Egy Tiltott Szerelem

Törött angyal

-Sakura szemszöge-

"kezd sötétedni. Keresnünk kellene egy fogadót és holnap vissza kellene térnünk a rejtekhelyre."- mondta Itachi, miközben elértünk egy falu kapujához. Már láttam a hátam a gyönyörű naplementét a láthatáron. 

Bólintottam.

Levetette az Akatsuki köpenyét és kifordította. Így senki nem látta a rajta lévő vörös felhőket. A fejére tett egy szalma kalapot. Csak is az ajkát lehetett látni. 

"Sakura, te is vedd fel a kalapot és próbáld meg eltakarni a hajadat, amennyire csak tudod. Biztos vagyok abban, hogy a Hokage már bejelentette az eltűnésedet."-mondta, de én közben nem tudtam a szemeimet le venni az ajkáról. Megráztam a fejem, hogy megszabaduljak a gondolataimtól. Úgy tettem, ahogy mondta és a kalap alá rejtettem a hajam.

Bólintott és elindultunk a kapu felé. Senki sem őrizte. Azt hiszem, ebben a kis faluban nem volt annyi Shinobi.

Az utcák még ebben a késői órában is zsúfoltak voltak. 

Hirtelen valaki neki ment a vállamnak. 

"Figyelj oda jobban, Kurva!"-egy vörös hajú csaj kiabált rám, megigazította a vörös szemüvegét. 

Annyi Chakrát irányítottam az öklömbe, amennyit csak tudtam. Kék színben izzott, ütni készültem, mikor Itachi megragadta a csuklómat.

"ne csinálj jelenetet. Hagyd, nem éri meg."-csábítóan suttogta a fülembe. Libabőrős lettem és még a hátamon is fel állt a szőr.

A lány tovább ment, de még párszor vissza pillantottam, oda ahol azelőtt állt. Itachi hangja elegendő volt ahhoz, hogy gyengeséget érezek a térdemben. 

Újabb 15 percet sétáltunk, amíg találtunk egy olcsó vendéglőt. 

"Azt hiszem, ez a legjobb, amit találhatunk."- mondta Itachi, mielőtt bement. Követtem.

Egy vékony, barna hajú nővel találkoztunk. 

"Egy szobát szeretnék, két ággyal."- mondta Itachi.

Belenézett a füzetbe, majd ránk nézett, szemeivel az arcvonásunkat fürkészte. Gyanús volt, de nem tudtam hibáztatni.

"Néhány órával ezelőtt adtuk ki a két utolsó két ágyas szobánkat. A fogadóban már csak egyetlen szoba maradt, egy kétszemélyes ággyal. "- úgy nézett ránk, mint aki félne elmondani a rossz hírt.

Elpirultam azon gondolkodtam, hogy egy ágyon kell majd Itachival osztozkodnom.

"Jól vagy?"- kérdezte tőlem, visszazökkentett a jelenbe. 

Megtisztítottam a torkom. "Öööö...igen. Nincs más választásunk." Megpróbáltam nem egyértelműnek hangzani, de biztos, hogy át látott rajtam, mert hallottam kuncogni. Itachi komolyan kuncogott?

"Kivesszük a szobát."-  mondta a lánynak, miközben felém volt fordulva. Olyan volt, mintha engem nézne, de a kalap miatt nem láttam a szemeit. 

A lány átnyújtotta Itachinak a kulcsokat és fel mentek az első emeletre, a 54 -es szobához. Itachi kinyitotta az ajtót és én egyből az ágyra ugrottam. Annyira meleg és kényelmes volt. Hiányzott már ez az érzés.

Itachi levetette a köpenyét és egy másik ajtó felé indult, ami gondolom a fürdőszoba akart lenni. Akkor lettem benne biztos mikor hallottam hogy folyik a víz a kádban. Levetettem a köpenyem és rájöttem hogy nincs pizsamám. Viszont ezekben a ruhákban sem aludhattam.

"Tch....."

Kiszálltam az ágyból és levetettem a ruháimat, csak a fekete alsóneműt hagytam magamon. Vissza másztam az ágyba és nyakig betakartam magam, éppen időben, mivel itachi kijött a fürdőből, csak egy fekete nadrágot viselt. Egy fehér törülközővel próbálta a haját megszáritani és Kami, olyan ellenállhatatlanak tűnt....

Ahogy észre vette, hogy bámulom, egy önelégült mosolyt láttam az arcán. Próbáltam el takarni a takaróval az arcomat, annyira vörös volt.

