Egy elveszett kötelék

🌙Egy hihetetlen álom🌙

Sophia azon gondolkodott ,hogy mikor érte jönnek ,hogy hozzá adják egy idősebb úrhoz. Ki tudja kihez akkor majd megpróbál vagy megszökni vagy máshogy oldja meg hogy ,ne kelljen olyan házasságot kötnie amit nem szeretne. Telt múlt az idő míg kint már esteledett s, bár a lány nem látta az eget már az álmossága jelezte neki a napszakot. Miután az egyik rabló meghozta neki a vizet és a kis adag vacsoráját ami nem más volt mint egy száraz kenyér és egy kisebb húsdarab. Már miért is ne adnának neki kutya kaját ha már kutya.

Amint végzett a "megérdemelt" vacsorával a szoba egyik sarkába kuporodott és nem sokára elnyomta az álom. Álmában egy hatalmas mezőn sétált amin egy virágösvény volt végig szórva és a kíváncsiságát mivel nem tudta fékezni hát követte az ösvényt.

Ahogyan haladt előre megjelent előtte Jaken karján egy gyönyörű fehér szinte csillogó ruhával amit átnyújtott a lánynak.

-Úrnőm kérem húzza fel,-hajolt meg Jaken miközben ezeket mondta ami még jobban meglepte a lányt hiszen a kis szellem nem volt az elmúlt időben vele nem ,hogy barátságos ,de Úrnőmnek sem szólította. A ruha viszont annyira tetszett neki, hogy szinte kényszert érzett ,hogy felhúzhassa. A kezébe vette a ruhát majd körbe nézett és ahogy meglátott a mező szélén egy öreg odvas fát oda sietett majd a fa mögött felhúzta a meseszép ruhát. Amint a ruhát felvette egy kosza ötlettől vezérelve fűzött egy virágkoszorút amit a fejére helyezett majd elindult vissza Jakenhez. Viszont mikor vissza ért a kis zöld szellem már nem volt egyedül egy magas vékony fekete hajú középkorú férfi állt Jaken mellett. Mikor Sophia visszatért a férfi elé lépett és kezet csókolt neki majd megszólalt.

-Édes kislányom olyan régen nem láttalak és most viszont én kísérhetlek ezen a nemes ünnepen ez akkora megtiszteltetés számomra,-válaszolta miközben felemelte tekintetét ,hogy találkozhasson a lányéval.

-Apám te vagy az?-kérdezte a lány meglepetten hiszen olyan régen eltűnt az édesapja ,hogy nem is emlékszik hogyan nézett ki akkoriban.

-Igen én vagyok, de ne húzzuk az időt a vőlegényed már nagyon vár,-mondta az apja hatalmas mosollyal a száján.