Whatta man

Fordulat

Hetekkel később minden visszaállni látszódott a normális kerékvágásba. Chanyeol és Jongin minden szabadidejüket nálam töltötték. Teljesen összezavartak, úgy éreztem mindketten csak játszanak az érzéseimmel. Pont ugyanolyan tehetetlen és tanácstalan voltam, mint két hónappal ezelőtt.

Este még be se értem, Chanyeol vigyorgó fejét láttam meg a klub bejáratánál. Nem tudtam mire vélni, hiszen sosem szokott nyitás előtt ideérni.

- Hát te? - Lényegében már nem zavart, hogy nem top állapotban lát, annyira megszoktam, hogy a legrosszabb napjaimon is - állítása szerint - szépnek tart. Nem érdekelt, hogy nem vagyok talpig sminkben, vagy csinos ruhában.

- Hozzád jöttem, picur.

- Reméltem, hogy nem mást látogatsz itt meg. - Vigyora kiszélesedett, pedig nem akartam neki megadni az örömöt, hogy tudja, nem akarom, hogy másra cseréljen.

- Nem érdekel más innen. Vagy te, vagy senki. - Megrántotta a vállát. - Pont ezért... - Előhúzott egy papírt a zsebéből. Összeráncoltam a szemöldököm, de elvettem tőle.

- Ez meg micsoda?

- Csak nyisd ki, és olvasd el. - Úgy tettem, ahogy mondta. Percekbe telt, mire értelmezni tudtam ami a papíron állt.

- Munkaszerződés megszüntetése? E-ez meg mit jelentsen?

- Szabad vagy. Megígértem neked, nem? Nem hagyhattalak itt.

- Én ezt nem tudom neked megfizetni. Mégis mennyibe került ez neked?

- Lényegtelen. A számládon pedig ott a kellő összeg, hogy egyetemre menj. - A szám tátva maradt, nem akartam hinni a fülemnek.

- Nem lényegtelen! Nem akarok adósod lenni.

- Nem vagy az adósom. Sosem kérném vissza tőled azt a pénzt. Csak tudni akarom, hogy jól leszel.

- A-akkor ez azt jelenti, hogy nem találkozunk többet?

- Tudod a számom, hívj, ha kellek. - Nem akartam, hogy ennyi legyen. Többet nem lesz okunk találkozni, szexelni, vagy csak szimplán beszélni. Bármennyire is akartam a szabadságom, őt még jobban. Féltem megkérdezni, hogy ő akar-e látni, kíván-e még engem. Nem akartam hallani a válaszát, mert mi van, ha fájdalmas lesz.

- A-akkor... Köszönöm szépen. Esetleg valamivel meghálálhatom? Bármivel. Akár egy búcsú szexszel? - Megrökönyödve nézett rám, én pedig megbántam, hogy kimondtam.

- Kicsi, nem vagy többet prostituált. Azzal hálálod meg, ha megígéred, többet soha senki olyannal nem fekszel le, akit nem szeretsz.

- Nem találsz már szépnek? Vagy meguntál? Vagy mi miatt nem akarod?

- Baekkie, szó sincs ilyenről. Senki nem tud majd téged pótolni. Nem is akarok majd idejárni úgy, hogy te nem vagy itt. Egyszerűen csak nem hagyhattam, hogy tönkre tedd magad itt.

- Találkozunk még?

- Nem tudom. Ha úgy akarod. - A kedves mosoly ott ült az arcán, de nekem nem volt kedvem mosolyogni. Úgy csinálni, mintha minden rendben lenne, mintha tényleg jobbá tette volna az életem. Inkább maradtam volna itt, csak láthassam. - Menj szépen haza, nem kell bejönnöd többet. - Éreztem a szorítást a mellkasomban, mert tudtam, hogy többet nem látom. Máskor mindig felajánlotta, hogy hazavisz, most még ez sem. Nem akartam neki nagy jelentőséget tulajdonítani, de most mégis nagy dolognak éreztem.

