Hogy jutottunk idáig? (Shigaraki x Reader)

Most akkor mi mik vagyunk?

Reggel mikor felkeltem egy nagyon fura érzés fogott el. Még mindig nem tudtam elhinni mennyi minden történt velem. Féltem, hogy mi lesz de közbe pedig majd megölt a kíváncsiság, hogy milyen is a Gonoszok ligájának tagjának lenni. (írói megj: OHH ezek az értelmes mondatok) Mikor kinyitottam a szemem az egyik sarokba megláttam Aikat és Kazumit ahogy az álmok álmát aludták. Hát igen a tegnapi buli után mindenki kifeküdt. Hosszas tanakodás után úgy döntöttem inkább lemegyek a bárba megnézni, hogy a sok üres alkoholos üveg mellett maradt e még valami. Ahogy szedtem a lépcsőfokokat még most is csak a társaságon agyaltam. Észre se vettem, hogy beleütköztem valakibe.

- Bocsánat...-motyogtam majd mikor felnéztem Dabival találtam szembe magam.- Tch.. van két szemed örülnék ha használnád!- jelentette ki, majd amilyen gyorsan jött olyan hamar el is ment. Hát vele se leszünk Bff-ek gondoltam magamba.- Nyugi, Dabi nem mindig ilyen csak a másnaposág mindenkiben máshogy zajlik le!- mondta Twice mintha a gondolataimban olvasott volna. - De ha már itt tartunk én azt hiszem be sem mutatkoztam. -Twice!- nyújtotta felém a kezét. Tokuda Haru!-ezután én is nyújtottam volna felé a kezem mikor ő elkapta és kezet csókolt. - Nagyon örvendek Haru!- mosolyodott el, miközben én köpni nyelni nem tudtam.

- Khm....Twice nem kértelek, hogy segíts Togának?- szólalt meg valaki hátulról, de mikor hátra fordultam csak egy fekete kapucnis embert láttam. Egyből leesett, hogy Shigaraki az. Mióta állt ott? Mennyit láthatott? Komolyan mint egy török drámába. Csak úgy katogott az agyam, mikor Twice megszólalt.- Persze megyek is! Kisasszony- mondta mikor mellém ért.-Tomura.- és gyorsan el is tűnt.- Mit akart?- kérdezte Shigaraki.- Csak beszélgetünk!- jelentettem ki, de tudtam, hogy ezt nem veszi be. - Persze... na de azért jöttem, hogy szóljak, hogy ma edzés lesz és szeretnénk ha a lányokkal együtt ti is jönnétek!- nem tudom miért, de mikor ezt kimondta egy furcsa dolog járta átt az agyamat.

Miért akarja Tomura, hogy mi is velük edzünk? Mondjuk a liga tagjai vagyunk és biztos jól jön az erőnk... vagy talán...- Jót tenne a ligának minden erős kéz!- tette hozzá majd se szó, se beszéd magára hagyott a gondolataimmal. Mit is gondoltam? Ezután gyorsan felszaladtam a lányokhoz szólni, hogy ma együtt lesz edzés.- Éssss még mi történt?- kérdezte Aika. Nincs mese, ma mindenki át lát rajtam. Semmi!- jelentetem ki határozottan mire mindketten unottan néztek rám.- Csak Tomura ma olyan fura!- És mit takar az, hogy ,,fura"?- Hát elég bunkó volt. - Most komolyan Haru az a gyerek mikor nem fura?- tette fel a kérdést Kazumi, ami egyben igaz is volt.

- Hát nem tudom csak...- Csak, csak, mi csak? Az a csávó száz titkos naplóval se érne fel.- nézett rám Kazumi. De persze te úgy is jobban ismered!- Eddig azt hittem, de a mai után vala... SRÁCOK!- egy nagy üvöltést halottunk a hátunk mögött és egy hangos ajtó csapódást. GYERTEK kezdődik az edzés!- Ugrott mellénk Toga és kiráncigált minket a szobából. Hosszú barangolás után egy elhagyatott telephez értünk ahol ott vártak a liga többi tagjai. Látom mindenki megérkezett így azt hiszem kezdhetünk! Minden pálya részen ketten küzdenek meg! A párokat már kiválasztottam és kijelöltem a helyeteket!- fejezte be a mondatott Tomoru majd egy cetlit nyomott a kezünkbe.

