Whatta man

Megrészegülve

Nem telt el úgy nap, hogy ne jutott volna eszembe, amit Chanyeol felajánlott nekem. Tisztában voltam vele, hogy nem úgy gondolta, hogy megvásárolna, mint egy tárgyat, de mégis ott volt bennem, mi van, ha utána neki tartoznék? Mert nyilvánvalóan senki nem ingyen csinál ilyen dolgot. Felesleges pénzköltésnek gondoltam, és nem tudtam mennyit kellene Chanyeolnak fizetnem.

Ideges voltam, és reménytelennek tűnt az egész helyzet. Mérlegelnem kellett, hogy minden este több idegen ember használjon ki, vagy jóval hosszabb ideig, de csak egy ember. Nem is akárki.

Minden pillanatban, ahogy eszembe jutott a colos, a lelkem felmelegedett, arcomat pír öntötte el, és a szívem hevesen dobogott. A gyomrom furcsán bizseregni kezdett, de nem akartam róla tudomást venni. Lecsúsztam a szobám falának tövébe, térdeimet a mellkasomhoz húztam, úgy hajtottam le a fejem rájuk. Ugyan mit adhatnék én neki? Nincs pénzem, nincs konkrétan semmim, annyira különbözőek vagyunk. Utáltam ezt az önsajnálatot, de tudtam, hogy nehezen fogok kimászni ebből.

A csengőm hangjára feltornáztam magam, majd villámgyorsan ajtót nyitottam. Nem számítottam látogatóra, arra pedig végképp nem, akit a másik oldalon pillantottam meg.

- Meglepetés. - Vigyorogva beengedte magát, én pedig azon voltam, hogy a leesett állam összekaparjam a földről.

- Mit keresel a lakásomon? Honnan tudtad meg, hogy hol élek? Tűnj innen el.

- Ugyan Baek baba, hát így kell fogadni egy rég nem látott barátot? - Elhúztam a szám a barát szóra, mert nem igazán így tudnám definiálni a kapcsolatunk.

- Mit keresel itt, Jinyoung? - Vissza kellett fogni magam, hogy ne sírjak, nem akartam gyengének mutatkozni előtte, ismét.

- Jöttem meglátogatni az én kicsimet. - Önkényesen helyet foglalt a kanapémon, mintha legalábbis otthon lenne.

- Nem hívtalak. Tűnj innen el, mert nem vagyok rád kíváncsi.

- Ugyan már nyuszifül. Semmit nem változtál, ugyanolyan naív kis bolond vagy, mint voltál.

- Ha azért jöttél, hogy sértegess, akkor mehetsz is. Ha ismét Beomot akarod belerángatni valami hülyeségbe, akkor is távozhatsz. Lényegében mindegy mi miatt jöttél, húzz el innen.

- Baek baba, milyen pukkancs vagy. Mi van, ha azért jöttem, hogy lássalak? Hogy befejezzük, amit elkezdtünk anno? Ha az idióta haverjaid nem zavarnak meg minket, már rég meglettél volna nekem.

- Az "idióta haverjaimnak" köszönhetem, hogy nem erőszakoltál meg, te hülye. - Nagyon ideges lettem, remegett az egész testem, könnyeim kibuggyantak a szememből. - Tűnj innen el, mert hívom a rendőrséget.

- Ne legyél mérges pöttöm. Még visszajövök.

- Mintha te annyival magasabb lennél. Na húzz el innen - intettem az ajtó felé. Ahogy kilépett rajta, ismét lerogytam a fal tövébe. Eddig sem volt túl fényes a mai napom, mert minden egyes eltelt nappal jobban rám ereszkedik a depresszió, de ez feltette az i-re a pontot. Szomorúságomban kibattyogtam a konyhába, elővettem a dugiborom, amit rossz napokra tettem félre, és megbontottam. Nem szoktam sokat inni, a munkahelyemen sem, így természetesen megéreztem az alkohol erősségét, és fejbecsapott.

