You Are My Secret

10. Fejezet

Az emlékek záporként hullottak rám. Többre vágytam. Vissza húztam Stevet és ajkunk újra össze ért, most már hosszú csókba kezdve. Kezét derekamra csúsztatta és ott pihentette. Mikor kitisztult a tudatom elhúzódtam tőle.-Annyira sajnálom!-Felpattantam az ágyáról és hátat fordítottam neki.-Semmit nem kell sajnálnod! De mi történt?-Ö is fel kelt az ágyból majd közelebb jött és vállamnál fogva maga felé fordított.

-Vissza tért minden emlékem!-Nem néztem szemeibe. Nem is tudtam most ezt az egészen össze rakni a fejembe. Hallottam, ahogy egy kellemes sóhajt elhagy a szája. Steve sem jutott szóhoz.-Nem tudom hogyan, de mindenre emlékszem! Rád, Buckyra, a Shieldre..mindenre!-Hajamba túrtam mindkét kezemmel. Egy részt örültem ennek de megijesztett a sok információ. Hamis volt az egész gyerek korom. Minden emlék amim volt apámról és anyámról, magamról nem is volt valódi. Egész fiatalon ügynök lett belőlem és az igazi apám volt az aki feltalálta a tökéletes katona szérumot, amit a Kapitányon tesztelt. Sajnos meghalt közvetlen azután, hogy sikeres lett a kísérlete. Ezután csak Steve maradt nekem akit szintén elveszítettem. Most meg itt van minden emlékem vissza tért, mégsem tudom mit is mondhatnék.

-Rose! a szeretetem nem múlt el irántad! igaz 70 év úgy telt el, hogy végig aludtam.-Mosolyodott el a végén majd hajába túrt.-Biztos most egy kis idő kell neked, amit meg is adok. Hagyok egy kis teret.-Steve nem tudta leplezni izgatottság. Hátra lépett és az ajtó felé pillantott.-Igen az most jó lenne.-Végre volt egy kis bátorságom és szemébe néztem.-Haza megyek és majd később beszélünk!-Kék szemei ragyogtak. Annyira jó érzés öntött el, hogy itt állt velem szemben nem is akartam igazából el menni. Egyedül meg főképp nem akartam lenni.

Mély levegőt vettem és elindultam ki a szobából. Az előtér felé vettem az irányt, ahol Natasha és egy srác beszélgettek. Nem ismertem de most nem is az izgatott hanem, hogy Natashaval beszélhessek.-Sziasztok! Nat..-az említettre pillantottam majd folytattam.-beszélhetnénk kicsit?-Aggódva pillantott rám majd egy aprót bólintott.-Egyébként ő itt Peter!-mutatott a fiúra.-Szia Peter. Rosie vagyok!-sietősen felé nyújtottam a kezemet amit el is fogadott, hogy kezet rázhassunk. Natasha biccentett a fejével, jelezve nekem, hogy mehetünk.

Be mentünk egy iroda féleségbe és az íróasztalra támaszkodva várta, hogy beavassam. Elé érve az ujjaimat tördelve próbáltam össze szedni a gondolataimat. Nehezen ment, annyi minden kavargott most bennem. Beszélhetek neki Buckyrol? Arról, hogy mit érzek iránta? Vagy inkább ki kellene hagynom. Elvégre is Steve a legjobb barátja.-Minden emlékem vissza jött! Most már mindenre emlékszem.-hallkan közöltem vele az infót. Akármennyire is szerettem volna valakivel megosztani, reméltem még sem hallja.

-Minden?-Óvatos volt velem, mint aki nem akar letámadni, vagy hülyeséget kérdezni. Egy aprót bólintottam majd testartásom meggörnyedt és egyik kezemmel arcomat dörzsöltem. Nem tudom mit is kellene most ezzel kezdjek és abban sem voltam biztos, hogy Nat majd segít ezt megoldani. Nem is ismerjük egymást annyira. De még is bíztam benne. Nem volt más akivel ezt megoszthatom.

