Hogyan győzhette le Regulus Black a félelmeit? Mit gondolhatott Perselus Piton az után a bizonyos szó után? Mi késztetheti arra Minerva McGalagonyt, hogy a Roxfort ostroma alatt visszaemlékezzen fiatalkora hibáira? Miért csempész be a végzős James P...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egyetlen szó. Perselus Piton soha nem gondolta volna, hogy egyetlen szóval tönkreteheti egész hátralévő életét – márpedig pontosan így történt. De kimondta, és már nem lehetett mit tenni. Vérig sértette a lányt, akit a legjobban szeretett, aki az egyetlen igaz barátja volt, aki iránt titkon gyengéd érzelmeket táplált.
Lily Evans. Hosszú vörös haj, karcsú, formás alak, zölden ragyogó mandulavágású szemek. Az ellenkező nem melyik képviselője ne fordult volna utána, ha összefut vele a Roxfort folyosóin? Nem egy varázslófiú szerette volna meghódítani a griffendéles lány szívét, ám egy idő után inkább már nem is próbálkoztak – ugyanis bármelyikük randira akarta hívni Evanst, útját „véletlen" balesetek és balszerencsesorozat kísérték. Ennek egyetlen oka volt: nevezetesen a Tekergők. James Potterrel és a bandájával pedig senki nem mert ujjat húzni – így a Lily iránt epekedők többnyire beérték egy lemondó sóhajjal, ha a lány elhaladt mellettük.
Perselus volt az egyetlen, aki nem mondott le róla. Hosszú éveken át kitartott, szembeszállt a Tekergőkkel. Gyűlölte a griffendéles bandát, és az érzés kölcsönös volt. Persze nem sokan értettek egyet Perselusszal – jobbára csak háztársai, a mardekárosok osztották nézeteit, ami érthető volt, tekintve az évszázados Griffendél-Mardekár ellentétet. Ezért is volt olyan rendkívüli a Piton fiú és az Evans lány barátsága.
Mindkettőjüknek folyton magyarázkodniuk kellett a háztársaiknak. A griffendélesek nem értették, hogy a kedves, mosolygós, jóérzésű prefektuslány miért barátkozik egy olyan fura, zárkózott, zsíros hajú alakkal, mint Piton, aki minden héten újabb átkok kiötlésén munkálkodott, és gyanús alakokkal vette körbe magát. A mardekárosok pedig, akik az aranyvér hívei voltak, fel nem tudták fogni, hogy a kampós orrú fiú hogyan állhat szóba egyáltalán egy griffendéles kis szukával, aki ráadásul mugli születésű – vagy ahogy ők nevezték: sárvérű.
Perselus összerándult, ha eszébe jutott a szó, ami tömény megvetést fejezett ki, és aminél nem létezett nagyobb sértés a varázsvilágban. A mardekárosok napi szinten használták, így a Piton fiúba is beleivódott, ám Lily Evanst soha nem nevezte így, és a lány előtt sosem használta a becsmérlő szót – egyetlen alkalmat kivéve, amikor mindkettőt megtette. Kicsúszott a száján, és az az eset tönkretett mindent. Azzal, hogy kimondta, Piton nem volt különb a többi mardekárosnál. Maga az Evans lány mondta a fiúnak, amikor a bocsánatáért esedezett: „Nem akartál sárvérűnek nevezni? De hát minden mugliivadékot annak tartasz, Perselus! Miért lennék én kivétel?"
Pedig, ha tudta volna... ha tudta volna, mit érez iránta... De Perselusnak soha nem volt bátorsága bevallani szerelmét, és keserűen gondolt arra, hogy valószínűleg még akkor sem változott volna semmi. Tudta jól, hogy a lány világéletében barátként tekintett rá – és még ha észre is vette volna az iránta táplált érzéseit, miért pont őt választotta volna? Lily fiúideálja egyezett a legtöbb lányéval: kedves, humoros, eszes, jóképű. Mindezen tulajdonságokat nem lehetett elmondani Perselusról – leszámítva az észt, és talán a humort, de abból is inkább fekete humora volt, ami tapasztalatai szerint igen megosztó reakciókat váltott ki az emberekből.
