Hogyan győzhette le Regulus Black a félelmeit? Mit gondolhatott Perselus Piton az után a bizonyos szó után? Mi késztetheti arra Minerva McGalagonyt, hogy a Roxfort ostroma alatt visszaemlékezzen fiatalkora hibáira? Miért csempész be a végzős James P...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
/Szerzői megjegyzés: Történetemben még a Legendás állatok filmsorozat előtt hirdetett hivatalos adatok szerint dolgozom, miszerint Minerva McGalagony 1935-ben született./
A Roxfort falai megremegtek. Minerva McGalagony sietős léptekkel távozott a nagyteremből. Tudta, hogy nincs vesztegetni való ideje, az ostrom elkezdődött. A halálfalók már a birtokon voltak – és velük együtt érkezett ő is.
Amikor Harry Potter a Hollóhát klubhelyiségében közölte vele a hírt, le kellett ülnie. Számított rá, hogy előbb-utóbb eljön, hisz egész tanévben rettegésben tartotta a varázsvilágot (csodálkozott, hogy eddig nem tette be a lábát a kastélyba), mégis megrendítette.
A nő egy pillanatra megállt, és lehunyta a szemét. Beleborzongott, ha felidézte a jéghideg hangot, ami percekkel azelőtt felzengett a nagyteremben, félbeszakítva a szónoklatát, amit a kastélyban maradt ellenállókhoz intézett. Egyáltalán nem hasonlított már rá, arra az emberre, akit egykoron ismert és szeretett.
Szerencsére a nagy felfordulásban egy léleknek sem tűnt fel, hogy az átváltoztatástan-professzor arcából kifut a vér – holott a nőt szabályos rosszullét kerülgette. Azonban hamar összeszedte magát és palástolta érzelmeit, így senkinek még csak meg sem fordult a fejében, hogy a Griffendél ház feje esetleg félne.
Márpedig Minerva McGalagony félt – sőt, egyenesen rettegett attól, ami következik. De hogyan is sejthették volna a diákok, vagy akár a kollégái, hogy mit érez? A Roxfortban alig tudtak valamicskét az előéletéről, és aki ismerte őt, annak meg sem fordult a fejében, hogy a mélyen tisztelt professzor asszonynak, aki Albus Dumbledore jobbkeze volt, hajdanán, ha rövid időre is, de viszonya volt a Sötét Nagyúrral.
És annyi év után most újra látni fogja őt – mi több, talán szemtől szemben állnak majd a csatatéren. A nagy találkozás gondolatától öklömnyire zsugorodott a gyomra. Ám erősnek kellett mutatkoznia, hisz miután elűzte Perselus Pitont, ő maga vette kézbe a Roxfort sorsát. Megszervezte és irányította a kastély védelmét, az ellenállók élén pedig kulcsszerepet töltött be az ostromban. Nem törhetett meg, nem hibázhatott, mint akkor régen.
Mert tudta, hogy hiba volt, ifjúságának talán legnagyobb hibája. Akkoriban elvesztette a fejét, és amolyan „Carpe diem!" módon, a pillanatnak élt – mégis élvezte. Fiatal volt, megtehette, hogy fittyet hány minden gondra. Ha kevés időt is töltöttek együtt, és kapcsolatuk meglehetősen viharos szenvedéllyel telt, az mindenképp elmondható volt, hogy nagy hatással voltak egymásra, s egykori szerelmük végigkísérte mindkettőjük későbbi életét.
Hogy szerették egymást, afelől semmi kétség. Minerva tudta, hogy a férfi semelyik másik nővel nem bánt úgy, mint vele. Tudta, mert amikor rájött, hogy fontos neki, látta a szemében a rémületet. A fiatalembert megijesztették saját érzelmei, s a nő csak később jött rá, miért. Albus mondta el neki, hogy a Sötét Nagyúr szerelmi bájital hatása alatt fogant, s ilyenformán ismeretlen volt számára a szeretet érzése. Mi több, mindig is gyengeségnek tartotta, igyekezett nem mélyen kötődni senkihez. Minerva McGalagony azonban meggyengítette őt. Fontos lett számára, és azon kapta magát, hogy komolyan beleszeret, holott, ez fizikailag lehetetlen lett volna. Talán a Roxfort későbbi átváltoztatástan-tanárnője volt az egyetlen, akit a feketemágus valaha szeretett.
