Egy elveszett kötelék

🌙Miért nem az öcsém?🌙

A nap viszont nem vár senkire ahogy Sesshomaru bevásárol majd egy ideig szinte rabul ejtette őt Sophia kinézete, de az idő rohamosan telt. Semmivel sem törődve. A Nagykutya szellemnek vissza kellett térnie a kunyhóba egy elintézendő ügy miatt viszont most szinte bele fájdult a szíve abba, hogy a lányt Jakenékkel hagyta.

Miután elmagyarázta Sophiának és Jakennek mi a következő teendőjük egy hatalmas sóhaj kíséretében szinte egyetlen pillanat alatt az égen volt. S mivel az előre írt időpont vészesen közeledett pár másodperc alatt a kunyhónál találta magát ahol most viszont már nem egyedül volt. Egy fiatal hosszú éjfekete hajú lány állt a kunyhó előtt egy eléggé elegáns ruhában ahhoz képest ,hogy egy fontos hír miatt van itt és nem randizni.

-Elis mi az a halaszthatatlan dolog ami miatt elhagytad a Nyugati Birodalmat?-kérdezte kissé ingerülten Sesshomaru mikor meglátta mind a lány ábrázatját mind annak ruházatát.

-Nagyuram megtámadni készülnek minket és vissza kell térjen ,hogy vezesse seregeinket az édesapja helyett,-mondta egy kicsit félve a kutyadémontól az egyszerű kis szél szellem. 

-Mégis miért én?-kérdezte Sesshomaru karjait maga előtt össze fonva és szinte tűzzel aranyszínű íriszeiben.

-Nagyuram nincs más aki segíthetne rajtunk,-mondta Elis elcsuklott hangon.

-Mégis miért nekem kellene mennem? Van még egy fia apámnak menjen hát ő ha már miatta veszett oda,-mondta Sesshomaru egyre mérgesebben a dühét már már alig bírta féken tartani az előtte álló szellemmel szemben. 

-De Nagyuram!

-Semmi, de keresd meg azt a félvért védje meg ő apám népét,-mondta majd hatalmas haraggal szívében kiviharzott a kunyhó ajtaján semmivel sem foglalkozva.

Ahogy kirohant majd céltalanul fel szállt az égbe egy idő után szinte tudta nélkül Sophiáéknál termett pedig ez volt az egyetlen amit nem szeretett volna. Ebben a pillanatban senki társaságára nem vágyott mégis a sötétedő égbolt alatt az erdő közepén a tűzfényénél állt egyetlen mozdulat nélkül csak figyelte a táncoló tűz nyelveit. Hosszú ideig ejtette bűvöletbe a tűz és mintha meg is nyugtatta volna mire elmozdult helyéről ahol már egy jó ideje úgy állt mintha a lába földbe gyökerezett volna. Körbe nézett s látta az alvó Jakent és a kétfejű sárkány lovat majd tekintetét a tőle nem sokkal messzebb fekvő lányra vezette. Majd levette szőrméjét Sophiához lépett és betakarta vele majd végig simított az arcán amely csak úgy csillogót a tűz fényében.

-Mégis mi van velem?-kérdezte hallkan majd indult volna mikor a lány elkapta jobb karját és erősen magához húzta majd megszólalt.

-Nem vagy egyedül,-mondta a lány úgy tűnik álmában ,mert utána már nem szólalt meg viszont Sesshomaru nem mozdult mellőle egész éjjel.