✔ Véletlen? Végzetes! (RM ff) ✔

04. Tisztességtelen

Lassan két hónapja, hogy a busani iroda marketingrészleg vezetője vagyok, döcögve indult be a leányvállalat felvirágoztatása, de jó úton haladunk. A Vezetőség kimondottan elégedett a munkámmal, ami persze egyáltalán nem hat meg. Nem a dicséretek miatt csinálom, hanem azért, mert ez a feladatom. Ezért kapom a nem kevés fizetésemet, meg kell felelnem azoknak a bizonyos elvárásoknak. NamJoonnal pedig egész jól együtt tudunk már dolgozni, ami azt illeti, megszokta a munkamorálomat és az úgynevezett háklijaimat is elfogadta és megértette. Arról pedig cseppet sem szabad megfeledkeznem, hogy most már nincs taxizás, az utóbbi négy hétben már maga NamJoon az, aki sofőrködik. Eljön értem minden reggel a neki adott céges autóval, elhoz a munkahelyre, ezzel persze az is biztosítva lett, hogy ő is időben beérjen dolgozni, és ne kelljen rá reggelente várnom, elvisz egy-egy külső tárgyalásra, aztán pedig a munka végén hazafuvarozik. Igyekszem az ő idejét és napirendjét betartani, és a lehető legkevesebbet túlóráztatni, de van, hogy beüt a krach, és nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy azt eltervezem reggelente.

Ami pedig a péntek estéimet illeti. Nos... minden péntek estét a Mikrokosmosban töltök, szinte már hazajárok abba a klubba, és nem utolsó sorban, NamJoon is gyakran lelátogat. Eleinte persze nem szerette volna, ha még ott is összefutunk, de mivel meggyőztem róla, hogy kicsit sem akarok munkáról vagy bármi céges üggyel kapcsolatban egyeztetni vele, belement, hogy egy-egy pohár ital mellett kicsit többet beszélgessünk egymással. A leginkább a jövőjéről csevegünk, ha csevegünk egyáltalán valamiről is, mert van olyan este, hogy egyszerűen csak nézzük egymást és kortyolgatjuk az italainkat. NamJoonnal a semmittevés is olyan egyszerű és könnyed. Nem kellenek szavak, szimplán jól esik a közelsége, mert úgy érzem, hogy szavak nélkül is megért engem. Persze erről a péntek esti időtöltésről egyetlen hangot sem ejtünk az irodában, vagy az autóban. Csak akkor kerül szóba, mikor a klubban vagyunk.

Most is alig várom, hogy végre eljöjjön az este, mert tudom, hogy megint összefutunk a klubban, és megint kibeszélhetem magam neki egyetlen szó nélkül. Őszintén bevallom, nem bánnám, ha ezúttal a táncparkettre is eljutnánk, mert eddig egyszer sem sikerült rávennem, hogy legalább kicsit mozogjunk. Mindig azt mondja, hogy majd legközelebb, de arról már nem esik szó, hogy mikor lesz az a legközelebb. Saját bevallása szerint nem tud táncolni, olyan akár egy vasalódeszka, de én hiszem, hogy a balról jobbra lépegetés még neki is menne. Vagy csak úgy andalogni egy lassabb ritmusra. Valamiért folyton bújnék hozzá, de ő még mindig tartja a távolságot kettőnk között, mindig ugyanabba a bokszba ülünk le, és ő minden alkalommal velem szemben foglalja el a helyét. Azt hiszem, muszáj lesz nekem megtennem az első lépést felé.

Halk kopogtatás szakít ki a merengésemből, azt sem tudom, hogy igazából hol tartottam az újabb prezentáció összerakásában, így gyorsan lenézve a papírjaimra látom, hogy összefirkáltam az újabb számításaimat, és kezdhetem az egészet elölről. Sebaj. Most nem tud érdekelni, mert NamJoon biztató mosolya feledteti velem az összes pillanatnyi gondomat.

- Hastings vezető, Park cégvezető szeretne önnel váltani néhány szót. Alkalmas most önnek? – Beljebb lép kicsit, de nem jön be teljesen az irodába. A fülem mögé tűröm a kilógó tincseimet, és a szemközti falon lógó órára pillantok. Tíz perc múlva öt, ami azt jelenti, hogy mindkettőnk munkaideje lejár. Viszont tudom azt is, hogy ha most nem fogadom az egyik legfontosabb ügyfelünket, azzal a cégünknek fogok a leginkább ártani.

- Persze, NamJoon, küldd csak be. Máris fogadom Park cégvezetőt! – Ezzel felkelek a székemről, elsimítok néhány ráncot a felgyűrődött ceruzaszoknyámon, aztán az asztalom elé tipegek, hogy illően fogadhassam a partnerünket.

- Hastings vezető, az ön szépsége még mindig lenyűgöző! – Vékony, ám mégis férfias hangja annyira jellegzetes, hogy ha háttal állnék neki, akkor is tudnám, hogy ő szólalt meg.