Hogy jutottunk idáig? (Shigaraki x Reader)

A régi emlékek

A földet néztem, de hang alapján tudtam, hogy Shigaraki Tomura lesz az.- Igen.- mondtam halkan, majd eszembe jutottak a barátnőim. - Mit csináltál velünk?!- kaptam fel a fejem és elfogott bűntudat. Minden az én hibám. Ha nem keveredek megint bajba most otthon ülnénk és valószínűleg együtt röhögnénk Aika hülyeségein. De hol vannak a lányok? És őket miért rabolták el? Töprengéseimből Toga jelenléte zökkentett ki, aki az előbb jött le a lépcsőn.

-Az egyik lány felébredt , de a másik még alszik!- adott választ a kérdésemre és leült a kanapéra.- Akkor úgy látszik minden a terv szerint halad!- nyugtázta a történteket Tomura és egyenesen felém fordult. Nem sokat változott mióta utoljára találkoztunk, maximum több horzsolás volt rajta. Gyorsan elkaptam a tekintettem. Tomurát látván visszatértek a régi emlékek. Próbáltam nem rá gondolni, de nem volt olyan könnyű.......

1 évvel ezelőtt:

- Kezdesz az idegeimre menni!- mondta mérgesen Shizuka. - Jól van! De akárhogy is ennek nem lesz jó vége!- kiáltottam rá, majd sértődötten berohantam a szobámba. Miért akarják elrabolni azt a UA-s diákot, mikor így is elég erősek? Egyáltalán mi hasznára lenne a Gonoszok Ligájának? - Készüljetek fel, van egy olyan érzésem, hogy visszafogják szerezni majd a fiút!- beszélt apám a monitorhoz, majd a vonal végén meghallottam Tomura hangját. - Félnek tőlünk! Mint ahogy a sajtóba is mondták, semmit nem tudnak csinálni amíg nálunk van ez a kölyök!

Mikor apa bejelentette, hogy ez a fiú velünk fog együtt élni elcsodálkoztam, bár mivel kicsik voltunk nem nagyon tudtam, hogy hogyan kezeljem a helyzetet. Velünk sem törődött, nem, hogy egy árva gyerekkel. A nővérem Shizuka persze egyből megakart ismerkedni vele, mivel nem nagyon voltak barátaink, de a fiú elég félénk volt. - Szia! Én Tokuda Shizuka vagyok ő pedig (mutatott rám) a húgom Haru. Ránéztem és csendben motyogtam egy sziát.-Én, én Tenko vagyok.... Tenko Shimura. - mondta, de az arcát nem láttunk mivel az egészet beborította szürkéskékes haja.

A találkozás után nem sokat beszélgettünk, mindenki el volt a saját dolgával. Ahogy telt az idő apa egyre többet volt Shimurával, ezért néha már úgy éreztem, azt is elfelejtette, hogy létezzünk. Mikor a nővéremet kérdeztem mi a véleménye mindig csak azt hajtogatta: - Ha apának ez volt a döntése támogatnunk kell! Mellesleg Shimura nem is olyan zárkózott mint gondolod. - Áh szóval ,, nem is olyan zárkózott" akkor viszont miért megy el mindig mikor beszélgetni szeretnénk vele? Vagy miért ül állandóan a fallal szemben és motyog magában?

- Tudod, hogy nehéz múltja van!- mondta és oda sétált hozzám. - Gondolom!- puffogtam majd hagytam, hogy Shizuka átöleljen. - Jajj hugi! Az élet nehéz, de nekünk mindig ki kell tartanunk. -Ezt melyik ,, hogyan legyek jó tesó" oldalról szerezted?- kérdeztem, majd miután láttam a mérges arckifejezését elnevettem magam.- Ne hagyj magamra!- suttogtam, majd könnyek szöktek a szemembe.- Sajnos mivel a testvérem vagy, és idősebb vagyok nálad lehet nem tagadom le, hogy ismerlek, de ki tudja mit hozz a sors...- viccelődött, de legbelül tudtam, hogy mit gondol valójában.

És most itt vagyunk. A város fel van háborodva, hogy történhetett, hogy egy UA-s diákot hogyan tudott elrabolni egy gonoszokból álló banda. Nem nagyon érdekelt, csak Shizuka miatt aggódtam, mivel már azzal is előállt, hogy be áll a Gonoszok Ligájához segíteni. Apának persze mindegy volt mit csinál, csak a tervére koncentrált, de én nem fogom hagyni, hogy kockára tegye az életét. Sok veszekedés után se tudtam rábeszélni így a a feszültség egyre jobban fokozódott köztünk. Majd mikor kintről meghallottam a hangját résnyire kinyitottam az ajtót.

- Indulok! Tomura már mindent megszervezett! Azt hiszem sikerrel fogunk járni!- fordult a nővérem apához, aki csak annyit mondott: - Hinni nem elég. De még egy pillantásra se méltatta Shizukát aki lassan beletörődött abba, hogy van aki soha sem változik. Megfordult és a kijárat felé vette az irányt. Gyorsan utána szaladtam: Várj Shizuka!- kiáltottam mire hátrafordult. -Vigyázz magadra!- nyögtem majd a szemébe néztem. - Meglesz. - mondta, majd tovább ment. Na jó! Ez meg mi? A filmekben ilyenkor sírva búcsúzkodnak! Ennyit erről. Majd mikor már készültem vissza a szobámba meghallottam a hangját. Haru!- kiáltott utánam, ezután mosolyogva széttárta a kezét.