✔ Véletlen? Végzetes! (RM ff) ✔

06. Másnap

Egy komplett szimfonikus zenekar ad ünnepi koncertet a fejemben, mikor következő reggel a redőny résein át bekúsznak a napsugarak. A rohadt életbe! Pedig megfogadtam már egy párszor, hogy nem iszom többet. Megdörzsölöm a szemeimet, és aprókat pislogok, hogy engedjek a napfény akaratának. A retináim viszont az ellenkezőjét szeretnék, így arcomba húzom a párnámat, és várok még egy kicsit, hogy egyáltalán a reggel gondolatát megszokjam. Addig is megpróbálom felidézni a múlt éjszakát, mert egyetlen pillanata sem maradt meg onnantól fogva, hogy a bárban kikértem az első pohár boromat. Vagyis annyi foszlány még megvan, hogy itthon mindent ki is hánytam magamból. Aminek NamJoon szem- és fültanúja lehetett. NamJoon... NamJoon? Vajon...?

Hirtelen felülök az ágyamon, és ekkor tudatosul csak bennem: anyaszült meztelen vagyok. Miapicsa?! Mégis hogy' és mikor? Vagy én magam dobáltam le az esti gönceimet? Ahogy körbenézek a szobában, megnyugtat a látszat, hogy a ruháim pontosan úgy hevernek szanaszét, ahogy azoktól egy hosszabb nap után szoktam megszabadulni. A nadrágomat az ajtóban cibáltam le magamról, az ingemet ledobtam a székre, a melltartóm pedig valahogyan felkerült a komódom sarkára. Igen, ez tökéletesen rám vall.

Kikászálódom a meleg takaró alól, és magamra kapom az ágy végén pihenő köntösömet. Kávé kell. Nagyon gyorsan kávé kell. Meg vagy hat adag aszpirin erre a nyamvadt fejfájásra, különben alkalmatlan leszek a mai napra. Pedig dolgoznom is kell. Elcsoszogok a konyha felé, felteszek egy nagyobb adag löttyöt, majd miután pár perc alatt lefőtt, a gőzölgő koffeint tartalmazó bögrémmel a kezemben battyogok át az étkező asztalhoz.

- Ez meg? – kitágult szemekkel mustrálom az asztalon lévő tasakot. A kíváncsiságom erősebb a másnaposságomnál, így azonnal nekilátok kicsomagolni a papírzacskót.

Furcsa illat csapja meg az orromat, ami kellemesen bizsergető, de mégis erőteljes hatása van. Egyszer már éreztem hasonlót, még New Yorkban, mikor InHee lakásában tértem magamhoz egy átbulizott éjszaka után. A zacskó egy parányi kis dobozos üdítőt és egy biztosan lezárt műanyag tálat rejt. Nem is foglalkozom az üdítővel, egyből a tálkát bontom ki, és a kezdetben érzett illat felerősödik. Levesnek tűnik az állaga alapján. Sűrű levesnek. InHee annak idején említette a nevét, de már akkor is képtelen voltam megjegyezni. Leteszem a tálat a kezemből és a hozzá bepakolt evőeszközt kapom a kezeim közé. Ebben a másodpercben egy papírdarabka hullik le a földre.

- Nem old meg mindent, de jobban leszel tőle. – Olvasom fel hangosan a cetlin lévő szöveget. – NamJoon... – súgom magam elé a nevet, ami tegnap éjjel a menedékem volt.

Nem is foglalkozom tovább a kávémmal, azonnal nekiesem az ínycsiklandó levesnek. Szabályosan belapátolom az egészet, alig marad némi káposzta és lé a tál alján, mikor nagyot szusszantva dőlök hátra a széken. Egy szem aszpirinre sincs szükségem, mert a fejfájásom elmúlni látszik. A leves után jólesően kortyolgatom el a mellé pakolt üdítőt is. Édeskés picit, ám annál erősebb a hatása. A szemeim kipattannak és az egész testem megtelik energiával. Ejha! Nem tudom, mi lehet pontosan ebben a löttyben, de ebből be kell szereznem egy kartonnyit!

A kiadós reggeli után a fürdőbe vánszorgok, hogy lecsutakoljam magamról a múlt éjszaka maradványait. Legalább fél órát töltök a zuhany alatt, a józanságom egyre biztosabbá válik, de még azért enyhén zakatol a fejem. Sokkal elviselhetőbb, mint ébredéskor, ezzel már akár dolgozni is tudok majd. Magamra tekerem a törölközőmet, és nedves talppal caplatok át a nappaliba. Fel kell hívnom NamJoont és meg kell köszönnöm neki a tegnapot és a ma reggelt egyaránt. Vajon mikor ment el egyáltalán? Végig itt volt, vagy az éjszaka közepén lelépett?

A mobilomból előkeresem a számát, és a kanapéra kucorogva tárcsázom a vonalas készülékről. Jobb, ha nem a céges telefonról hívom, a végén azt hinné, hogy munkára szeretném fogni. Bár az is lehet, hogy az ismeretlen számot nem szokása felvenni. Hétvégén kiváltképp. Főleg, ha az szombat hajnali hétkor történik. Kicseng. Újra és újra kicseng, válasz nélkül. Talán nincs otthon? Vagy lenémította a mobilját, hogy ne zavarják? Egyre izgatottabban várom, hogy végre beleszóljon, ami nagyjából három perc várakozás után meg is történik. Egy kissé kómás-rekedtes hang szól bele. Szinte látom magam előtt a zilált szőke tincseket és az álmos tekintetet, ami még így is varázslatos lehet.