Tudtam, hogy ilyen esetekben mindig hülyeséget csinálok, mert ki nem? Nem foglalkoztam azzal, hogy mennyi az idő, tárcsáztam azt a számot, ami elsőnek eszembe jutott. Vártam, hogy kicsöngjön, közben a szobában fel-alá járkáltam. A túloldalon a búgás abbamaradt és egy álmos hang köszöntött.

- Baekhyun, édesem, baj van? - Halkan felkuncogtam, de szipogásba torkollott a hangom. - Odamenjek? Hol vagy? - Ráztam a fejem, mintha legalábbis látná, hogy mit csinálok.

- Nem kell, Mr. Chanyeol. Csak hallani akartam a hangod. - Csuklottam, öklömmel dühösen letöröltem a leszánkázni készülő cseppeket.

- Baek, mi a baj? Otthon vagy?

- Itthon igen! Idejössz? - Motyogtam, majd rögtön szitkozódtam is, ugyanis belerúgtam az ágy lábába, így attól féltem, hogy eltört a kisujjam.

- Indulok kicsim. - Izgatott lettem, látni akartam Chanyeolt. Szerettem volna, ha átölel, megcsókol, és az sem érdekelt volna, ha kihasználja az állapotom, és szexelünk.

Magam köré tekertem a paplanom, majd kiindultam az ajtó elé. Reménykedtem benne, hogy tényleg eljön, hogy nem csak szórakozik velem, mert nagyon hideg van, és nem akarok sokáig fagyoskodni. Álmos voltam, képes lettem volna ott helyben állva elaludni, de meg akartam várni a colost.

- Picur, miért állsz itt kint? Istenem, te kis butus. Menjünk be azonnal. - Magához ölelt, és beterelt a lakásba. Egyenesen a szobámat célozta meg, végigdöntött az ágyon. A szívem összeszorult, mert úgy éreztem, hogy tényleg ki akarja használni ezt a helyzetet.

- Tényleg itt vagy? Köszönöm, hogy eljöttél. - Könnyeim ismét megindultak, ahogy felettem támaszkodva kiseperte a szememből a hajam, csak arra tudtam gondolni, hogy csókoljon már meg. - Szeretlek Mr. Chanyeol. - Láttam, hogy meglepődött, szemei kitágultak, keze is megfagyott a mozdulat közben. Lényegében fel sem fogtam, hogy mi történt, vagy mit mondtam, nem is igazán érdekelt.

- Részeg vagy picikém. Reggel megbeszéljük. - Bebújt mellém a takaró alá, magához ölelt. Melegséget és biztonságot adott a karja, úgy hittem, talán mégis lehet közös jövőnk. Úgy éreztem, hogy az  az én helyem.

- Nem, nem akarom reggel! - Addig fészkelődtem, hogy szembefordultam vele. - Szexelj velem. - Karja eltűnt rólam, beletúrt a hajába. Ujjaimmal követtem őt, eltűntek dús tincseiben. - Kérlek.

- Ha józan leszel, és megkérsz rá, bármikor. De nem így. Úgyis megbánnád reggelre és nem akarlak elveszíteni. Holnap megbeszéljük, kitalálunk valamit édesem. Nem ezért jöttem, csak szimplán vigyázni szeretnék rád. - Aludni akartam, hiszen forgott velem a szoba, émelygett a gyomrom, de ahogy lecsuktam a szemem még rosszabb lett. Hányingerem volt, gyűlöltem ezt az érzést, ezért is nem szoktam sokat alkoholizálni.

- Itt maradsz velem reggelig?

- Itt maradok kincsem. - Izmos karjai ismét körém fonódtak, szorosan magához húzott. Beszippantottam az illatát, hátha könnyebben fogok majd elaludni. Nem izgatott mostmár az émelygés, túlságosan jól éreztem magam az ölelésében. Félénken átöleltem én is őt, fejem a nyakhajlatába fúrtam, majd hagytam, hogy elnyomjon az álom.