-Megcsókolt Steve! És egyszer csak bumm. Mint valami buta mesében!-hallkan nevettem magamon. Igen, valóban vicces helyzet volt. Egy csók miatt vissza tért minden. Ha valakinek aki nem tudja mi folyik a nagyvilágban elmeséltem volna, valószínűleg nem hitt volna nekem. Még nekem is hihetetlen, hogy itt vagyok 2019 ben, mikor már régen halottnak kellene lennem. Vagy legalábbis öregnek.

-Hű! A minden alatt tényleg minden? Ez most tényleg sok információ neked. De erős nő vagy Rose! Viszont a képességed még biztos nem fogod tudni használni.Vagyis Steve azt mondta nem is nagyon használtad még.-Amint kimondta, hogy képesség az ereimben a vér megfagyott. Ezek szerint nem minden tért vissza. Ezért kérdezte meg többször is. A szavam annyira elakadt, hogy nem voltam képes reagálni erre. Natasha az íróasztal másik oldalára ment és a fiókokban kezdett kutakodni. Az órára pillantottam ami már este 8at mutatott. El akartam onnan tűnni és helyre tenni a fejemben a dolgokat, de túlságosan érdekelt mi az a képesség.

-Igen, valószínűleg igazad van. Most éppen nem is ugrik be nekem, hogy mi is az!-A fejemre csaptam kicsit, hogy még hihetőbb legyen az egész. Nem akartam tudatni vele az igazságot. Lehet nem is mondaná el mi is az a képesség. Tudnom kell és már itt sem vagyok. Elő vett egy aktát ami minden bizonnyal az enyém lehetett.

-Azért van valami haszna Tony embereinek.-szemeit forgatva kinyitotta a dossziét.-Neked is hasonló erőd van mint Wandának. Varázsló képességekkel bírsz.-Sosem gondoltam volna, hogy hozzájuk tartozom. Natasha felnézett rám várva, hogy többet megtudjon tőlem.

-őhm, valószínűleg azért nem használtam mert igen veszélyes volt!-Elég butaságnak hangzott, így nem tudtam tovább magamban tartani.-Najó, Nat nem emlékeztem arra, hogy képességem lenne. Sajnálom. Hihetetlen! Nem akarom elhinni, higy ez igaz!-idegességemben járkálni kezdtem a szobába. Mióta ismerem a Bosszúállókat szerettem volna én is ugyan olyan lenni mint ők. Segíteni másokon és szupererős lenni. Erre most meg kiderűl, hogy én is tudok valamit és még is ideges vagyok emiatt.

-Basszus. Ha tudtam volna! Nem szabadott volna kikotyognom. De azt mondtad emlékszel, így úgy voltam vele akkor erről is beszélhetünk!-A Nő arca eltorzult és le huppant a székre. Egy kicsit bosszantott, hogy megint titkoloztak előttem. Vajon még miben hazudhatnak? De ha ez mind igaz, akkor a Hydra miért nem tudott a képességemről? Annyi kérdés cikázott bennem. Sóhajtottam egy nagyot és én is le huppantam Natashaval szembe.

-Azt fogom mondani mindenkinek, hogy magamtól emlékeztem rá!-Hálás pillantást vetett rám. Láttam hogy akar még faggatózni, de nem nagyon mer rákérdezni semmire így folytattam én.

-Ha már ilyen őszinte a beszélgetés. Olyanokra is emlékszem ami nem helyén való.-Egy mély sóhajtás kiséretében folytattam.-Bucky felé is táplálok érzéseket. Ezek olyanok mint amilyeneket Steve iránt érzek.-Könyökömmel neki támaszkodtam a szék karfájának és tenyerem homlokomra tettem. Nem mertem rá nézni túl nagy volt a csend. Kettő hosszú perc elteltével megszólalt.-Baszki.

🖤Sziasztok! Meghoztam nektek a tizedik fejezetet. Remélem ez a rész is tetszett nektek! Sajnos sok időbe telt megint megírnom és rövid is lett, de igyekszem a többit hamarabb és tartalmasabban hozni! Köszönöm nektek a vissza jelzéseket és a szavazatokat! 🖤