Hogyan győzhette le Regulus Black a félelmeit? Mit gondolhatott Perselus Piton az után a bizonyos szó után? Mi késztetheti arra Minerva McGalagonyt, hogy a Roxfort ostroma alatt visszaemlékezzen fiatalkora hibáira? Miért csempész be a végzős James P...
~ Zene: Theory of a Deadman – Hallelujah (Leonard Cohen feldolgozás) ~
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
– Teddy! Teddy, kincsem, merre bujkálsz?
Andromeda Tonks végighúzta kezét az ódon korláton, miközben egyre fentebb és fentebb rakta a lépcsőfokokon fekete körömcipőbe bújtatott lábait. Nem szívesen járt ősei házában, még akkor sem, ha az mostanra jelentős átalakításon esett át. Hiába festették át a falakat vidám barackvirágszínűre, az új vakolat alatt a Grimmauld tér 12 ódon épülete még mindig nyomasztóan telepedett Andromeda lelkére.
Fiatalkorában sokszor megfordult itt az unokatestvéreinél, hiszen a nemes és nagymúltú Black család számára ez amolyan székhelyként szolgált. Itt tartották a legfontosabb összejöveteleket, amikre Andromeda már akkor is csak kötelességből járt el.
A nővérei közül egyedül Narcissa élvezte az aranyvérűek puccparádéját – szüleik véleménye szerint ő volt a legjobban nevelt a három lány közül. Bellatrix feszengett az előkelő ruhákban, és inkább gyakorolta volna a párbajozást, mint hogy bájcsevegjen. Ezért aztán csak az alkalmat kereste, hogy beleköthessen valakibe és kihívhassa.
Ő, Andromeda szeretett inkább kimaradni a balhékból és a rivaldafényből. Ha lehetősége nyílt rá, belógott a könyvtárszobába, hogy titokban olvashasson. Ha azonban a szülei nagyon szemmel tartották, csak magában álmodozhatott. Nem egyszer szidták meg, amiért nem figyelt egy-egy rokonára, aki elvileg épp hozzá beszélt. Főleg a nagynénje, Walburga Black sérelmezte, ha el merészelt kalandozni, mikor épp azzal traktálta, hogy milyen Megjegyezhetetlen Nevű Híres Akárkicsodával készíttette a legújabb bútorokat a szalonba. De ha egyszer kitalált történetekbe képzelni magát sokkal érdekesebb volt, mint erről, a minisztériumi intrikákról vagy az aranyvérűek jogairól szóló unalmas monológokat hallgatni!
A valóság annyival kiábrándítóbb volt Andromeda számára. Egy idő után megtanult értelmes arcot vágni még akkor is, ha nem figyelt, és időnként bólogatni meg hümmögni – ezzel általában megelégedtek. Néha még így is bajba került, amiért elbambult, vagy később nem emlékezett egy-egy – állítólag felettébb fontos – információra. Szerencsére Narcissa mindig figyelt, így később megosztotta vele és Bellával a pletykákat, amiket hallott.
Onnantól, hogy megszülettek unokatestvéreik, Sirius és Regulus, Andromeda igyekezett minden idejét velük tölteni a családi eseményeken. A rájuk való vigyázás remek ürügy volt, hogy kihúzza magát a felnőttek társaságából, akik még örültek is, hogy a két kisfiú nincs láb alatt.
Andromeda – legtöbb rokonával ellentétben – szerette a gyerekeket, és értett is hozzájuk. Sirius és Regulus imádták a náluk hét-nyolc évvel idősebb lányt. Mindig alig várták, hogy találkozzanak vele, és árnyékként követték minden lépését.
Amikor egyszer még a vécére is majdnem vele mentek, Andromeda mosolyogva megkérdezte tőlük, hogy miért vannak éppen érte ennyire oda.
– Én azt szeretem benned – mondta neki erre nagy komolyan az ötéves Sirius –, hogy nem ordítozol, mint anya, hanem kedves vagy. Meg szép, nem olyan ronda, mint Druella néni. És mindig játszol velünk, nem hisztizel, mint Narcissa, hogy nincs kedve.
