2020.
3 év telt el. A könyvem hatalmas siker lett, és már Európában is kapható. Másfél éve kapcsolatban élek.
Kapcsolatban, de nem azzal, akire igazán vágyom. Na de kezdjük az elején.
A Danneellel való találkozásom után letiltottam minden lehetséges platformon Jensent. Számot változtattam, és költöztem. Los Angeles-be, a város szívébe.
Össze voltam törve, és a dühömet férfiakba öltem. Havonta változtattam a pasimat, rendszerint hírességeket. Tele volt velem sok újság.
Eljártam a Comic-Conokra, közönségtalálkozókra, és az összes olyan helyre, amit megkövetelt a szerződésem. A 4 hónap leteltével véget is ért a kapcsolatom a stúdióval. Vagyis, részben.
Hagy beszéljek a másfél éve tartó kapcsolatomról. William Levy.
Összefutottam vele egy New York-i dedikáláson, és bocsánatot kért, amiért anno olyan barom volt. Elmentünk kávézni, majd hetekig randiztunk. Nem mondom, hogy nem vagyok szerelmes, de úgy igazán sem vagyok az. Fontos lett nekem a férfi, mert velem volt a nehéz időszakaimban.
1 éve meghalt az édesapám. A betegsége legyőzte.. Will elkísért a temetésére, ami nekem nagyon sokat jelentett.
És ott volt az új könyvem megjelenésekor. Folytattam az írást, de teljesen más irányban. Semmi sorozat, fanfiction. Egy teljesen sima könyv, ami egy átlagos nőről szól, és az ő bonyolult életét írja le.
Magamról mintáztam, persze úgy átírva a dolgokat, hogy ez ne eshessen le senkinek.
Most pedig, itt ülök a Los Angeles-i luxus házam nappalijában a laptopommal a kezemben. Kaptam egy emailt, Robert Singer-től.
Meghívó a sorozat záró gálára. Igen, véget ért az Odaát, és én végig néztem. Bevallom, nem tetszik a vége. Vagyis, az, ahogy Dean meghalt. De nem igazán foglalkozom vele, sőt, szerintem el sem megyek a gálára.
- Szívem, minden oké? Úgy bámulod azt a képernyőt, mintha szellemet láttál volna- a férfi mögém lép, államnál fogva felemeli fejem, és gyors csókot nyom ajkaimra.
- Nem, semmi különös nincs. Csak feldobott egy cikket, ami kicsit fura. De nem érdekes. Mikor mész vissza a forgatásra?
- Holnap reggel indul a gépem.
- Értem. Szombaton jössz is haza ugye?
- Igen szívem..
- Figyelj csak- a férfi a bárpultnál ül, mobiljával a kezében, én pedig letettem magam mellé a laptopom, és a térdemre állva fordulok a férfihez- kaptam egy meghívót.
- És hova?
- Az Odaát záró gálájára. Véget ért a sorozat, és mivel kapcsolatban álltam a stúdióval, meghívtak. Páros a meghívó, és arra gondoltam, hogy elmehetnénk.
- Szeretnél menni?
- Hát, Robert miatt leginkább. De igen. Örülne neki.
- Oké, akkor elkérezkedem hamarabb. Vancouverben lesz?
- Uhum.
- Akkor ott leszünk.
- Köszi- mellé pattanok, majd miután arcára nyomtam egy puszit, otthagyom.
Szombat reggel
- Will, le fogjuk késni a gépet!
- Egy perc, borotválkozom- kiáltja vissza. Nem kellett sokat várnom rá, mire kész lett. Felkaptuk táskáinkat, majd kimentünk a ránk váró taxihoz.
Hamar landoltunk Vancouverben, majd az ott ránk váró taxival a már előre lefoglalt szállodába mentünk. A szobában már egy vállfán lógva várt a ruhám, és egy sminkes csajszi. Ruhám egy egyszerű, testre simuló, fehér és nude színű darab, fehér magas sarkú cipővel, és gyönyörűen csillogó ékszerekkel.
A sminkem egyszerű, kihúzott füstös szemekből állt, és egy a ruhám színéhez passzoló matt rúzsból.
Will fekete öltönyt viselt, a ruhám színéhez passzoló nyakkendővel. Robert küldött értünk egy autót, ami elvitt minket a helyszínre.
- Gyönyörű vagy szívem!
- Te se nézel ki rosszul- mosolygok rá a férfire. William szállt ki elsőként a fekete autóból, majd az én oldalamra sétálva kinyitotta nekem az ajtót. Arcomra húztam egy nagy, széles mosolyt, majd a férfibe karolva indultam el az elénk kigurított vörös szőnyegen. A vakuk villogtak, kattogtak a fényképezőgépek, a biztonságiak alig bírták visszatartani a túlbuzgó riportereket.
Odaértünk a nagy, SUPERNATURAL feliratú tábla elé, ami előtt kellett pózolnunk, míg fotóztak. Nagy mosollyal néztem a kamerákba, igaz a sok vaku kezdett elvakítani.
Hirtelen Will, derekamnál tartva, hátradöntött, és így tartva nyomott csókot ajkaimra, mire ha lehet, még jobban elkezdtek villogni a vakuk.
~Jensen Ross Ackles~
3 éve annak, hogy megszakadt az éppen alakuló kapcsolatom Veronikával. Mikor kiderült, hogy Danneel terhes, rögtön tudtam, hogy nem az enyém a gyerek. De nem tehettem mást, minthogy vele maradok, egyrészt azért mert a gyerekeim anyja, másrészt megfenyegetett. Azért egyeztem bele a kis üzletébe, hogy ne ártsak Veronikának. Csak az ő jólléte lebegett szemeim előtt.
Ha valahol jelenésünk volt, mindig került. Aztán lejárt a szerződése, és teljesen elvesztettem. Olvastam a cikkeket, hogy éppen kivel van kapcsolatban. Rengeteg pasival volt, és gyakran váltogatta őket.
Az Odaát véget ért. Hihetetlen jó korszaka volt ez az életemnek, elvégre 15 év az 15 év. Kicsit fáj, hogy vége lett, de így kellett lennie.
Deevel az oldalamon érkeztem meg a gálára, utánunk Jared és Gen, majd sorban mindenki, aki akármit is hozzátett a sorozathoz.
Aztán megláttam őt. A nőt, akibe szerelmes vagyok. Aki nem lehet az enyém.. Veronika Pavlov. Ami pedig egy késszúrással is felérhetett volna a szívembe, az az, hogy egy férfivel érkezett. Pár percig gondolkoznom kellett, mire rájöttem, ki az..
William Levy. Az a William, akit Veronika felpofozott, és én is megrugdostam volna. Na nem, mintha ez változott volna.
Veronika hatalmas mosollyal az arcán, a csávóba karolva sétált fel az autótól. Gyönyörű, mint volt. Nem is, sokkal szebb.
Kattogtak a fényképezőgépek, villogtak a vakuk, majd William derekánál tartva feldöntötte a nőt, és megcsókolta. Éreztem, ahogy állkapcsom megfeszül..
- Jensen, mosolyogj. Felejtsd el azt a csitrit- vicsorogja Danneel.
- Nagy ribanc vagy, tudsz róla?- kérdezem mosollyal az arcomon, figyelmemet újra a kameráknak szentelem.
