Whatta man

Az első nap

Ma kezdek az új munkahelyemen. Tulajdonképpen nem éppen egy álommeló, sőt, rengeteg ember megvetné ezt a helyet, de legalább rövid idő alatt jól fizet. Nem itt tervezek megöregedni, valószínűleg meg sem tudnám tenni, de az én helyzetemben ez tűnt a legkézenfekvőbbnek. Kissé elveszett vagyok még ezen a nagy, fényűző helyen, viszont nem kiismerhetetlen maga az épület. Igazából belépve senki nem mondaná meg, hogy egy bordélyházban van éppen. Kicsit, ha beljebb megyünk az előtérből, már érzékelhető a mélybordó falakból és a selyemfüggönyökből, hogy nem egy átlagos ingatlanba tért be az ember.

Sajnos sosem vetett fel minket a pénz, már csak azért sem, mert édesanyám egyedül nevelt fel engem és a bátyámat is, amióta pedig meghalt, azóta nekünk is sokkal nehezebb. Igaz Baekbeom egyetemre jár, nekem viszont erre már nem futotta. Pont emiatt is kezdtem el itt dolgozni, hogy meglegyen a keretem rá nekem is. Látom rajta mennyire nehéz neki így segítség nélkül, és bár dolgozik suli mellett, én szeretnék inkább teljes mértékben, 100%-osan a tanulásra koncentrálni.

Megérkeztem az öltözőbe, ahol már több fiatal fiú várakozott, enyhén hiányos öltözetben. Elméletileg az egész kóceráj tulajdonosa tiszteletét teszi majd a mai estén, már csak azért is, mert szükségeltetik még egy kis instrukciót kapnom, hogyan is mennek itt a dolgok. Annyit az interjún már közöltek, hogy kötelezően hajnali 2-ig kell itt lennem, ha addig nem választanak ki, akkor is ugyanúgy megkapom az órabérem. Eredetileg világosodásig van nyitva a hely, gyakorlatilag pedig amikor az utolsó vendég el nem megy. Természetesen még kicsit izgulok, hiszen életemben nem találkoztam még ilyen hellyel, bár remélem azért megállom a helyem itt.
Körbe néztem a ruhák között, bár egyiket sem találtam túl szimpatikusnak. A tenyerem azonnal izzadásnak indult, annyira kellemetlenül éreztem magam. Már azon gondolkodtam, hogy fogom magam, és inkább hazamegyek, aztán keresek valami másik munkát. A gyomromba beköltözött az a furcsa bizsergés, émelyegtem, de már késő volt megfutamodnom, ugyanis láttam, hogy a főnök, akivel már korábban találkoztam, belép az öltözőbe. Büszkén nézett körbe a fiúkon, én pedig próbáltam magam minél kisebbre összehúzni, hogy még véletlen se legyek túl szem előtt. Boldogan csapta össze a tenyerét, majd hozzánk fordult.

− Öröm látni így együtt titeket. Két fontos dolog miatt jöttem le ma este hozzátok. Az egyik, ami gondolom nektek is feltűnt, új taggal bővül a csapatunk. Kérlek titeket segítsétek majd mindenben, a beilleszkedésben. Baekhyun, gyere ide hozzám kérlek. - A lábaim nem bírtak megmozdulni, mintha legalább földbe gyökerezett volna. Mikor már a kezével is integetett, kelletlenül mozdultam felé, hogy odaálljak a jobbjára. - Ők fognak majd neked a legtöbbet segíteni, ők, akik napi szinten foglalkoznak az ügyfelekkel. Ma lesz egy bemelegítő napod, lemész a többiekkel, öltözz fel te is, de ma még nem kell semmit csinálnod. Természetesen az órabéred ugyanúgy megkapod. Figyeld meg, hogyan viselkednek a többiek, mit mondanak, mit csinálnak. A másik dolog pedig – fordult ismét a többiek felé - ma igazán jómódú ügyfelek érkeznek hozzánk. Szülinapi partyt ünnepelnek, legyetek nagyon kedvesek velük. Azzal ti is, és én is jól járok. Legyetek csinosak, kedvesek, próbáljatok semmit nem kiönteni, vagy összetörni. Hat fős társaság lesz, szóval lesz ma egy pár szerencsés fiú.

Mindenki izgatott lett, ha lehet még több parfümöt fújtak magukra, még inkább szépítgették magukat, velem pedig egyáltalán nem foglalkoztak. Csak a főnök úr közeledett felém. Kicsit elveszve éreztem magam, elképzelésem nem volt mit fogok itt kezdeni magammal.

− Baekhyun, örülök, hogy látlak. Gyere, segítek neked egy kicsit. Hanyas a méreted? Nagyon vékonynak tűnsz.

− De kerek a fenekem – vigyorogtam. Próbáltam leplezni az izgatottságom.

− Tudom. Nem véletlen vettünk fel. Pont tökéletes vagy ide. Szóval, hanyas a méreted? Elég a nadrág, láthatod, hogy felső ruházat nem igazán szükséges ide.