10.rész

68 9 0
                                    

Fejfájásra ébredtem.

Igen, lehet, hogy csak 2 órát aludtam összesen, és az éjszaka összes többi részét sírással töltöttem. Kivánszorogtam a fürdőszobába, amit lehet nem kellett volna. Jó, de.

Hajam kuszán, összekócolódva áll fejemen, mint egy madárfészek. Szemeim karikásak, dagadtak, és vörösek. Király..

Először beálltam a zuhany alá. Azután felöltöztem, kicsit csinosabban. Vagyis egy bokám fölé érő farmer, és egy halvány rózsaszín, buggyos blúz. Nem tudom, mennyire érthető, de igen.

Sminkeltem is. Szemeimet csak kihúztam, és picit füstössé varázsoltam, ajkamra pedig egy rikítóan élénk, matt rózsaszín rúzst kentem. Hajamat kicsit begöndörítettem. Befújtam magam kedvenc parfümömmel, majd felkaptam egy nude színű magas sarkút.

Telefonommal a kezemben, a korláton végighúzva a kezem mentem le az emeletről.

- Jó reggelt- húztam arcomra egy nagy mosolyt.

- Szia Veronika.. Készülsz valahova?

- Arra gondoltam, elmehetnénk valahova reggelizni, ha már ma mentek haza. Én vezetek!- magyarázom.

- Tetszik az autód- mondja Misha. Ők kint álltak a ház előtt, míg kitolattam a garázsból. Jensenen látszott, hogy tetszett neki, ahogy a kormánynál ülök. Beültek. Mellettem Misha, mögöttem Jared, mellette Jensen. Tökéletesen látom a visszapillantóból, hogy engem néz.

Egy part menti kis étterembe vittem őket. Süt a nap, a parton félmeztelen kigyúrt férfiak rohangálnak... Imádok itt élni.

Palacsintát, és kávét kértem, Misha gofrit, Jared valami salátás szendvicset, Jensen rántottát.

- Jövő héten forgatás?- kérdezem.

- Nem, majd következő vasárnap estére kell visszautaznunk- adja meg kérdésemre a választ Padalecki.

- Értem. Ha szeretnétek, elvihetlek titeket a reptérre. Úgy sincs semmi dolgom.

- Az nagyon jó lenne. Nincs kedvem ezzel a két barommal egy taxiba ülni- Misha és Jensen csendben hallgatják, ahogy Jareddel társalgok.

- Köszi, kedves vagy- szólal meg végre Misha. Ezután úgy-ahogy beszélgettünk, majd elmentünk sétálni. 13.25-kor indul a gépük, most pedig 10 óra van. Kezemben vittem a cipőmet, így meztelen talpam érintkezett a nap melengette homokkal.

- Gyönyörű, nem?

- De, az- szólal meg mellettem Jensen. Ránézek. Ő nem a tengerről beszélt, mivel teljes testével felém fordulva áll, zsebre dugott kézzel.

- A tenger. A tenger gyönyörű.

- Meg te is. Veronika, beszéljük meg..

- Jensen, nincs miről beszélnünk. Nincs miről..

- Oké. Akkor nincs- érződik hangján, hogy kicsit megsértődött. De nem foglalkozhatok vele..

Egy ideig sétáltunk, én indítottam egy gyors élő-adást instagram oldalamon, amire percek alatt több ezren csatlakoztak.

Ezután visszamentünk a házamba, ahol a fiúk gyorsan összepakoltak. Csináltam addig nekik útravalónak szendvicset, majd már annyi volt az idő, hogy elinduljunk a reptérre.

- Nos, örülök, hogy megismerhettelek titeket.

- Mi köszönjük, hogy vendégül láttál minket.

- Ugyan, semmiség- Misha vállára teszem kezem- Gyere ide angyalkám- megölelem a férfit nevetve.

- Bocsi, de hozzád képest kerti törpe vagyok, Jared- fordulok felé. Ő csak elneveti magát és lehajolva hozzám megölel, és felemel.

- Hé!- szólok rá, mire letesz.

- Légy jó, vadászka- mosolygok rá Jensenre. Ő is megereszt felém egy mosolyt, majd megölel. Nyakamba hajtja fejét, és hallom ahogy magába szívja illatomat.- Na, nehogy lekéssétek a gépet. Találkozunk a forgatáson!

- Eljössz?- Jensen arca felderül.

- Majd igen.

- Rendben. Vigyázz magadra, kicsi író- megsimogatja hátam, majd megigazítva vállán lévő táskáját, elindul a másik két férfi társaságában. A lift tetejéről még visszafordulnak, majd egy integetés után eltűnnek szemeim elől.

Kisétálok nagy épületből, majd beülök autómba.

Lehúzott ablakkal, ordító rádióval szelem az utat, és még azt sem tudom, merre tartok. Csak az utat nézem, hagyom, hogy az ablakon beáramló szél átjárja a testem és lelkem egyaránt, hátha magával viszi gondjaim, és folyamatosan zakatoló gondolataim.

Little WriterDonde viven las historias. Descúbrelo ahora