You Are My Secret

9. Fejezet

A szobámba törő napfényre ébredtem. Telefonomért nyúlva megpillantottam az időt, ami már fél nyolcat mutatott. Hatodik napja nem tudok semmit Steveről. Nem keresett, és én sem kerestem őt. Biztosan fontosabb dolga akadt, de az is lehet, hogy megharagudott rám. Kínlódva kikelltem az ágyamból és a függönyt elhúzva, utat engedtem a feljövő napnak szobámba. A Konyha felé indulva, a telefonom képernyőét bámultam. Még mindig azon reménykedtem, hogy ír vagy hív. A konyhába érve, Tonyval találtam magam szembe.

-Heló Rose! Jó sokáig alszol!-Éppen kávét öntött egy bögrébe, majd felemelte azt és bele ivott. Teljesen össze voltam zavarodva. Hogyan jutott be? És miért nem telefonált, ha akar tőlem valamit? -Őhm, minek köszönhetem a látogatásod? Valami baj van?-felültem a bárszékre és össze kulcsoltam magam előtt a kezemet, jól össze húzva köntösömet.-Baj!? Talán egy kicsi!-mutatta ujjával a méretet. Össze vontam a szemöldököm és vártam, hogy fojtassa.-Bucky eléggé vészes állapotban van. Kezd vissza térni de nem hajlandó senkivel sem beszélni.-le ült velem szembe és a pultra könyökölt.-Úgy gondolom te szót értenél vele! Számíthatok a segítségedre?-Még nem láttam Tonynak ezt a meggyőző tekintetét, de nem akartam bele menni.-Nem hiszem, hogy tudnék segíteni.-Tekintetem le vezettem kezemre, majd vissza Starkra.-Miért nem kéred meg Stevet? Biztos hatna rá.-szívem neve kiejtésére nagyot dobbant.

-Mondtam Rose! Senkivel nem beszél! Te vagy az utolsó remény! Vissza kell őt szereznünk!- Össze préselte ajkait. Igen furcsa hogy pont Tony van itt, aki nem is kedvelte Buckyt. De most nem foglalkoztam ezzel. Persze az is igen furcsa, hogy azt hiszi én tudok rá hatni. Valami azt súgja tud valamit.-Oké! Rendben, segítek!-Féltem ismét találkozni Buckyval, de segíteni is szerettem volna, hogy újra a régi legyen. Könnyebb lenne ha emlékeznék rá.

~°~

Az ajtó előtt sétálgattam és azon agyaltam, mit is kellene most tennem, vagy mondanom. Stevevel nem találkoztam, lehet nem csak engem került. Ez csak még jobban idegessé tett. A kilincs felé nyúltam majd óvatosan lenyomtam és az ajtó halk, nyikorgassal nyílt ki előttem. Beléptem a szobába, majd magam után be is csuktam az ajtót. Sötét volt, de nem annyira, hogy ne lássak semmit a szobába. Bucky az ágyon ült, haja rövid volt teljesen megváltozott.
-Hallottam, hogy javulsz!-halkan és megfontoltan szóltam hozzá. Felém emelte a tekintetét és egy kis mosolyt eresztett felém, egy hamiskás mosolyt.-Figyelj tudom, hogy szörnyen gyötör a bűntudat. De nem sanyargathatod magadat! Ami megtörtént, azt már nem tudjuk vissza állítani, csak anyit tehetsz, hogy jobb emberré vállsz.-Tettem pár lépést felé, így felállt és ő is közelebb jött hozzám. Felemelte kezét és megérintette ujjbegyével a sebet arcomon, amit ő okozott.-Nagyon sajnálom a múltkorit!-hangja hallk, meggyötőrt volt, alig hallható. Kezeibe fogta arcomat én pedig nem tudtam mást tenni csak szemeibe nézni. Szívem gyorsan kalapált mellkasomba.

-Annyira hálás vagyok azért, hogy ennyit segítesz nekem! De képtelen vagyok ezzel együtt élni!-a homlokomnak döntötte homlokát. Szemeink egyszerre csukodtak le és hallgattuk egymás légzését. Nem egedhettem hogy feladja, valamit ki kellett találnom.-A kedvemért küzdj érte Bucky! Szükségünk van rád!-suttogtam szavaimat. Elhúzta fejét és kíváncsian fürkészte szemeim.-Neked is szükséged van rám?-Arcom égett a keze alatt és szemeim lesütöttem. Valóban szükségem volt rá, de nem tudom miér éreztem ezt. Vettem egy mély levegőt, majd vissza néztem rá.-Igen! Nekem is! Szóval szedd össze magadat és mozdulj ki kicsit.-Kezeit le vette rólam és adott egy kis teret. Leültem az ágyára és az újságért nyúltam ami mellettem volt. Tele volt halál hírekkel amiket ő okozott. Össze préseltem ajkaim és a papírt jó alaposan össze gyűrtem.-Steve...-Megköszörűltem a torkomat.-Volt itt?-Felnéztem Buckyra.