- Rendben. Viszlát, Chanyeol. - Hátat fordítottam neki, hogy szépen hazakullogjak. Mindennél jobban vártam ezt a pillanatot, most mégsem voltam boldog.

Hazaérve Jinyoung fogadott, nem mintha hívta volna bárki. Felsóhajtottam, mert valahogy érzéke van rátapintani a legrosszabb napjaimra. Egyáltalán nem volt kedvem vele találkozni ma.

- Mit akarsz már megint?

- Drágám, lelkesebben is fogadhatnál. Mint múltkor mondtam, van egy befejezetlen ügyünk.

- Az befejezetlen is marad. Hagyj békén kérlek, nagyon nincs ma kedvem hozzád. Nagyon rossz napom volt, fáradt vagyok, és csak egyedül akarok lenni.

- Nem hiszem, hogy kérdeztem volna. Neked már nem mindegy az egyel több, vagy kevesebb? - Meglepetten néztem rá.

- Mire akarsz ezzel célozni?

- Parkkal barátok vagyunk. Vajon miért jutottál eszembe ilyen hosszú idő elteltével? Másról sem tudott beszélni, csak rólad. Mikor mondta a neved biztos lettem benne, hogy csak te lehetsz az. Tudom, hogy egy utolsó kis ringyó vagy. - Elárulva éreztem magam, na nem mintha Chanyeol tudhatná, hogy mi ketten ismerjük egymást. A szorító érzés egyre csak nőtt bennem, és tudni akartam miket mondhatott még rólam.

- Nem vagyok az. Többé már nem. - Gúnyosan felnevetett. Nem értem mi olyan vicceset mondtam.

- Hihetetlen, hogy ez a mafla képes volt ennyit kifizetni érted. Azt hittem legalább akkor azt is elmondja mennyire nyálasan odáig van érted.

- O-odáig van értem?

- Jézusom, ennyire vak nem lehetsz. Szerinted egy olyanért, aki nem jelent neki semmit kidobna egy rakat pénzt az ablakon? Amit nálad sokkal értelmesebb dolgokra is elkölthetett volna?

- Abbahagynád, hogy engem sértegetsz? - Elkezdtem kitaszigálni az ajtón, mert muszáj voltam Chanyeollal beszélni. Tudni akartam, hogy valóban igaz-e, amit Jinyoung állít. - Hagyj végre békén! Ne gyere ide többet! - Rácsaptam az orrára az ajtót, magamra kulcsoltam, és bezárkóztam a szobámba. Hirtelen felindulásból a kezembe kaptam a telefonom, és tárcsáztam Chanyeolt. Szinte azonnal felvette, mintha arra várt volna, hogy hívjam.

- Igen?

- Szeretlek, Chanyeol. - Néma csend volt a vonal túloldalán. A torkomban gombóc növekedett, és ebben a pillanatban döbbentem rá, hogy mekkora hülye voltam. Talán nem kellene mindent azonnal elhinnem, és lehet Jinyoung csak szórakozott velem, hogy legyen min nevetnie.

- Baek, megint részeg vagy? - Még a feltételezés is bántott, mintha józan állapotomban nem tehetném meg, hogy ezt mondom neki.

- Nem vagyok részeg! Szeretlek, komolyan. - Éppen belekezdtem volna a kisregényembe, mikor már csak a pittyegést hallottam a vonal végén, ami jelezte számomra, hogy a vonalat bontották.

Sokkos állapotba kerültem, a telefon is kiesett a kezemből. Csak úgy rám csapta a telefont, minden előjel nélkül. Tudtam, hogy nem kellett volna ezt mondanom neki, de változtatni már nem tudok a dolgokon. Be kellett volna fogni a szám, és nem hallgatni arra a hülyére. Csak hagynom kellett volna, hogy Chanyeol szépen kisétáljon az életemből, ha pedig szüksége van rám, akkor keressen.