Odajött az ágy másik oldalára és befeküdt mellém az ágyba. A hold fénye beszürödött az ablakon, az volt az egyetlen fényforrás a szobában. Itachi arca annyira elbűvölő volt és lélegzet előállító. A hátán feküdt, de a fejét felém fordította.

"Későre jár. Aludnod kellene egy keveset."- mondta itachi. Bólintottam és becsuktam szemeimet.

Sokszor forgolodtam az ágyban, nem tudtam aludni. Kinyújtottam a karomat oda ahol itachi feküdt, de ő nem volt az ágyban.

Felültem és megpillantottam őt, ahogy az ablakon kifelé nézelődik. Haja kissé kócos volt és a tökéletes teste egyenes volt és érintetlen.

Megfeletkezve a viseletemről, felálltam és mögé álltam. Egyik kezemet a vállára helyeztem. Megfogta a kezemet és megpuszilta, de a szemét még mindig nem vette le az ablakról.

"Min gondolkozol?"- kérdeztem tőle nyugodtan.

Itachi sóhajtott.

"Rémálmaim vannak, amik a mái napig kísértenek." Egyből tudtam hogy miről beszél. Át öltem a derekánál, hogy megnyugtassam.

"Sasuke miatt tettem." Az arcomat a hátához simitottam és hallgattam, ahogy a szíve ver. Hagytam, had folytassa, nem szóltam közbe.

"Mikor kicsi voltam, tanúja voltam egy háborúnak. Egy borzalmas háborúnak, ahol ártatlan emberek haltak meg és senki nem bizott meg a másikban. Azon a napon, amikor a Kyuubi megtámadta a falut, azt feltételezték, hogy valaki elő idézte, akinek Mangekyou Sharinganja volt, mivel egy olyan fenevadat, csak nehezen lehet beszelidíteni. Mindenki a mi klánunkra gyanakodott, és csak azért mert sok félre értés volt a Senjuk és az Uchihák között. "

Apró köröket rajzolgattam a hátára az ujjamal és hallgattam a történetét. Itachi vett egy mély levegőt.

"De mindez nem volt igaz. Az Uchiháknak semmi közük nem volt ehhez, de ők nem hittek nekünk. Danzo,   aki a gyökeret irányítja, és egy idősebb a tanácsban, az eredeti helyzetétől messze távol akarta építeni az Uchihák helyét, mindenkitől távol. Apám mérges lett, úgy ahogy a többiek is a Klánból. Terveket készítettek a forradalom megvalósításáról. Akkoriban, Anbu tag voltam, mégha csak 13 is voltam. Kettős ügynök, még pontosabban. De én választottam az utamat... Míg a Harmadik Hokage, mondta hogy ő majd beszél az Uchihákkal, addig Danzo titkos küldetésre küldött.... Hogy megöljem az egész Klánomat."

Éreztem ahogy a könnyei végig folytak a kezemen. Megpusziltam a hátát.

"Azt mondta, hogy ha megteszem, Sasuke életben maradhat vagy csatlakozhat a többiekhez és akkor láthatom meghalni a kis öcsémet a háborúban... Nagyon nehéz volt döntést hoznom, de mind ezt Sasukért és a faluért tettem."

Itachi megfodult és rám nézett, szemei könnybe lábadtak. Az arcomat kezei közé fogta és a szemembe nézett.

"Nem akarom hogy te is szörnyként tekints rám." - mondta miközben az arcomat simogatta.

"Én nem..."- hezitálás nélkül mondtam.

"Mindig is tudtam hogy megvolt az okod arra amiért ezt tetted... Csak, soha nem tudtam, hogy ez ennyire komplikált, de az okaid, igenis valódiak.  Soha ne hibáztasd magad. " Itachi kezeit elvette és maga mellé helyezte, becsukta szemeit.

"De megtudtam volna akadályozni vagy legalább változtatni, hogy ha jobban próbálkoztam volna."

"Te igen is megpróbáltad! Ez az ő döntésük volt. Csak egy meggyötört lélek vagy, aki megérdemli hogy egy jó életet éljen. Sokkal több áldozatot hoztál, mint a valaha élt Hokagék. Én megértelek." Amint befejeztem a mondatot, az arckifejezése javult. Az arcomat a kezei közé ragadta és olyan szenvedélyesen megcsókolt, hogy azt hittem elégek.