-Igen volt itt! De nem volt túl kedves. Mondjuk megértem, hogy nem örült, hisz bántottalak.-Le ült mellém de nem nézett rám.-Szereted őt?-Babrált a kezeivel és azt nézte. A kérdése váratlan volt és nem tudtam mit is mondhatnék. Nem mondhattam azt, hogy igen de azt sem, hogy nem.-Nem tudom Bucky. Steve nagyon közel áll hozzám de nem tudom, hogy mit is érzek iránta. Talán most egy kis haragot mert hat napja kerül.-nevettem el a végét oldva a feszültséget.-Viszont mostanában egyre több emlék ugrik be nekem.-sóhajtottam egy nagyot.-Eddig úgy éreztem nem akarok emlékezni semmire, de most te is itt vagy! Vissza tértél újra a régi vagy. Mármint mások szerint ilyen vagy.-elmosolyodott a szavaimon.

-Nem kérem, hogy elmond milyen volt a kapcsolatunk. Remélem magamtól fogok rá emlékezni.-mosolyogva felpattantam az ágyról és felé fordulva, kezemet nyújtottam felé.-Menjünk igyunk egy kávét.-Nem fogadta el kezemet, de felállt.-Van egy pár dolog amit el kellene intéznem Tonyval. Majd később iszunk valamit.-Végig a szemembe nézett amitől igencsak zavarba voltam. Aprót bólintottam jelezve, hogy megértem.-Akkor később.-Sarkon fordultam és már ott sem voltam. Elindultam Steve szobája felé. Reméltem, hogy itt van mert már egyre idegesebb voltam attól, hogy valami baja lehet velem. Az ajtó elé érve kinyílt előttem és Steve lépett ki rajta.-Rose?-Meglepően pillantott le rám és egy kissé zavarba is volt. Rosszkor jöhettem?-Szia Steve!-Elnyújtottam szavaim és tarkómhoz kaptam.-Beszélnünk kellene! Úgy érzem haragszol rám valamiért és tisztázni szeretném!-karba tettem a kezem és bal lábamról jobbra álltam. Az ajtó félfának dőlt és zsebébe tette bal kezét.-Nem haragszom semmiért! Ne aggódj. Volt egy kis elintézni valóm!-Úgy kémlel mint aki olvas bennem.-Be mehetek?-Mögé mutattam ö pedig elállt az ajtótól, hogy be mehessek.

A szobája rendezett volt. Nem volt sok bútor benne. Személyes cucca nem is volt. Le ült az ágyára, majd fentebb csúszott és hátra dőlt. Mutogatott, hogy csatlakozzam hozzá. Le vettem magamról a cipőmet, majd be másztam mellé és felvettem ugyan azt a pózt, amit ő. Egymás mellett feküdtünk háton. A plafont bámultam és azon agyaltam, miről kellene most beszélnünk. Lehet, hogy semmiről csak élvezzük egymás társaságát. De nem kellett sokáig örlődnöm mert megtőrte a csendet.-Azóta jöttek vissza emlékeid?-Hangjából egy kis reménykedést hallottam ki. Felé fordultam a testemmel és ő is így tett. Egymás szemeibe vesztünk el és én pedig el felejtettem válaszolni. Sajnos megigézett. Túlságosan is.-Rose?-Kezével fülem mögé türt egy kósza hajszálat.-Oh, igen bocsánat.-Nevettem fel kínomban.-Hát, csak pár dolog, de nem annyira tudtam össze rakni a dolgokat.-Kezét nem vette el, tarkómra csúsztatta és ott pihentette. Légzésem felgyorsult mert picit közelebb hajolt.-Mit csinálsz Steve?-Suttogtam. Bár tisztában voltam azzal, hogy mit szeretne csinálni. Közelebb húzta fejemet és ajkaink már majdnem össze értek. Lehunytam szemeim és vártam, hogy amit elkezdett fejezze is be.-Annyira szeretnélek vissza kapni!-Szavait ajkaimra suttogta amitől az egész testem libabőrös lett. A mentolos lehellete és a csodás parfüm amit viselt csak még jobban megigézett.
Szemeim, még mindig csukva voltak és ő pedig egy enyhe csókot nyomott ajkaimra. Szinte alig érezhető csókot de szívem ugrott egyet örömébe. A csók hatására, újabb emlékek törtek elő. Szerettem őt, de Buckyt is.

🖤Sziasztok! Meghoztam nektek a kilencedik fejezetet. Remélem ez a rész is tetszett nektek! Sajnos sok időbe telt most megírnom, de igyekszem a többit hamarabb hozni! Köszönöm nektek a vissza jelzéseket és a szavazatokat! 🖤