Hogyan győzhette le Regulus Black a félelmeit? Mit gondolhatott Perselus Piton az után a bizonyos szó után? Mi késztetheti arra Minerva McGalagonyt, hogy a Roxfort ostroma alatt visszaemlékezzen fiatalkora hibáira? Miért csempész be a végzős James P...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
/Szerzői megjegyzés: Kiegészítő novella A Mardekár szégyene (vagy büszkesége?) fanfictionömhöz, de reményeim szerint ennek ismerete nélkül is érthető és élvezhető olvasmány, amennyiben nem zavarnak a spoilerek. A főszerepben Barbara Birdwhister jelenik meg, saját karakterem. Az ihletet _evis_t és Lyn_Wolf adták, ugyanis ők vetették fel a kérdezős instagram storyjaimban a következőket: „Barbara evett már cápát?", „Barbarát kóstolta már meg cápa?", „Barbara vs. sárkány?", valamint: „Grindelwald vagy Barbara?". És mivel többen is szorgalmazták, ezen kérdések nyomán közkívánatra megírtam a Barbara-novellát — íme. Ajánlom _evis_t-nek és Lyn_Wolf-nak (mivel a fejlécnél nem tudok megjelölni két embert, ezúton itt mondok nekik köszönetet). Az MSZVB-ben is nagyon szerettem írni Barbarát, így örültem, hogy érdekel titeket a karaktere, és ebben a novellában mélyebb betekintést adhatok nektek a lelkivilágáról, még inkább megismertethetem őt veletek. Remélem, tetszeni fog. Olvassátok szeretettel!/
Valósággal eggyé vált a tengerrel. A szűnni nem akaró csípős szélfuvallatok felkapkodták a karamellbarna fürtöket, és vadul megtáncoltatták. A vízmozgás követte a hajkorona hullámait, és felcsapott egészen a nő combjáig. A könnyű fehér ruha szövetje átázott, ám őt ez hidegen hagyta.
Reszketve dörzsölgette csupasz vállait. Még sohasem érezte magát ennyire egyedül, ennyire jelentéktelennek, ennyire elveszettnek. Mindennél jobban esett volna neki egy meleg ölelés, amibe belesimulhat, két erős kar, ahová a világ viszontagságai elől menekülhet. De nem volt menekvés.
Pedig megpróbálta — megpróbált menekülni. Miután a férjével csúnya váláson voltak túl, és összetört a szíve, szomjazott a vigaszra, akár a partra sodródott delfin a vízre. Elkeseredettségében állandó vendégévé vált a helyi puboknak, aminek leginkább a pénztárcája és a mája látta kárát. A jelentős alkoholmennyiség mellett alkalomadtán kerített magának egy-egy fess, könnyen kapható facér férfit is. Ám hiába kereste a megnyugvást, csalódnia kellett.
Az idegen karok között sosem lelt békére — és a szíve mélyén tudta, miért. Az alkalmi légyottokból hiányoztak a valódi érzelmek.
Szerette volna megtölteni a szívét, de egyenesen rettegett, így az éppolyan üresen tátongott, akár a rejtett partszakasz, ahol magányában végső megnyugvást keresett. Kiskorában sokat járt ide a szüleivel és a húgával. Bridget és ő mindig kagylót gyűjtöttek, és versenyeztek, hogy melyikük tudja ügyesebben meglovagolni a habokat. Tízéves volt, amikor minden megváltozott. Akkor rontott rájuk az a dög.
Békésen hasaltak egymás mellett a szörfdeszkáikon, várva egy megfelelően nagy hullámra, és karjaikkal eveztek kitartóan, hogy ne sodorja vissza őket a partra az áramlat. Vidáman beszélgettek, és a nyolcéves húga épp olyan önfeledten nevetett valamin, hogy teljesen belefeledkezett a környezetébe.
