My sweet little omega (Taekook ff)

30.RÉSZ

*Taehyung szemszöge*

Miután Jungkook össze esett, Mrs.Jeon azonnal hívatta az orvost. Elvitték, én pedig sírva a padlóra zuhantam. A bátyám és Mrs.Wang próbáltak vigasztalni és felszedni a padlóról, de nem nagyon sikerült nekik. Végül fájni kezdett a hasam és a jelölés a nyakamon, ami vagy azzal egyenlő, hogy Jungkook távol van tőlem, vagy azzal, hogy haldoklik. De távolság miatt nem fájhat, mivel elkell telnie azért jó pár napnak ahhoz, hogy hiányozzon az alfám. Őt pedig csak pár perce vitték el. De egyáltalán nem megnyugtató tény, hogy haldoklik a párom...

-Jungkook megfog halni! -sírtam, miközben egyre jobban csúsztam szét, de Jin az ölébe vett és a szobámba vitt.

Jungkook után akartam menni, de senki nem engedett. Hetekig nem láttam és nem tudtam róla semmit. A szobámba zárták Mr.Jeon parancsára. Viszont egyszer pont az ajtóm előtt beszélgettek, így sikerült megtudnom pár dolgot.

-Képes lettél volna megölni a saját fiad!? Mond te normális vagy!? Én nem így ismertelek meg Junghoon! -hallom meg Mrs.Jeon hangját, aki épp a férjével vitázik.
-A hatalomért mindent drágám! És eredetileg az omegát akartam eltenni láb alól, de Jungkook egy idióta! Magának kereste a bajt! -jött a válasz, én pedig már meg sem lepődtem Mr.Jeon viselkedésén.
-Kivel tetetted a mérget Jungkook italába?
-Nayeon...
-Válaszolj!
-Jacksonnal! Most jobban érzed magad, hogy ezt tudod!?
-Hát tudod szívem... Te már rég nem az a férfi vagy, akibe én beleszerettem... -mondta szomorúan Mrs.Jeon, majd ha jól hallottam távozott.

Az elkövetkezendő két hónapban, folyton a szobámba voltam. Jin hozott fel nekem ételt és tőle tudom, hogy Jungkook még nem tért magához. Nem ivott olyan sokat a méregből, így az orvos szerint magához kell térnie...

-Egyél kérlek... -ült le mellém Jin az ágyra.
-Nem vagyok éhes. -mondtam, rá se nézve, mivel már nem nagyon tudtam a szemeim kinyitni.
Nem az alvás hiány miatt, hanem mert kezdek a halál kapuja felé sétálni.
Napról napra rosszabbul érzem magam. A jelölés rettenetesen fáj és kezdek gyengülni. Az ikrek a hasamban is nyugtalanok. Meg is értem, hiszen két hónapja nem voltak az apjuk közelében.
-Te lehet nem vagy éhes, de a babáknak enni kell! -mondta picit indulatosan bátyám.
-Jin, nem tudok enni... Hányingerem van, ha ételről van szó... -válaszoltam halkan.
-Taehyung, egyre rosszabbul nézel ki! Tiszta sápadt vagy és teljesen kihűl a tested! A jelölés a nyakadon meg már inkább hasonlít egy elfertőződött sebre, mint egy jelölésre!
-Az alfám még mindig nem tért magához és két hónapja ebbe a szobába vagyok zárva! Két hónapja nem voltam Jungkook közelébe! Rohadt szarul érzem magam! -mondtam picit eréjesebben, de meg is bántam, mert hirtelen rettenetesen fájni kezdett a fejem.
-Jungkook magához fog térni. Neked most az a dolgod, hogy egészséges ikreket szülj.
-Az ikreknek nincs semmi bajuk, csak hiányzik nekik az apjuk. Ahogy nekem is. -mondtam egy nagyot sóhajtva.
-Az orvos szerint Jungkook állapota javult. Szóval hamarosan veled...veletek lesz.
-Addig meghalok és a babáimnak csak egy szülője lesz. -nyitottam ki a szemem, hogy Jinre nézzek, de szinte azonnal vissza is csuktam, mert rettentő homályosan láttam.
-Ne mondj ilyet, mert... -kezdett bele Jin, de ekkor hirtelen jöttek a fájásaim és össze húztam magam, amennyire tudtam.
-Taehyung!?
-Jin... Szülni fogok!