✔ Véletlen? Végzetes! (RM ff) ✔

03. Mikrokosmos

A taxiút alatt végig arra a klubra tudok gondolni. Folyton az az érzésem támad, hogy valaki szándékosan hagyta az irodám szőnyegén azt a gyufásdobozt, hogy megtaláljam, és elmenjek arra a helyre. Persze próbáltam utánanézni a neten, mégis miféle szórakozóhely lehet, de semmi konkrét infót nem találtam róla. Sokan ajánlják, mert más, mint amihez általában az ember szokott, vagy pedig éppen azért dicsérték, mert itt bárki lehetsz, nem kell beállnod azokba a bizonyos sorokba. Valamiért ez keltette fel a leginkább az érdeklődésemet. Bárki lehetsz arra a néhány órára, míg ott vagy. Nem számít, mi van rajtad, mi a munkád, mennyit keresel vagy mi a múltad. Csak te vagy és semmi más.

Már törölközőbe tekert hajjal és testtel állok a gardróbszekrényem előtt, és most az a legnagyobb gondom, hogy mégis mi a bánatot vegyek fel. A legtöbb göncöm kifejezetten konzervatív, amilyen általában lennem kell a munkában, semmi kihívó szín vagy rövid ruha, mind szolid és visszafogott. Viszont ahogy csúsztatgatom a vállfákat a fogason, végül előkerül néhány kevésbé irodai cucc. Igen, ezek azok a ruhák, amiket InHee aggatott rám, valahányszor együtt mentünk el vásárolni. Rá igazán nem jellemző a visszafogottság és a szerénység. Amije van, azt meg is mutatja a világnak. A negyedik vállfa után végre a kezembe akad egy általam is megfelelőnek ítélt darab, de szinte már hallom InHee hangját a fülemben csengeni, ahogy azt sikoltozza „Ebben a rongyban végképp halálra ítélheted a vaginádat! Legalább melltartó nélkül vedd fel!". De most nem látja, úgyhogy akár jó is lehet.

Kicsit még igazítok a fekete színű, testhez simuló miniruhámon, majd a fürdőszobába tipegve felkenek magamra a szokásostól eltérő, erőteljes színeket. Kellő hangsúlyt fektetve a rubinvörös rúzzsal a számra, és a barackszínű púderrel a szemhéjaimra. Még egy kis fekete tusvonal, és kész. A hajamat laza kontyba kötöm, itt-ott lelógva hagyok némi tincset, mert azért nem szeretnék totál befeszült nőnek kinézni, aki csak szoros kontyot és nyakig érő garbó-blézer kombót hord. Még egy utolsó pillantást vetek a tükörképemre, majd elégedetten bólintva egyet, elhagyom a lakosztályomat.

Leintem az első taxit, bemondom a klub nevét, mire a sofőr automatikusan bólint. Meg sem várja, hogy kinyögjem az interneten összehalászott címet, már tekeri is a kormányt, és elindulunk az úti célom felé. Idegesen dobolok az ujjaimmal a fekete kistáskámon, mert először vagyok egy idegen bárban egyedül. Vagyis csak leszek. Jobban érezném magam, ha InHee is mellettem lenne, de erre most fizikailag is képtelen lenne. Persze, ha Busan volna most az ő melóhelye is, akkor simán idejönne alig negyed óra alatt, de hiába is hívnám őt fel az éjszaka közepén, kizárt dolognak tartom, hogy felpattanjon az egyik hódolója magángépére és a fél világot átrepülné azért, hogy velem bulizzon. Elvetélt ötlet, noha InHee-t ismerve... Na, mindegy. A sofőr leparkol a klub előtt, én gyorsan kifizetem a fuvardíjat, majd egy nagy levegőt véve, kiszállok az autóból.

Előkotrom a táskámból a gyufásdobozt, a rajta lévő aranyozott betűk pontosan úgy néznek ki, mint a bejárat felett világító neonfényű tábla. Szinte alig vannak a hely előtt, csupán egy vagy két pár ácsorog a dohányzó részlegnél, de amint az utolsó slukkot is elszívták, már futnak is vissza a bárba. Ha nem szedem össze magam, akkor sosem tudom meg, mi is a varázsa ennek a helynek. Még egyszer megigazítom a ruhámat, aztán fellépve a négy lépcsőfokon, belököm a méretes, hangszigetelt ajtót. A zene dübörögni kezd a mellkasom közepében, amint belépek a lilás fényben úszó előtérbe, s ekkor két hatalmas férfi terem előttem. Az egyikük az igazolványomat kéri, míg a másik a táskámat vizsgálja át. Miután beleegyezően bólintanak, hogy nem vagyok kiskorú és nincs semmilyen fegyvernek látszó tárgy nálam, amivel kárt tehetnék bármelyik vendégben vagy alkalmazottban, előrébb tolnak egy pulthoz.