A Piton fiút elfutotta a méreg, ha arra gondolt, hogy James Potterben bezzeg minden megvolt. Riválisát, a kócos fekete hajú, szemüveges fiút mindenki imádta, akárcsak a többi Tekergőt, Remus Lupint, Sirius Blacket és Peter Pettigrew-t. Ők voltak a Roxfort bajkeverői, a legendás csínytevők, akik több időt töltöttek büntetőmunkán, mint tanítási órán. Talán az arisztokratikus vonásokkal rendelkező vagány, lázadó Blacket és a Griffendél fogói posztján kviddicsező Pottert sztárolták a legtöbben, de Lupinnak és Pettigrew-nak is kijutott a rivaldafényből rendesen.
A Roxfortban mindenki tudta, hogy Jamesnek tetszik Lily Evans, hisz számtalanszor próbálkozott már nála – Piton nagy örömére sikertelenül. A lánytól mindeddig csak visszautasítást kapott, holott Perselus tudta jól, hogy James tökéletes megtestesítője Lily ideáljának (és emiatt roppantmód irigyelte őt). Kapcsolatuk kialakulásának egyetlen gátja volt: a srác mérhetetlenül nagy egója, ami feltehetően szülei engedékeny neveltetéséből fakadt, és amit az Evans lány nem állhatott. Perselus megkeseredett a gondolatra, hogyha viszont Potter egyszer felismeri ezt, és kicsit lentebb farag az önimádatából, valószínűleg lesz esélye Lilynél – méghozzá nem is kicsi. Most pedig, hogy ő, Perselus Piton is eltűnt a képből, önmagán kívül végképp semmi nem állhatott James Potter útjába.
A két fiú elsőéves koruk óta esküdt ellenségek voltak, és most Potter végre győzött. Pitont rendkívül bosszantotta, ahogy elképzelte, griffendéles riválisa milyen elégedett lehet a diadalával, amit ráadásul Perselus okozott, önnön hibájából. Saját maga alatt vágta a fát, James Potternek és a Tekergőknek kedvezett a viselkedésével. Lépésével pontosan azt tette, amit el akart kerülni, ami miatt mattot adhattak neki. James Potter indította a sakkot, és Lily Evans húzta be a mattot. A lány pontot tett az „i"-re, amikor kiadta Perselus útját, és közölte, hogy a barátságuknak vége. A „sárvérű" megnevezés volt az utolsó csepp a pohárban.
Hát, ennyi volt, gondolta csüggedten Perselus. Tisztában volt vele, hogy ezzel egy életre elásta magát a lánynál, legalábbis, ezek után végképp semmi esélye, hogy úgy nézzen rá, ahogyan azt a fiú szerette volna. Mégis, képtelen volt azzal a tudattal élni, hogy Lily Evans neheztel rá. Akárhányszor a lány ránézett, zöld szemeiben csalódottságot és megvetést látott. Lily hiánya szinte felemésztette Perselus lelkét, és képtelen volt azzal a tudattal élni, hogy megbántott egy ilyen tisztalelkű embert. Még nagyobb volt a kétségbeesése, amikor a lány arcán egyenesen közönyt fedezett fel. Minden vágya az volt, hogy Lily újra beszéljen hozzá, hogy rámosolyogjon, hogy együtt nevessenek – de mindezek után már beérte volna azzal is, ha az Evans lány egyáltalán megbocsát neki. Ám ez nem történt meg.
Perselus mégsem tudott lemondani róla. Tisztában volt vele, hogy többé már soha semmi nem lesz ugyanolyan, mint a „sárvérű" szó kiejtése előtt. Az ő hibája volt, és bűnhődnie kellett érte. De elhatározta, hogy ha kell, egész életében vezekel szerelme megbocsátásáért. Örökké.
Ennyi reménye maradt: a megbocsátás – mert csoda kellett volna ahhoz, hogy minden helyrejöjjön. Perselus Piton pedig már rég nem hitt a csodákban.
