elő, most meg pláne, hogy ilyenekkel zavarják meg a pihenését.
- Oh, ne haragudj! - a lányon látszott, hogy végig sem gondolta, mást esetleg zavarhat az ő Nagy Házátalakítása, de amint rájött, hihetetlenül elszégyellte magát. - Úristen, ez eszembe sem jutott!
- Semmi baj - esett meg Charles szíve azonnal a pironkodó lányon - nem történt azért akkora katasztrófa. Egyébként mit csinálsz, amivel ilyen ordenáré hangokat lehet produkálni?
- Jahj, semmit, csak hetek óta rosszul alszom, és most jöttem rá, hogy otthon nem így volt az ágyam, ráadásul a feng-shui szerint is teljesen rossz a mostani helye, és gondoltam, megoldom végre, de tényleg, ne haragudj, nem gondoltam bele, hogy ez nem két decibeles zajjal jár - magyarázta a lány heves gesztikuláció közepette, a monacói fiú pedig akaratlanul is, de fejcsóválva elmosolyodott. - De ezt az éjszakát még kibírom így, és tényleg bocsánat, hogy felvertelek.
- Na jó, tudod mit? - bukkant elő az "igazi, nem álmos" Charles - Segítek arrébb tolni, de akkor meg kell ígérned, hogy nincs több hajnali csendháborítás - az utolsó tagmondatot már nevetve tette hozzá, mire a lány arcán is mosoly vette át a helyét az eddigi bánkódó arckifejezésnek.
- Te jó ég, ez nagyon kedves tőled! De nem akarok gondot okozni egyáltalán, már így is feltartottalak, öhm, az alvásban, szóval... - hadarta a barna, de Charles finoman arrébb tolva lányt, szélesebbre tárta az ajtót, és belépett a lakásba.
- Tehát hol az az ágy?