Gyorsan kibontottam az enyémet, de csak egy nevet találtam benne:

                                                                                               Dabi

Na neee. Már az első találkozásunk se sikerült valami jól, akkor mit várjak ettől? Oda álltam a pályára mikor megláttam, hogy ő már rég ott áll. A szemét fürkésztem, de ő csak a földet bámulta. Hát akkor kezdjük!- kiáltotta el magát Tomura. Elsőnek Kazumi jött Mr. Compess ellen. Mindketten nagyon küzdöttek, de a végén Kazumi győzött. Ő soha nem veszít. Mindig is csodáltam a bátorságáért. A meccs után szép sorjában mindenki megküzdött így a végére mi maradtunk Dabi-val. A levegő feszült volt főleg mikor szembe álltunk egymással. Oldalra néztem és láttam ahogy a lányok Togával az élükön hangosan szurkolnak. A kerítés tetején Tomurát véltem felfedezni.

Végig engem bámult mikor pár másodpercre is, de az aggódást véltem felfedezni a szemébe.
Látta, hogy őt néztem ezért gyorsan elkapta a tekintetét.- Háromig számolok! 1..... 2...3! Mire észbe kaptam egy kék tűzfal vett körbe engem. Gyorsan félre ugrottam. Hamar ki kellett eszeljek valamijen stratégiát mert nem volt sok időm, de elkéstem. Nyomban a kezemet elöntötte a forróság és fájdalmasan égett. Hátra ugrottam, de körbe vett.- Mond apád nem tanított meg harcolni?- kérdezte Dabi majd gúnyos mosolyra húzta a száját. Döbbenten néztem magam elé. Jól tudta mi történt hiszen ott volt. Segítség kérően Shigaraki felé pillantottam, de ő is ugyan úgy lefagyva nézet maga elé.

Hogy meri? Muszály használnom az erőm! Ami nem más mint a szellem suttogás. Annyi az egész, hogy látom a szellemeket és képes vagyok beszélni velük. Sokszor segítenek és hallgatnak arra amit mondok nekik, de most nem voltam előnyös helyzetbe. Lehunytam a szemem és megnyitottam a kaput. Körbe néztem és megpillantottam egy fiút aki a patkán ült.- Segíts nekem!- kiáltottam el magam, de a kölyök észre se vette, hogy hozzá beszélek.- Hallod! Válaszolj!- ordítottam rá, de a hangomból a bátorság helyett már a félelem szólt. Ez így nem lesz jó. Segítségül hívhatok valami távoli rokont, de ahhoz több idő kéne, és Dabi nagyon nem kegyelmezett.

Próbáltam hívni a többi szellemet, de távol voltak. Kész elvesztettem, Dabi nyert.. - Ha közelebb mennél hozzá talán lenne esélyed nyerni.- mondta a fiú, még mindig a földet pásztázva. - Miért kéne higgyek neked?- Mivel évek óta itt ülök és amióta ide jöttek volt időm őket kiismerni.- mondta majd lassan felém fordult.- Ez az erőd? Hogy látod és hallod a szellemeket?- Igen!- feleltem elszántan, de az erőm hamar elszállt mivel egy rossz ugrás következtében a falnak csapódtam. Az orrom tiszta vér volt és már alig bírtam menni. Körülöttem mindenki segíteni próbált, de az ellenfelem nem engedett be senkit a tűz körön túlra. Tomoru pedig csak állt és nem csinált semmit. Valami most darabokra tört bennem.

Fájt. Miért nem mozdult? Tennem kell valamit. - Kérlek szépen segíts nekem, mert meg fogok halni!- mondtam kétségbeesetten majd mielőtt hátat fordított volna megszólalt.- A lövések között némi szünetet tart! Légy fürge és használd ki az alkalmat! - majd eltűnt. Gyorsan stratégiát váltottam és a szünetek között közelebb kerültem hozzá. Mire észbe kapott mellé értem és kigáncsoltam. Abba maradt a zsivaj. A tűz sem éget már. Mintha lassított felvétel lett volna, nyomban rohantak hozzánk a többiek, de én rájuk sem nézve el sétáltam. Leültem a patkára ahol ezelőtt a fiú ült és emésztettem az ezelőtt történt dolgokat.

Hallottam, hogy közelednek felém majd hirtelen abba maradt a léptek zaja. Pár perc múlva már csak egy ember talpának hangját hallottam, hogy közelít felém.

                                                                             Mit akar még?

Tudom, hogy magyarázattal tartozom, de igazából az az igazság, hogy nem nagyon volt kedvem és időm írni. Ettől függetlenül remélem, hogy tetszett ez a rész. Sok puszi!❤️🥲

~VinaL.