Egy Tiltott Szerelem

A Harcos

*Itachi szemszögéből*

Nehezen vettem a levegőt. A bőrömön úszott az izzadság, a sós ízt is éreztem az ajkaimon. A fekete hajam szabadon logót le a hátamon és takarták a fáradt szemeimet. Egy mély levegőt vettem, és hátra dőltem, becsukva szemeimet. A fák körülöttem ki voltak döntve. Minden mérgemet kiadtam magamból, egész éjjel gyakoroltam, megállás nélkül. A chakrám teljesen kiürült. Kinyitottam a szemeimet és lehajoltam, hogy felvegyem a köpenyemet a földről.
A víz, izzadság, sebek és vér fedte be a testemet. Szükségem volt a pihenésre, de nem vagyok képes vissza menni és szembe nézni Vele. Azok után nem amiket mondtam neki. Minden egyes alkalommal úgy éreztem mintha valami nyomná a mellkasomat, mikor kellemetlen szavakat mondtam neki. He nem érzi ugyan azt, mint én, akkor nincs értelme ezen lovagolni. Nem akarom a fényt a sötétségben keresgélni, hogy ha nincs is. Ez az érzés nem új nekem, csak sokkal erőteljesebb. Egy régi érzés, mégis új.

Visszamentem a Rejtekhelyre és egyből a szobámba mentem be. Konan egy furcsa nézését vetett rám, amint a nappali mellett elhaladtam. Az izzadt és meleg kezemet, a hideg kilincsre helyeztem és hirtelen nyitottam ki az ajtót. A fény a folyosóról bevilágította a szobát. Ott, az ágyamon Hidan és Akari feküdt. Mind a ketten meztelenek voltak, csak az én takarom takarta őket. Éreztem, ahogy a vérem forni kezdett, a pillantásom hideg lett. A Mangekyou Sharinganomat aktiváltam és démoni hangon rájuk ordítottam, hogy hagyják el a szobámat, a hangom még engem is megijesztett. Bugdácsolva a lábukon elhagyták a szobámat, Hidan még előtte közölte, hogy nem volt más választása, mivel Tobi feje tetejére borította a szobáját. Én csak szorosabban fogtam a kilincset, amit majdnem le is törtem, de nem mozdultam.

"Fogd be vagy itt helyben megöllek."- mondtam és feléjük fordultam, láttam a félelmet a szemeikben.

"Itachi!" Konan futott felém. Lihegett, a kezét a térdére helyezte. Rá néztem, várva a magyarázatát.

Konan rám nézett, nem foglalkozva azzal, hogy az a két idióta, aki minket figyeltek, pucérak voltak.

"É-én mentem Sakuràhoz, hogy felébresszem, de ő nem volt a szobában. A nappaliban, konyhában és a gyakorló pályán sem. Rossz érzésem van." - szomorúnak nézett ki, két kezét a mellkasára helyezte.

Gondolkodás nélkül kiviharoztam a folyosón keresztül, a kijáraton. Nem érdekelt a jelenlegi állapotom. Én is úgy éreztem, hogy valami itt nincs rendben.

Megálltam egy fánàl, elég messze a gyakorló pályától. A füvön megszáradt vér volt. Lehajoltam és megfogtam. Sakura.....

*Sakura szemszögéből*

Lassan nyitottam ki szemeimet, de csak a sötétség tárult fel előttem. A fejem lüktetett és végtagjaim zsibbadtak. Valami folyékony dolog folyt végig az arcomon. Próbáltam mozdulni, de hirtelen égtelenül bele nyilalt a fájdalom a csuklómba. Össze voltak fogva egy vastag lánccal, ami a húsomba vésődött. A lábaim szabadok voltak, de a lánc a plafonról lógott le, ami miatt csak 1 lépést tudotam tenni. Nem mintha olyan sokat tudnék mozogni, alap járaton.

Egy mély kuncogás szerű hangott hallottam meg a sötétségben.

"Ne is próbálkozz. Olyan lánc van rajtad, ami elszivja a chakrádat. "- hallottam egy ismerős hangot. Hirtelen beugrott a Chunin vizsga, még korábbról. Kabuto....

"M-mit akarsz tőlem?" - sikerült fel tennem a kérdést, mégha szomjas is voltam és fájt a torkom.

Egy hirtelen beszűrödö fény, szinte majd megvakitott. Szemeimet behunytam. Mikor már a fényt a szemeim megszokták, kinyitottam őket és Kabuto vigyora fogadott. A bal kezében egy égő gyertyát fogott és a másik kezével a kerek szemüvegét igazgatta.

A föld és a metál szaga árasztotta el az orromat.

"Érdekesnek talállak. Valahogy képes voltál Orochimarut megütni és mindkét Uchiha figyelmét magadra vontad." A vigyor az arcán még szélesebb lett.

"N-nem tudom, hogy miről beszélsz." -köhögtem. A jobb kezét a mellkasára helyezte és hirtelen az arca megdöbbenté vált. Gunyolodott rajtam.

"Oh kérlek, úgy érted, hogy nem tudod, hogy hogyan fenyegette a fiatalabbik Uchiha Orochimarut, amikor téged megemlített? Mennyire megdöbbentő." A vigyora újból feltűnt. Közelebb hajolt az arcomhoz, minden vonásomat, megleste.

"Elég szép nővé lettél, nem hibáztatom őt." - suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg, de nem jó értelemben. Próbáltam elhúzodni, de nem sikerült. Kabuto felnevetett. 

"Veled életem.... Mindkét Uchihát magamnak tudhatom, amikor a tervem akcióba lép. Igaz, nehéz lesz neki a rivalizálást abba hagyni, de szerintem érted még azt is félre tennék. " - megnyalta a fülemet. Undorodtam tőle.

"Nem igaz. Itachi nem törődik velem, már tisztázta velem, úgy ahogy Sasuke is. Körülöttük voltam, így tudom, hogy hogy éreznek. A terved nem fog működni." - kacagni kezdett megint.

Vissza lépett egyet, és a szemeimbe nézett.

"Azt majd hamarosan meglátjuk." - még utoljára egyet mosolygott és elhagyta a szobát. Sóhajtottam. Soha senki nem fog engem itt megtalálni. Itachi kényeszteti Akirát és Sasuke túlságosan is elfoglalt a bosszújával. Csakis a csodában reménykedhetek. De nem fogom feladni. Az utolsó lehelletemig harcolni fogok, hogy vissza tartsam Kabutot tőlük. Még akkor is, ha Sasuke már rég elment és semmi változást nem mutatott, de még mindig a csapattársamnak tartom, aki a rossz utat választotta. Segitenem kell neki megtalálni a jó utat. Nem tudok könnyeket ejteni érte, erősnek kell lennem és azt tennem amit szeretnék.
És én azt akarom, hogy a 7 es csapat újra a régi legyen és Konoha is, de más részt meg.... Itachi még nagyobb fájdalmat tudok okozni, mint Sasuke. Élőnek, hasznosnak érezhettem magam... Mégha csak egy kis időre is. Örökké hálás leszek azoknak a pillanatoknak... Amik tele voltak boldogsággal.